HU/SB 1.3.42
42. VERS
- sa tu saṁśrāvayām āsa
- mahārājaṁ parīkṣitam
- prāyopaviṣṭaṁ gaṅgāyāṁ
- parītaṁ paramarṣibhiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—Vyāsadeva fia; tu—újra; saṁśrāvayām āsa—hallhatóvá tette; mahā-rājam—az uralkodónak; parīkṣitam—Parīkṣit nevű; prāya-upaviṣṭam—aki haláláig étlen és szomjan ült; gaṅgāyām—a Gangesz partján; parītam—körülvéve; parama-ṛṣibhiḥ—nagy bölcsekkel.
FORDÍTÁS
Śukadeva Gosvāmī, Vyāsadeva fia Parīkṣit királynak adta át a Bhāgavatam üzenetét, aki a szentek körében a Gangesz partján ült, étlen és szomjan a halálra várva.
MAGYARÁZAT
Minden transzcendentális ismeretet helyesen elsajátíthatunk a tanítványi láncolaton keresztül. A tanítványi láncolatot paramparānak nevezik. Ha a Bhāgavatamot vagy más Védikus Írást nem a paramparā rendszerén át kapjuk meg, a tudás befogadása nem hiteles. Vyāsadeva Śukadeva Gosvāmīnak adta át a tanítást, Śukadeva Gosvāmī pedig Sūta Gosvāmīnak. Sūta Gosvāmītól vagy az ő képviselőjétől kell tehát átvennünk a Bhāgavatam üzenetét, nem pedig holmi jelentéktelen magyarázóktól.
Parīkṣit Mahārāja időben értesült haláláról. Azon nyomban lemondott királyságáról és családjáról, s leült a Gangesz partjára, hogy haláláig böjtöljön. Minden nagy bölcs, ṛṣi, filozófus és misztikus elment hozzá, uralkodói rangjának köszönhetően. Számtalan tanáccsal ellátták azonnali kötelességeit illetően, s végül megállapodtak abban, hogy Śukadeva Gosvāmītól hallania kell az Úr Kṛṣṇáról. Így történt, hogy Śukadeva Gosvāmī elbeszélte neki a Bhāgavatamot.
Śrīpāda Śaṅkarācārya, aki Māyāvāda filozófiát hirdetett, s az Abszolút személytelen arculatát hangsúlyozta, szintén azt tanácsolta, hogy az ember keressen menedéket az Úr Śrī Kṛṣṇa lótuszlábainál, mert vitatkozással semmire sem jut. Śrīpāda Śaṅkarācārya burkoltan beismerte, hogy a Vedānta-sūtra általa prédikált virágos nyelvészeti magyarázatai nem segítenek, amikor eljön a halál. A halál kritikus órájában az embernek Govinda nevét kell ismételnie. Ezt tanácsolja minden nagy transzcendentalista. Śukadeva Gosvāmī réges-régen kijelentette azt az igazságot, hogy az embernek utolsó pillanatában Nārāyaṇára kell emlékeznie. Ez a lényege minden lelki cselekedetnek. Ezen örök igazság értelmében Parīkṣit király végighallgatta a Śrīmad-Bhāgavatamot a bölcs Śukadeva Gosvāmī elbeszélésében, s ezáltal az elbeszélő és a hallgató egyaránt felszabadult.