HU/SB 9.11.25
25. VERS
- śrī-bādarāyaṇir uvāca
- athādiśad dig-vijaye
- bhrātṝṁs tri-bhuvaneśvaraḥ
- ātmānaṁ darśayan svānāṁ
- purīm aikṣata sānugaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-bādarāyaṇiḥ uvāca—Śrī Śukadeva Gosvāmī mondta; atha—ezután (amikor az Úr Bharata kérésére elfogadta a trónt); ādiśat—utasította; dik-vijaye—meghódítani az egész világot; bhrātṝn—öccsei; tri-bhuvana-īśvaraḥ—az univerzum Ura; ātmānam—személyesen Ő Maga; darśayan—fogadván; svānām—a családtagokat és a polgárokat; purīm—a várost; aikṣata—felügyelt rá; sa-anugaḥ—más segédekkel.
FORDÍTÁS
Śukadeva Gosvāmī így válaszolt: Miután az Úr Rāmacandra öccse, Bharata odaadó kérlelésére elfogadta az ország trónját, parancsot adott öccseinek, hogy menjenek, s hódítsák meg az egész világot. Ő Maga ezalatt a fővárosban maradt, hogy alattvalói és a palota lakói mind láthassák Őt, s hogy segítőivel együtt az államirányítás ügyeivel törődjön.
MAGYARÁZAT
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem engedi, hogy bhaktái vagy társai az érzékkielégítésbe merüljenek. Az Úr Rāmacandra öccsei otthon élvezték az Istenség Legfelsőbb Személyisége személyes társaságát, de az Úr parancsot adott Nekik, hogy induljanak, és arassanak győzelmet az egész világ felett. Az volt a szokás (és néhány helyen a mai napig is az), hogy minden királynak el kellett fogadnia az uralkodó felsőbbrendűségét. Ha egy apró állam királya nem fogadta ezt el, akkor harcra került sor, és a kis állam királyát arra kényszerítették, hogy elfogadja az uralkodó felsőbb hatalmát, aki másként nem uralkodhatott az ország felett.
Az Úr Rāmacandra kegyes volt fivéreihez, amikor megparancsolta nekik, hogy menjenek el. Az Úr Vṛndāvanában élő bhaktái közül sokan tettek fogadalmat arra, hogy nem hagyják el Vṛndāvanát a Kṛṣṇa-tudat prédikálása érdekében. Az Úr azonban azt mondja, hogy a Kṛṣṇa-tudatot el kell terjeszteni szerte a világon, minden faluban és városban. Ez az Úr Caitanya Mahāprabhu nyílt parancsa.
- pṛthivīte āche yata nagarādi grāma
- sarvatra pracāra haibe mora nāma
Egy tiszta bhaktának tehát eleget kell tennie az Úr utasításának, s nem szabad, hogy csupán az érzékkielégítésnek éljen, s tétlenül egy helyen maradjon, a hamis büszkeség hatására azt gondolván, hogy mivel nem hagyja el Vṛndāvanát, hanem egy félreeső helyen japázik, nagy bhakta lett belőle. Egy bhaktának végre kell hajtania az Istenség Legfelsőbb Személyisége parancsát. Caitanya Mahāprabhu azt mondta: yāre dekha, tāre kaha ’kṛṣṇa’-upadeśa. Ezért minden bhaktának terjesztenie kell a Kṛṣṇa-tudatot: prédikálnia kell, és meg kell kérnie mindenkit, akivel találkozik, hogy fogadja el az Istenség Legfelsőbb Személyisége utasítását. Az Úr azt mondja: sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja. „Add fel a vallás minden változatát, és hódolj meg egyedül Énelőttem!” Ezt a parancsot adja az Úr, mint legfelsőbb uralkodó. Mindenkit arra kell biztatnunk, hogy fogadja el ezt az utasítást, mert ez jelenti a győzelmet (dig-vijaya), a katonának, a bhaktának pedig az a kötelessége, hogy mindenkivel megértesse ezt az életfilozófiát.
A kaniṣṭha-adhikārīk természetesen nem prédikálnak, ám az Úr hozzájuk is kegyes. Kegyes volt akkor is, amikor személyesen Ayodhyāban maradt, hogy az emberek láthassák Őt. Nem szabad helytelenül azt gondolnunk, hogy az Úr azért kérte az öccseit, hogy menjenek el Ayodhyāból, mert főként a népének akart kedvezni. Az Úr mindenkihez kegyes, és tudja, hogyan részesítsen kegyében mindenkit saját befogadóképessége szerint. Aki engedelmeskedik az Úr parancsának, az tiszta bhakta.