HU/SB 1.5.17
17. VERS
- tyaktvā sva-dharmaṁ caraṇāmbujaṁ harer
- bhajann apakvo ’tha patet tato yadi
- yatra kva vābhadram abhūd amuṣya kiṁ
- ko vārtha āpto ’bhajatāṁ sva-dharmataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tyaktvā—elhagyva; sva-dharmam—az ember saját hivatását; caraṇa-ambujam—lótuszlábai; hareḥ—Harinak (az Úrnak); bhajan—az odaadó szolgálat során; apakvaḥ—éretlen; atha—amiatt, hogy; patet—visszaesik; tataḥ—arról a helyről; yadi—ha; yatra—ahol; kva—miféle; vā—vagy (gúnyos értelemben használva); abhadram—kedvezőtlen; abhūt—történni fog; amuṣya—neki; kim—semmi; kaḥ vā arthaḥ—milyen érdek; āptaḥ—elért; abhajatām—az abhaktának; sva-dharmataḥ—saját szolgálatát végezve.
FORDÍTÁS
Aki felhagyott anyagi kötelességeivel, hogy az Úr odaadó szolgálatába merüljön, visszaeshet, ha nem jutott még el egy kellőképpen érett szintre, mégsem áll fenn azonban annak a veszélye, hogy nem ér el sikert. Ezzel szemben egy abhakta még akkor sem nyer semmit, ha végzi dharmája szerinti kötelességét.
MAGYARÁZAT
Ami az emberiség kötelességeit illeti, számtalan kötelesség van. Mindenkinek van kötelessége nemcsak a szüleivel, rokonaival, a társadalommal, az országgal, az emberiséggel, más élőlényekkel, a félistenekkel, de a nagy filozófusokkal, költőkkel és tudósokkal szemben is. A szentírások arra utasítanak, hagyjon fel az ember minden ilyen kötelességgel, s adja át magát az Úr szolgálatának. Ha valaki így tesz, és sikert ér el az Úrnak végzett odaadó szolgálatban, az jó és helyénvaló. Néha azonban az történik, hogy az ember egy múló érzelem hatására meghódol az Úr szolgálatának, ám idővel a rossz társaság és számtalan egyéb ok következtében letér a szolgálat útjáról. Rengeteg példát találunk erre a történelemben. Bharata Mahārājának őzként kellett megszületnie, mert rendkívül ragaszkodott egy őzhöz. Amikor meghalt, erre az állatra gondolt, így következő életében hasonló testet kellett elfogadnia, noha előző életét sohasem felejtette el. Citraketu szintén elbukott, mert sértést követett el az Úr Śiva lábai ellen. Mindezek ellenére azonban a hangsúly azon van, hogy át kell adnunk magunkat az Úr lótuszlábainak, még akkor is, ha megvan az esély a visszaesésre, hiszen még ha kudarcot vall az ember az odaadó szolgálatban előírt kötelességeit illetően, az Úr lótuszlábait akkor sem fogja soha elfelejteni. Ha az ember egyszer odaadó szolgálatot végzett az Úrnak, azt minden körülmények között folytatni fogja. A Bhagavad-gītā azt mondja, hogy a legcsekélyebb odaadó szolgálat is a legveszedelmesebb helyzettől menthet meg bennünket. Sok eset támasztja ezt alá a történelemben. Ajāmila az egyik példa erre. Ajāmila kezdetben bhakta volt, de fiatal korában visszaesett. Az Úr azonban végül mégis megmentette.