HU/SB 1.5.10
10. VERS
- na yad vacaś citra-padaṁ harer yaśo
- jagat-pavitraṁ pragṛṇīta karhicit
- tad vāyasaṁ tīrtham uśanti mānasā
- na yatra haṁsā niramanty uśik-kṣayāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na — nem; yat — az; vacaḥ — szavak; citra-padam — díszítő; hareḥ — az Úr; yaśaḥ — dicsősége; jagat — univerzum; pavitram — megszentelt; pragṛṇīta — leírta; karhicit — alig; tat — az; vāyasam — varjak; tīrtham — zarándokhely; uśanti — gondol; mānasāḥ — szent személyek; na — nem; yatra — ahol; haṁsāḥ — teljesen tökéletes lények; niramanti — élvezetet merítenek; uśik-kṣayāḥ — azok, akik a transzcendentális lakhelyen élnek.
FORDÍTÁS
Azok a szavak, amelyek nem az Úr dicsőségét írják le — aki egyedül meg tudja szentelni az egész univerzumot —, a szentek szerint olyanok, mint a varjak zarándokhelye, amely semmi élvezetet nem nyújt a teljesen tökéletes emberek számára, mert ők a transzcendentális birodalom lakói.
MAGYARÁZAT
A varjak és a hattyúk merőben különböznek egymástól mentalitásukban. A gyümölcsöző tetteket végző, szenvedélyes emberek a varjakhoz hasonlíthatók, míg a tökéletes szentek olyanok, mint a hattyúk. A varjak a szemétdombon találnak boldogságot, amint a szenvedélyes gyümölcsöző munkát végzők is a borban, a nőkben és a durva érzéki örömökben lelnek élvezetet. A hattyúk nem ott találják meg a boldogságot, ahol a varjak gyűlnek össze konferenciáikra és találkozóikra. Őket a szépséges természetben találjuk meg, áttetsző vizű tavak közelében, melyeket ezernyi természetes színben pompázó lótuszvirág borít. Ez a különbség a két madár között.
A természet a különböző fajokat más és más mentalitással áldotta meg, és nem lehet őket egy kategóriába sorolni.
Éppen így a különféle felfogású emberekhez más és másféle irodalom szól. Az a ponyvairodalom, amelyhez a varjak kategóriájába tartozó emberek vonzódnak, az érzéki témák megrágott maradékát kínálja, s általában nem más, mint világi társalgás a durva anyagi testtel és a magasabb rendű elmével kapcsolatban. Ékes nyelvezetű, világi hasonlatokkal teli írások, s ezzel együtt mégsem az Urat dicsőítik. Az ilyen költészet vagy próza, bármiről szóljon, nem más, mint a halott test feldíszítése. A lelkileg fejlett emberek számára, akiket a hattyúkhoz hasonlítanak, nem jelent örömet az ilyen halott irodalom, amely a lelki értelemben halott emberek boldogságának forrása. A szenvedély és a tudatlanság kötőerejének hatása alatt álló írásokat a legkülönfélébb címekkel ellátva terjesztik, az emberek lelki szükségletét azonban aligha elégítik ki, s így a hattyúhoz hasonlatos, lelkileg fejlett emberek nem foglalkoznak velük. Az ilyen embereket mānasának is nevezik, mert mindig lelki szinten tartják az Úr transzcendentális, önkéntes szolgálatának színvonalát, amely szigorúan tiltja azokat a gyümölcsöző cselekedeteket, amelyeket a testi érzékkielégítés vagy az anyagi, egoista elme kifinomult spekulációja érdekében hajtanak végre.
A társadalom irodalmárai, tudósai, a világi költők, a teoretikus filozófusok és a politikusok, akik teljesen elmerülnek az anyagi tekintetben egyre kifinomultabb érzéki örömökben, csupán bábok az anyagi energia kezében. Megrágott, kidobásra ítélt témákban találják meg a boldogságot. Śrīdhara Svāmī szerint ez a prostituáltakra vadászók öröme.
Az Úr dicsőségéről szóló irodalmat azonban a paramahaṁsák élvezik, akik megértették az emberi tevékenység lényegét.