HU/SB 7.6.10
10. VERS
- ko nv artha-tṛṣṇāṁ visṛjet
- prāṇebhyo ’pi ya īpsitaḥ
- yaṁ krīṇāty asubhiḥ preṣṭhais
- taskaraḥ sevako vaṇik
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kaḥ—ki; nu—valóban; artha-tṛṣṇām—erős vágy a pénzszerzésre; visṛjet—képes feladni; prāṇebhyaḥ—mint az élet; api—valójában; yaḥ—ami; īpsitaḥ—még kívánatosabb; yam—ami; krīṇāti—igyekszik megszerezni; asubhiḥ—saját életével; preṣṭhaiḥ—nagyon kedves; taskaraḥ—egy tolvaj; sevakaḥ—egy hivatásos szolga; vaṇik—egy kereskedő.
FORDÍTÁS
A pénz oly kedves az ember szívének, hogy úgy érzi, édesebb, mint a méz. Ki az hát, aki képes lenne feladni vágyát, hogy pénzt gyűjtsön, különösen ha családos életet él? A tolvajok, a hivatásos szolgák [a katonák] és a kereskedők még az életüket is, ami oly kedves számukra, kockára teszik, hogy pénzhez jussanak.
MAGYARÁZAT
Ez a vers elmondja, hogyan lehet a pénz drágább az életnél. A tolvajok az életüket kockáztatva törnek be egy gazdag ember házába, hogy ellopják a pénzét. Amiatt, hogy más birtokát háborgatják, lelőhetik őket, vagy házőrző kutyák támadhatnak rájuk, ők mégis megpróbálnak betörni. Miért veszélyeztetik az életüket? Csupán hogy egy kevés pénzt szerezzenek. Éppen így amikor a hivatásos katonát besorozzák a hadseregbe, a katona csak a pénz kedvéért fogadja el a szolgálatot, vállalva a veszélyt, hogy elesik a csatatéren. A kereskedők szintén az életüket kockáztatva hajóznak egyik országból a másikba, s merülnek a tenger mélyére, hogy igazgyöngyöket és drágaköveket gyűjtsenek. Bizonyított tény tehát — s ezt mindenki elismeri —, hogy a pénz édesebb, mint a méz. Pénzért az emberek mindent kockára tesznek, s ez leginkább a gazdag emberekre igaz, akik túlságosan ragaszkodnak a családi élethez. Hajdanán természetesen a felsőbb kasztok tagjai, a brāhmaṇák, a kṣatriyák és a vaiśyák — vagyis a śūdrákon kívül mindenki — a guru-kulában nevelkedtek, ahol a brahmacarya és a misztikus yoga gyakorlásával megtanulták, hogyan éljenek lemondásban, érzékeiket megzabolázva. Ezek után családot alapíthattak. Számtalanszor előfordult ezért, hogy egy-egy nagy király vagy uralkodó lemondott a családi életről. Noha rendkívül gazdagok voltak s birodalmak felett uralkodtak, képesek voltak lemondani minden tulajdonukról, mert fiatalkorukban brahmacārīként nevelkedtek. Prahlāda Mahārāja tanácsa ezért nagyon helyénvaló:
- kaumāra ācaret prājño
- dharmān bhāgavatān iha
- durlabhaṁ mānuṣaṁ janma
- tad apy adhruvam arthadam
- (SB 7.6.1)
„Aki kellőképpen értelmes, annak emberi testét egészen élete kezdetétől — azaz kora gyermekkorától — arra kell használnia, hogy minden más elfoglaltságról lemondva az odaadó szolgálat tetteit végezze. Emberi testhez nagyon ritkán jut az élőlény, és annak ellenére, hogy ez éppúgy ideiglenes, mint a többi test, fontos, mert emberi testben odaadó szolgálatot végezhetünk. Már a legcsekélyebb őszinte odaadó szolgálat is teljes tökéletességgel ajándékozhatja meg az embert.” Az emberi társadalomnak meg kell fogadnia ezt a tanácsot.