HU/BG 6.20-23
20-23. VERS
- यत्रोपरमते चित्तं निरुद्धं योगसेवया ।
- यत्र चैवात्मनात्मानं पश्यन्नात्मनि तुष्यति ॥२०॥
- सुखमात्यन्तिकं यत्तद् बुद्धिग्राह्यमतीन्द्रियम् ।
- वेत्ति यत्र न चैवायं स्थितश्चलति तत्त्वतः ॥२१॥
- यं लब्ध्वा चापरं लाभं मन्यते नाधिकं ततः ।
- यस्मिन्स्थितो न दुःखेन गुरुणापि विचाल्यते ॥२२॥
- तं विद्याद् दुःखसंयोगवियोगं योगसंज्ञितम् ॥२३॥
- yatroparamate cittaṁ
- niruddhaṁ yoga-sevayā
- yatra caivātmanātmānaṁ
- paśyann ātmani tuṣyati
- sukham ātyantikaṁ yat tad
- buddhi-grāhyam atīndriyam
- vetti yatra na caivāyaṁ
- sthitaś calati tattvataḥ
- yaṁ labdhvā cāparaṁ lābhaṁ
- manyate nādhikaṁ tataḥ
- yasmin sthito na duḥkhena
- guruṇāpi vicālyate
- taṁ vidyād duḥkha-saṁyoga-
- viyogaṁ yoga-saṁjñitam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yatra – abban a helyzetben, ahol; uparamate – abbahagyja (mert transzcendentális boldogságot érez); cittam – az elme működését; niruddham – visszatartva az anyagtól; yoga-sevayā – a yoga végzése által; yatra – amiben; ca – is; eva – bizony; ātmanā – a tiszta elme által; ātmānam – az önvalót; paśyan – meglátva; ātmani – az önvalóban; tuṣyati – elégedetté válik; sukham – boldogságot; ātyantikam – legfelsőbbet; yat – amit; tat – azt; buddhi – az értelem által; grāhyam – elérhetőt; atīndriyam – transzcendentálisat; vetti – megismeri; yatra – amiben; na – sohasem; ca – is; eva – bizony; ayam – ő; sthitaḥ – elhelyezkedik; calati – mozdul; tattvataḥ – az igazságtól; yam – amit; labdhvā – elérve; ca – is; aparam – bármi más; lābham – nyereségre; manyate – gondol; na – sohasem; adhikam – többet; tataḥ – annál; yasmin – amiben; sthitaḥ – helyzetben; na – sohasem; duḥkhena – szenvedések által; guruṇā api – habár nagyon nehéz; vicālyate – megrendül; tam – azt; vidyāt – tudnod kell; duḥkha-saṁyoga – az anyaggal való kapcsolat okozta szenvedések; viyogam – kiirtását; yoga-saṁjñitam – úgy nevezik: transz a yogában.
FORDÍTÁS
A tökéletesség szintjén, melyet samādhinak, azaz transznak neveznek, az ember elméje a yoga gyakorlása révén megszabadul minden anyagi tevékenységtől. E tökéletesség jellemzője, hogy a yogī ebben az állapotban tiszta elméjével megpillanthatja önvalóját, s örömet, élvezetet tud meríteni abból. Ebben az örömteli állapotban határtalan lelki boldogságban van része, melyet transzcendentális érzékszerveivel tapasztal. E szilárd helyzetben sohasem tér el az igazságtól, s ide eljutva úgy érzi, ennél nagyobb kincsre soha nem tehet szert. Ezt az állapotot elérve még a legnagyobb nehézségek sem rendítik meg. Ily módon valóban megszabadul az anyagi kapcsolatok okozta minden szenvedéstől.
MAGYARÁZAT
A yoga legfőbb jellemzője, hogy gyakorlása által az ember fokozatosan eltávolodik az anyagi életfelfogástól. Ezután, amikor a yogī transzcendentális elméje és értelme segítségével tudatára ébred a Felsőléleknek, úgy, hogy az önvalót nem azonosítja tévesen a Felső Önvalóval, eléri a transz, a samādhi állapotát. A yoga gyakorlatai többé-kevésbé Patañjali rendszerének elveire épülnek. Néhány nem hiteles magyarázó megpróbálja azonosítani az egyéni lelket a Felsőlélekkel, s a monisták ezt vélik felszabadulásnak, ám ők nem értették meg a Patañjali-féle yoga-rendszer igazi célját. Patañjali rendszere ugyanis elfogadja a transzcendentális örömöt, míg az imperszonalisták nem, mert attól tartanak, hogy ez veszélyeztetné egység-elméletüket. Nem fogadják el a tudás és a tudó különállóságát, ez a vers azonban elismeri a transzcendentális érzékeken át megvalósított lelki gyönyört. Ezt Patañjali Muni, a yoga-rendszer híres magyarázója is megerősíti. A nagy bölcs így ír Yoga-sūtráiban (4.34): puruṣārtha-śūnyānāṁ guṇānāṁ pratiprasavaḥ kaivalyaṁ svarūpa-pratiṣṭhā vā citi-śaktir iti.
Ez a citi-śakti, vagyis belső energia transzcendentális. A puruṣārtha kifejezés materialista vallásosságra, anyagi gyarapodásra, érzékkielégítésre és végül a Legfelsőbbel való eggyé válás kísérletére utal. A monisták „a Legfelsőbbel való eggyé válást” kaivalyának hívják, Patañjali szerint azonban ez a kaivalya nem más, mint egy belső, transzcendentális erő, melynek segítségével az élőlény tudatosíthatja magában eredeti természetét és helyzetét. Az Úr Caitanya ezt ceto-darpaṇa-mārjanamnak, vagyis az elme poros tükre tisztításának nevezi. Ez a „tisztítás” valójában felszabadulás, vagyis bhava-mahā-dāvāgni-nirvāpaṇam. A nirvāṇa elmélete – ami szintén csak a kezdetet jelenti – megegyezik ezzel az elvvel. A Bhāgavatam (SB 2.10.6) ezt svarūpeṇa vyavasthitiḥnek hívja. Ebben a versben a Bhagavad-gītā is megerősíti ezt.
A nirvāṇa, vagyis az anyagi lét megszüntetése után a lelki tettek, azaz az Úr odaadó szolgálata nyilvánul meg, amit Kṛṣṇa-tudatnak neveznek. Ahogyan a Bhāgavatam mondja: svarūpeṇa vyavasthitiḥ, ez „az élőlény igazi élete”. Māyānak vagy illúziónak azt az állapotot nevezzük, amikor a lelki életet az anyag szennyezi be. Ha azonban az élőlény megszabadul ettől, az nem azt jelenti, hogy eredeti, örök helyzete megszűnik. Ezzel Patañjali is egyetért: kaivalyaṁ svarūpa-pratiṣṭhā vā citi-śaktir iti. Ez a citi-śakti, transzcendentális gyönyör az igazi élet. A Vedānta-sūtra (1.1.12) is alátámasztja ezt: ānanda-mayo ’bhyāsāt. Ez a természetes transzcendentális boldogság a yoga végső célja, melyet könnyen el lehet érni az odaadó szolgálat, vagyis a bhakti-yoga végzésével. A bhakti-yogáról a Bhagavad-gītā hetedik fejezete ír majd részletesen.
Az ebben a fejezetben leírt yoga-rendszerben kétféle samādhi van: samprajñāta-samādhi és asamprajñāta-samādhi. Ha a transzcendentális síkra különféle filozófiai kutatásokkal jut el valaki, helyzetét samprajñāta-samādhinak hívják. Az asamprajñāta-samādhiban többé már semmilyen kapcsolat nincs a világi gyönyörrel, mert az ember akkorra már transzcendentálisan felülemelkedik minden olyan boldogságon, amelyhez az érzékeken keresztül jut. Ha a yogī egyszer megállapodik ebben a transzcendentális helyzetben, soha többé nem tér már el ettől. Amíg azonban nem éri el ezt a szintet, sikertelennek számít. Napjaink úgynevezett yoga-gyakorlatai, amelyekhez a különféle érzéki örömök is hozzátartoznak, ellentmondanak ennek. A nemi életet, alkoholt és kábítószereket élvező yogī csak nevetséges bohóc. Még azok sem tökéletesek, akiket a yogában a siddhik (misztikus képességek) vonzanak. Ahogyan azt ez a vers is kijelenti, ha a yogīkat a yoga melléktermékei vonzzák, nem érhetik el a tökéletesség szintjét. A látványos tornagyakorlatokhoz és siddhikhez vonzódó embereknek tudniuk kell, hogy ily módon elvész számukra a yoga igazi célja.
Ebben a korszakban a yoga gyakorlásának legjobb formája a Kṛṣṇa-tudat, amely sohasem vezet tévútra. A Kṛṣṇa-tudatú embert olyan boldoggá teszi munkája, hogy semmilyen más gyönyörre nem vágyik. A haṭha-yoga, dhyāna-yoga és jñāna-yoga gyakorlását – különösen a képmutatás e korszakában – sok minden gátolja, ám a karma-yoga vagy bhakti-yoga végzése során nyoma sincs ezeknek az akadályoknak.
Amíg az anyagi test létezik, addig az embernek szembe kell néznie a test követeléseivel: az evéssel, az alvással, a védekezéssel és a párzással. Ám aki tiszta bhakti-yogában, Kṛṣṇa-tudatban él, annak a test követelései nem zavarják meg az érzékeit. Hogy a legjobban használja ki testét, csakis azt fogadja el, amire létfenntartásához szüksége van, s így transzcendentális boldogságot élvez a Kṛṣṇa-tudatban. Közömbösen fogadja a váratlan eseményeket – balesetet, betegséget, éhínséget, sőt még legkedvesebb rokonának halálát is –, de arra mindig nagyon figyel, hogy kötelességeit a Kṛṣṇa-tudatban, a bhakti-yogában végrehajtsa. A nem várt események sohasem térítik el feladata végrehajtásától. Ahogyan azt a Bhagavad-gītā (BG 2.14) elmondja: āgamāpāyino ’nityās tāṁs titikṣasva bhārata. A bhakta türelemmel visel minden váratlan eseményt, mert tudja, hogy azok örökké jönnek és elmúlnak, s nem befolyásolják kötelessége végzésében. Ily módon eléri a yoga legtökéletesebb szintjét.