HU/SB 3.27.16
16. VERS
- evaṁ pratyavamṛśyāsāv
- ātmānaṁ pratipadyate
- sāhaṅkārasya dravyasya
- yo ’vasthānam anugrahaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—így; pratyavamṛśya—miután megértette; asau—az a személy; ātmānam—az önvalóját; pratipadyate—megvalósítja; sa-ahaṅkārasya—a hamis ego hatására elfogadott; dravyasya—a helyzetnek; yaḥ—aki; avasthānam—nyugvóhely; anugrahaḥ—a megnyilvánító.
FORDÍTÁS
Amikor érett megértése következtében az ember felismeri egyéniségét, megnyilvánul előtte az a helyzet, amit a hamis ego hatására fogad el.
MAGYARÁZAT
A māyāvādī filozófusok álláspontja az, hogy a végén az egyén elveszik, minden eggyé válik, továbbá nincs különbség az ismerő, a tudás tárgya és a tudás között. Ha azonban egy kicsit elemezzük ezt a kijelentést, láthatjuk, hogy nem helytálló. Az egyéniség sohasem szűnik meg, még akkor sem, ha az ember azt gondolja, hogy a három elv, az ismerő, a tudás tárgya és a tudás összeolvadnak, illetve eggyé válnak. Maga az a felfogás, hogy ez a három dolog eggyé olvad, a tudás másik formája, s a tudás befogadója még mindig létezik; hogyan mondhatnánk hát, hogy az ismerő, a tudás és a tudás tárgya eggyé váltak? Az egyéni lélek, aki ezt a tudást befogadja, még mindig egyén. Az individualitás folytatódik az anyagi és a lelki létben egyaránt; az egyetlen különbség az azonosság minőségében van. Az anyagi azonosság esetében a hamis ego működik, és a hamis önazonosítás miatt az ember másnak tart mindent, mint ami valójában. Ez a feltételekhez kötött élet alapelve. Hasonlóképp, amikor a hamis ego megtisztul, az ember mindent a megfelelő szemszögből lát. Ez a felszabadulás állapota.
Az Īśopaniṣad kijelenti, hogy minden az Úré: īśāvāsyam idaṁ sarvam. Minden a Legfelsőbb Úr energiájának köszönhetően létezik. Ezt a Bhagavad-gītā is megerősíti. Minden az Ő energiájából jön létre és az Ő energiájának köszönhetően létezik, ezért az energia nem különbözik Tőle, ám az Úr mégis kijelenti: „Én nem vagyok benne jelen.” Amikor valaki tisztán megérti eredeti helyzetét, minden megnyilvánul számára. Amikor a dolgokat valaki a hamis ego alapján szemléli, az feltételekhez köti őt, míg ha eredeti valójukban látja azokat, felszabadul. Az előző versben található példa most is érvényes: mivel az ember teljesen elmerül abban a felfogásban, hogy azonos a pénzével, pénze elvesztésekor azt gondolja, hogy ő is elveszett. A valóságban azonban nem azonos a pénzével, és a pénz sem tartozik hozzá. Amikor feltárul előttünk a valóságos helyzet, megérthetjük, hogy a pénz nem tartozik egyetlen egyénhez, egyetlen élőlényhez sem, s nem is az ember hozza létre. Végső soron a pénz a Legfelsőbb Úr tulajdona, ezért nem veszhet el. De amíg az ember tévesen azt gondolja, hogy „én vagyok az élvező” vagy „én vagyok az Úr”, addig ez az életfelfogás folytatódik, s az ember továbbra is feltételekhez kötött marad. Amint felszámoljuk a hamis egót, felszabadulunk. Ahogy azt a Bhāgavatam megerősíti, muktinak, vagyis felszabadulásnak az nevezik, amikor az ember elfoglalja valódi, eredeti helyzetét.