HU/SB 3.30.13
13. VERS
- evaṁ sva-bharaṇākalpaṁ
- tat-kalatrādayas tathā
- nādriyante yathā pūrvaṁ
- kīnāśā iva go-jaram
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—így; sva-bharaṇa—hogy eltartsa őket; akalpam—képtelen; tat—övé; kalatra—feleség; ādayaḥ—és így tovább; tathā—így; na—nem; ādriyante—tisztel; yathā—mint; pūrvam—korábban; kīnāśāḥ—gazdák; iva—mint; go-jaram—egy öreg ökör.
FORDÍTÁS
Amikor felesége és a többiek látják, hogy képtelen eltartani őket, nem bánnak vele többé olyan tisztelettel, mint korábban, ahogy a fösvény gazdák sem bánnak már jól az öreg, elcsigázott ökörrel.
MAGYARÁZAT
Nemcsak jelen korunkra jellemző, de időtlen idők óta tény, hogy senki sem szereti a családban az öreg embert, aki nem hoz pénzt a házhoz. Még napjainkban is előfordul néhány közösségben vagy országban, hogy az öreg embereknek mérget adnak, hogy minél előbb meghaljanak. Vannak emberevő társadalmak, ahol az öreg nagyapát puszta szórakozásból megölik, s testéből nagy lakomát csapnak. A vers azt a példát említi meg, hogy a gazda nem szereti a kiöregedett, munkaképtelen bikát. Éppen így amikor a családi élethez ragaszkodó ember megöregszik, s nem hoz már pénzt a házhoz, felesége, fiai, leányai és a rokonok nem szeretik többé, s ezért nem törődnek vele, arról nem is beszélve, hogy nem tisztelik többé. A legokosabb tehát, ha az ember még öregkora előtt lemond a családi ragaszkodásról, s menedéket keres az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél. Úgy kell végeznie az Úr szolgálatát, hogy a Legfelsőbb Úr gondoskodjon róla, s akkor az állítólagos rokonok nem fordítanak hátat neki.