HU/SB 3.32.4
4. VERS
- yadā cāhīndra-śayyāyāṁ
- śete ’nantāsano hariḥ
- tadā lokā layaṁ yānti
- ta ete gṛha-medhinām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yadā—amikor; ca—és; ahi-indra—a kígyók királyának; śayyāyām—az ágyon; śete—fekszik; ananta-āsanaḥ—Ő, kinek ülőhelye Ananta Śeṣa; hariḥ—az Úr Hari; tadā—akkor; lokāḥ—a bolygók; layam—a pusztításnak; yānti—megy; te ete—azok; gṛha-medhinām—a materialista családfenntartóknak.
FORDÍTÁS
A materialisták lakta valamennyi bolygó, beleértve valamennyi mennyei bolygót, köztük a Holdat is, megsemmisül, amikor az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari kígyóágyára hever, melyet Ananta Śeṣaként ismernek.
MAGYARÁZAT
Az anyagi ragaszkodással teli emberek leghőbb vágya, hogy a mennyei bolygókra emelkedhessenek, például a Holdra. Számtalan mennyei bolygó van, ahová azért akarnak eljutni, hogy egyre több anyagi boldogságot élvezhessenek azáltal, hogy hosszú életben lehet részük, s megkaphatnak mindent az érzékkielégítésükhöz. De a ragaszkodással teli emberek nem tudják, hogy még ha a legfelsőbb bolygóra, Brahmalokára jutnak el, pusztulás ott is létezik. A Bhagavad-gītāban az Úr azt mondja, hogy az ember még a Brahmalokán is a születés, a halál, a betegség és az öregkor gyötrelmeivel találkozik. Egyedül akkor nem kell újra megszületnie ebben az anyagi világban, ha eljut az Úr hajlékára, Vaikuṇṭhalokára. A gṛhamedhīk, vagyis a materialista emberek azonban nem akarják kihasználni ezt a lehetőséget. Inkább egyik testből a másikba, egyik bolygóról a másikra vándorolnak, s nem vágynak az örök, gyönyörrel és tudással teli életre Isten országában.
Kétféle megsemmisülés van. Az egyik Brahmā életének végén következik be; ekkor valamennyi bolygórendszert a mennyei bolygókkal együtt elárasztja a víz, s behatolnak Garbhodakaśāyī Viṣṇu testébe, aki a Garbhodaka-óceánon fekszik kígyóágyán, melyet Śeṣának neveznek. A másik megsemmisüléskor, amely Brahmā napjának alkonyán jön el, az alsóbb bolygórendszerek semmisülnek meg mind. Amikor az Úr Brahmā éjszakája elteltével felébred, ezek az alsóbb bolygórendszerek újra megteremtődnek. Ez a vers megerősíti a Bhagavad-gītānak azt az állítását, mely szerint akik a félisteneket imádják, elvesztették intelligenciájukat. Ezek a csekély értelmű emberek nem tudják, hogy még ha el is jutnak a mennyei bolygókra, a megsemmisüléskor ők maguk, a félistenek és minden bolygójuk elpusztul. Nem tudnak arról, hogy el lehet érni az örök, gyönyörteli életet.