HU/SB 2.4.2
2. VERS
- ātma-jāyā-sutāgāra-
- paśu-draviṇa-bandhuṣu
- rājye cāvikale nityaṁ
- virūḍhāṁ mamatāṁ jahau
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ātma—test; jāyā—feleség; suta—fiú; āgāra—palota; paśu—lovak és elefántok; draviṇa—kincstár; bandhuṣu—barátoknak és rokonoknak; rājye—a királyságban; ca—is; avikale—zavartalanul; nityam—állandó; virūḍhām—mélyen gyökerező; mamatām—vonzódást; jahau—feladta.
FORDÍTÁS
Parīkṣit Mahārāja az Úr Kṛṣṇa iránti őszinte vonzalma eredményeképpen képes volt lemondani minden mélyen gyökerező ragaszkodásról, amit saját teste, felesége, gyermekei, palotája, állatai (lovai és elefántjai), kincstára, barátai, rokonai és jogos birodalma iránt érzett.
MAGYARÁZAT
A felszabadulás azt jelenti, hogy megszabadulunk a dehātma-buddhitól, az illuzórikus ragaszkodástól, ami saját testünkhöz és minden máshoz fűz bennünket, ami a testtel kapcsolatban van: a feleséghez, a gyermekekhez és megannyi máshoz. Az ember a test kényelme érdekében nősül meg, s ennek következménye az, hogy gyerekei születnek. Felesége és gyermekei miatt otthonra is szüksége van — házat kell építenie. A lovak, az elefántok, a tehenek, a kutyák mind háziállatok, és egy családfőnek úgy kell bánnia velük, hogy háza népéhez tartoznak ők is. A modern civilizációban a lovak és az elefántok helyét sok-sok lóerős autók és egyéb járművek foglalták el. A ház fenntartásához az embernek gyarapítania kell a pénzét, vigyáznia kell kincstárára. Hogy mindenkinek megmutathassa anyagi gazdagságát, jó kapcsolatot kell tartania a barátokkal és rokonokkal, s emellett ügyelnie kell arra is, hogy megőrizze társadalmi rangját. Ezt nevezik anyagi ragaszkodáson alapuló anyagi civilizációnak. Az Úr Kṛṣṇa iránti odaadás ennek a ragaszkodásnak a tagadását jelenti. Az Úr Kṛṣṇa kegyéből Parīkṣit Mahārājának minden anyagi kényelem megadatott egy jogosan birtokolt királyságban, ahol zavartalanul élvezhette a rangjával járó előnyöket, ám szintén az Úr kegyéből arra is képes volt, hogy véget vessen minden anyagi ragaszkodásnak. Így viselkedik egy tiszta bhakta. Parīkṣit Mahārāja — az Úr bhaktája lévén — az Úr Kṛṣṇa iránti természetes vonzódása miatt, az Úr kedvéért végezte királyi kötelességét, s mint az egész világ lelkiismeretes uralkodója mindig ügyelt arra, hogy Kali ne lehessen hatással birodalmára. Az Úr bhaktája sohasem tartja sajátjának mindazt, amire családos életében szert tett. Mindenét az Úr szolgálatának szenteli, ezért azok az élőlények, akikre az Úr bhaktája visel gondot, lehetőséget kapnak arra, hogy uruk vezetésével eljussanak Isten megvalósításáig.
Ragaszkodni az otthonhoz, ugyanakkor ragaszkodni az Úr Kṛṣṇához — e két dolog kizárja egymást. Az egyik ragaszkodás a sötétség, a másik pedig a világosság útja. Ahol világosság van, ott nincs sötétség, ahol pedig sötétség van, ott nem lehet világosság. Ám egy tapasztalt bhakta azzal a vágyával, hogy az Urat szolgálhassa, mindent a világosság útjára tud vezetni. A legjobb példa erre a Pāṇḍavák esete. Yudhiṣṭhira Mahārāja és a hozzá hasonló családosok mindent a fény felé tudnak fordítani azzal, hogy mindazt, amit anyagi tulajdonnak neveznek, az Úr szolgálatába állítják. Annak azonban, aki nem jártas ebben vagy nem képes arra, hogy mindent az Úr szolgálatába állítson (nirbandhaḥ kṛṣṇa-sambandhe), le kell mondania minden anyagi kapcsolatról, és csak ezután válhat alkalmassá arra, hogy az Úrról szóló elbeszéléseket hallgassa és az Úr dicsőségét énekelje. Más szóval aki Parīkṣit Mahārājához hasonlóan a megfelelő elbeszélőtől, amilyen Śukadeva Gosvāmī is volt, komolyan hallgatja a Śrīmad-Bhāgavatamot, akár csak egyetlen napig is, az elveszítheti minden vonzódását az anyagi dolgok iránt. Ha csupán utánozzuk Parīkṣit Mahārāját és hivatásos felolvasók szájából hallgatjuk a Bhāgavatamot, hallgathatjuk akár hétszáz éven át is, semmi haszna sem lesz. A legsúlyosabb nāmāparādha sértés, melyet az Úr lótuszlábai ellen valaki elkövethet, ha a Śrīmad-Bhāgavatamot arra használja, hogy családja megélhetését biztosítsa a segítségével (sarva-śubha-kriyā-sāmyam api pramādaḥ).