HU/SB 3.33.20
20. VERS
- hitvā tad īpsitatamam
- apy ākhaṇḍala-yoṣitām
- kiñcic cakāra vadanaṁ
- putra-viśleṣaṇāturā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
hitvā—feladva; tat—azt az otthont; īpsita-tamam—a legkívánatosabb; api—még; ākhaṇḍala-yoṣitām—az Úr Indra feleségei által; kiñcit cakāra vadanam—szomorú pillantással az arcán; putra-viśleṣaṇa—a fiától való távollét fájdalmától; āturā—sújtott.
FORDÍTÁS
A szent Devahūti, noha helyzete minden szempontból egyedülálló volt, gazdagsága ellenére, amit még a mennyei bolygók hölgyei is irigyeltek, lemondott minden kényelemről. Egyedül fia távolléte okozott neki szomorúságot.
MAGYARÁZAT
Devahūti egyáltalán nem sajnálta az anyagi kényelmet, melyről lemondott, ám hogy fiától el kellett válnia, az nagyon nagy fájdalmat okozott neki. Felmerülhet az a kérdés, hogy ha Devahūti egyáltalán nem szomorkodott amiatt, hogy maga mögött hagy minden anyagi kényelmet az életben, akkor miért sajnálta, hogy elvesztette fiát? Miért ragaszkodott annyira a fiához? A választ a következő vers magyarázza el. Devahūti fia nem volt egy közönséges fiú: az Istenség Legfelsőbb Személyisége volt. Az ember tehát csak akkor képes megválni az anyagi ragaszkodástól, ha a Legfelsőbb Személyhez ragaszkodik. Ezt a Bhagavad-gītā magyarázza el: paraṁ dṛṣṭvā nivartate (BG 2.59). Az ember valójában csak akkor tud lemondani az anyagi életút követéséről, ha megízleli a lelki létet.