Category:HU/660831 - Lecke BG 05.22-29 - New York

Leckék időrendben, 1966

Prabhupāda:

ye hi saṁsparśajā bhogā

duḥkha-yonaya eva te

ādy-antavantaḥ kaunteya

na teṣu ramate budhaḥ

(BG 5.22)

Az a boldogság, amely a tapintásérzékből származik, saṁsparśajā . . . a saṁsparśajāḥ boldogságot jelent, az úgynevezett tapintásérzékből származó boldogságot. Ye hi saṁsparśajā bhogāḥ, élvezet. Duḥkha-yonaya eva te. Az Úr Kṛṣṇa azt mondja, hogy ez nem igazi boldogság. Bármi, bármilyen tapintásérzésből származó boldogság, az nem az igazi boldogság. Ez inkább a különféle nyomorúságok (szenvedések) kapuja.

A komplett védikus szentírás azt magyarázza, hogy az a boldogság, amely a test érzékeiből származó érzékelésből ered, nem az igazi boldogság. Ha igazi boldogságban akarunk részesülni, akkor túl kell lépnünk ezeken a testi örömökön. A boldogság azért jelenik meg, mert lelki lény vagyok. Tulajdonképpen örömmel teli vagyok, mivel azonban a boldogságérzetem az anyagon keresztül nyilvánul meg, ezért csalódunk az igazi örömszerzésben. Szóval, azok, akik a . . . akik előrehaladtak a lelki életben, azokat yogīknak nevezik. Yoginaḥ. Ramante yoginaḥ anante (CC Madhya 9.29). Akik spiritualisták, azok is ugyancsak élveznek, viszont ők az igazi boldogságban élveznek, amelynek nincs vége. Bármilyen boldogság, amely egy bizonyos pontban véget ér, az nem boldogság. Az inkább a szorongás forrása. Ādy-antavantaḥ kaunteya na teṣu ramate budhaḥ. Budhaḥ jelentése, aki tanult. A tanult ember nem élvez ilyen villódzó vagy átmeneti boldogságban, amely az érzékek érintéséből fakad.

śaknotīhaiva yaḥ soḍhuṁ

prāk śarīra-vimokṣaṇāt

kāma-krodha, kāma-krodhodbhavaṁ vegaṁ

sa yuktaḥ sa sukhī naraḥ

(BG 5.23)

Śaknoti. Śaknoti jelentése, aki képes tolerálni (eltűrni). Ihaiva. Ihaiva jelentése: ebben a testben. És soḍhum. Soḍhum jelentése: eltűrni. Prāk. Prāk azt jelenti, hogy korábban. Śarīra-vimokṣaṇāt. E test elhagyása előtt, ha valaki ezt gyakorolja. . . miről szól ez a gyakorlat? Kāma-krodhodbhavaṁ vegam. A vegam késztetést (vágyat) jelent. Mint a szexuális vágy. Mindenkinek vannak szexuális vágyai. Illetve sok mindennel kapcsolatosan vannak bizonyos késztetéseink. Nos, Kṛṣṇa ezt (a tolerálást) tanácsolja a jelen testből való kilépés előtt . . .

A példa azzal kapcsolatos, hogy tegyük fel, egy ember beteg, valamilyen betegségben szenved. És az orvos arra kérte, ne egyen szilárd ételt. Ha most arra gondol. . . mivel abban van gyakorlata, hogy szilárd ételt egyen, ezért arra gondol: "Szilárd ételt kell ennem. Szilárd ételt kell ennem..." De ha képes elviselni – „Nem, az orvos azt tanácsolta, hogy ne egyek szilárd ételt” –, ha elviseli, akkor nagyon könnyen meg fog gyógyulni.

Hasonlóképpen, az érzéki érzékelés, az érzéki élvezet a lelki életünk alatt van fenntertva a számunkra. Ez az igazi érzéki öröm. Itt mesterségesen, ezen a testen keresztül élvezzük az érzéki örömöt. Ha gyakoroljuk az érzéki élvezet beszüntetését mielőtt elhagynánk ezt a testet, amennyire csak lehetséges. . . persze ezt gyakorolni kell. Képzés nélkül semmit sem lehet megtenni.

Nos, a védikus civilizáció szerint ez a képzés adott, a diákélet a szexuális élettől való teljes önmegtartóztatás ideje. Aztán a vānaprastha élet a teljes önmegtartóztatás és a sannyāsa élet is a teljes önmegtartóztatás ideje. Az egész kiképzés az önmegtartóztatásra, a gyógyításra irányult. Mert . . . ugyanaz a példa: Beteg állapotban nem tudjuk élvezni azt az ételt, amit megeszünk. Ha egészségesek vagyunk, élvezhetjük az étel ízét. Tehát, meg kell gyógyulnunk. Meg kell gyógyulnunk. És hogyan kell orvosolnunk magunkat? A Kṛṣṇa-tudat transzcendentális helyzetében kell lennünk. Ez a gyógymód.

Tehát, Kṛṣṇa itt mindenkinek tanácsot ad, aki képes elviselni az érzéki örömök késztetését. Amíg ez a test fennáll, lesznek késztetések az érzéki gyönyörre. Viszont úgy kell alakítanunk az életünket, hogy képesek legyünk eltűrni. Eltűrni (tolerálni). Ez előrelépést jelent számunkra a lelki életben, és amikor (már) a lelki életben helyezkedünk el, ez az élvezet végtelenné, korlátlanná válik. Nincs vége. Hasonló . . . pontosan ehhez hasonló szövegrész található a Śrīmad-Bhāgavatamban. A Śrīmad-Bhāgavatamban Ṛṣabhadeva azt tanácsolja fiainak, hogy:

nāyaṁ deho deha-bhājāṁ nṛloke

kaṣṭān kāmān arhate viḍ-bhujāṁ ye

tapo divyaṁ putrakā yena sattvaṁ

śuddhyed yasmād brahma-saukhyaṁ anantam

(SB 5.5.1)

Nagyon szép vers. Azt mondja: "Drága fiaim, ez az emberi életforma..." Na ayaṁ deha. Az ayaṁ deha jelentése „ez a test”. Na ayaṁ deho deha-bhājāṁ nṛloke. Mindenkinek van teste. A macskák, kutyák, disznók és madarak, vadállatok, emberek, emberszerű lények, félistenek – mindenkinek van teste, anyagi teste. De különösen a nṛdeha-t tanácsolja. A nṛ az emberi lét formáját jelenti. Azt mondja, hogy ez az emberi létforma nem arra való, hogy keményen dolgozzon az érzéki öröm elérése érdekében, mint a disznók és a kutyák. Ezt tanácsolja.

Akkor mire való? Azt mondja: tapo divyam. Az embernek lemondásokat kell végeznie a transzcendentális megvalósítás érdekében. És mi lesz az eredménye egy ilyen vezeklésnek? Azt mondja: yataḥ śuddhyet sattvam: léted megtisztul. És amikor a léted megtisztul, akkor a brahma-saukhyamot, a korlátlan lelki boldogságot fogod élvezni. Boldogságra vágysz. A boldogság a te előjogod. Szert kell tenned rá. Ez alkotja a te életed. Nem tudod megfékezni a boldogságot. Viszont a boldogság beteg állapotban nem boldogság. Ezt kell megértenünk.

Szóval, orvosolnunk kell ezt a beteg állapotot, és (csak) ezután élveznünk a boldogságot, élveznünk kell az örömöt, amely korlátlan lesz. Nem lesz vége. Beteg állapotban. . . tegyük fel, bármilyen örömről beszélünk is, az néhány másodpercre vagy néhány percre, néhány órára, néhány napra szól – vége lesz. Viszont az igazi boldogság, az igazi boldogság végtelen. Brahma-saukhyam anantam. Az anantam azt jelenti, hogy végtelen. Tehát, végtelen (soha véget nem érő) boldogságra vagyunk hivatva.

Tehát, Kṛṣṇa itt azt tanácsolja, hogy śaknotīhaiva yaḥ soḍhuṁ prāk śarīra-vimokṣaṇāt. Ha az egyén, mielőtt kilép ebből az anyagi testből, gyakorolja az úgynevezett érzéki élvezet késztetéseinek elviselését, akkor hosszú távon nagyon boldog lesz. Ezt ajánlja. És az emberi létformának ez a valódi célja, ezt nem szabad levezetnünk, nem szabad megpróbálnunk levezetni ezt a hamis boldogságot az anyagi élet eme beteg állapotában. Ez átmeneti. Ez nem boldogság. Meg kell értenünk, hogy a tudatlanságból kifolyólag törekszünk arra, hogy ilyenfajta boldogsághoz jussunk, de ez nem boldogság. Az igazi boldogság a lelki életben található.

Ezt a lelki életet kell elérnünk, és egy ember annyi mindent képes elviselni annak érdekében, hogy meggyógyuljon, ezért ehhez hasonlóan kell gyakorolnunk a toleranciát is. Egyébként meg bizonyosan lesznek késztetések, mert van gyakorlatunk ezekben az érzéki késztetésekben az evolúció folyamatából következő megannyi születés miatt. Nos, ebben az emberi létformában meg kell fontolnunk, hogy: "Én nem ez a test vagyok, hanem lelki lény." Tehát, fel kell derítenem a lelki lény boldogságát, és ehhez felsőbbrendű irányítás alatt kell képeznem magam, ahogy Arjuna is Kṛṣṇa irányítása alá helyezte magát.

yo 'ntaḥ-sukho 'ntar-ārāmas

tathāntar-jyotir eva yaḥ

sa yogī brahma-nirvāṇaṁ

brahma-bhūto 'dhigacchati

(BG 5.24)

Aki arra a transzcendentális boldogságra törekszik, amit brahma-sukhának, brahma-sukhának hívnak. . . aki a, yaḥ antaḥ-sukha, az a brahma-sukha a belsőjében van. A brahma-sukha nem kívül (rajta kívül) helyezkedik el. Yaḥ antaḥ-sukhaḥ antar-ārāmaḥ, és boldog, valamint békés azáltal, hogy bensőjében élvezi. Antaḥ-sukhaḥ antar-ārāmas tathāntar-jyotir eva yaḥ: és aki megpróbálja felfedezni a brahma-jyoti-t, Brahman ragyogását a bensőjében. Sa yogī brahma-nirvāṇam: ez a yogī már a Brahmanban helyezkedik el. A nirvāṇam azt jelenti, hogy véget vetünk ennek az anyagi szennyeződésnek. Brahma-bhūto 'dhigacchati. És önmegvalósult lélekké, vagy brahma-ante-vá válik.

labhante brahma-nirvāṇam

ṛṣayaḥ kṣīṇa-kalmaṣāḥ

chinna-dvaidhā yatātmānaḥ

sarva-bhūta-hite ratāḥ

(BG 5.25)

Nos, Kṛṣṇa azt mondja, kṣīṇa-kalmaṣāḥ. Kṣīṇa-kalmaṣāḥ: aki képes csökkenteni összes bűnös életének a visszahatását. Tudnunk kell, hogy ez az anyagi létezés, akármilyen formában is jelenik meg, mind (előző) bűnös életeink visszahatása. Ezzel tisztában kell lennünk. Szóval, bármilyen állapotban – nem számít, hogy egy magasan fejlett vagy képzett, tanult, gazdag vagy szép ember vagy bárki – többé-kevésbé, annak fokától függően mindannyian élvezik vagy elszenvedik múltbeli karmájuk visszahatását. És többé-kevésbé az egész világ bűnösnek mondható.

Szóval, kṣīṇa-kalmaṣāḥ. A kṣīṇa-kalmaṣāḥ azokat jelenti, akik megpróbálják csökkenteni a bűnös tevékenységek visszahatását. Hogyan? Az érzékszabályozás gyakorlásával. Érzékszabályozással. Érzékszabályozás gyakorlása által. Úgy, mint a beteg ember. Szabályozottan, az orvos utasítása alapján szabályozottan, önmaga fékentartásával csökkenti a betegségből származó szenvedéseit. A láz 105 (Fahrenheit) fokról 102-re, majd 100-ra, aztán 99-re, végül 98-ra csökken – meggyógyult.

Ehhez hasonlóan kell csökkentenünk a hőmérsékletet. Nem növelnünk kell a hőmérsékletet. Úgy vagyunk vele, mint a hőmérsékletünk növelésével. Azt gondoljuk, hogy a hőmérséklet növelésével boldogok leszünk. Nem tudjuk, hogy a hőmérséklet növelésével sohasem leszünk boldogok. Csökkentenünk kell a hőmérsékletet.

Van egy nagyon szép történet – talán sokszor meséltem már nektek –, élt egy háztartó, aki nagyon gazdag ember volt. A felesége megbetegedett, és a szolgálólány is megbetegedett. Ezért az úriember orvost hívott, és az orvos mindkét beteget ellátta. És az orvos azt mondta: "A feleségednek 98 fokos testhőmérséklete van, semmi komoly. Viszont a szolgálólánynak 104 fokos a testhőmérséklete, szóval, gondozni kell őt." Erre a háziasszony dühös lett. Azt mondta az orvosnak: "Ó, én vagyok a család feje. Nekem csak 98 a testhőmérsékletem? És a szolgálólánynak meg 104? Hát, te nem is vagy orvos!"

Szóval, így állnak a dolgok. 104-ről 107 fokra akarjuk emelni, aztán jön a halál. Szóval, a modern civilizáció növeli a hőmérsékletet. Nos, elérkeztünk a 107 fokos ponthoz – az atombomba pontjához. Tehát, felkészültünk arra, hogy megöljük magunkat. Szóval, ez a fok, az anyagi élvezet hőmérsékletének emelése soha nem fog minket boldoggá tenni. Csökkentenünk kell a hőmérsékletet. A 97-hez kell eljutnunk, nem a 107-hez. Tehát, labhante brahma-nirvāṇam ṛṣayaḥ kṣīṇa-kalmaṣāḥ. Ahogy a hőmérséklet csökkentésével az egészséges élet útjára lépünk, hasonlóan fog türténni, ha csökkentjük érzéki tevékenységeinket. . . az anyagi élet érzéki tevékenységeket jelent, semmi egyebet. Bármilyen fejlődést is hozunk létre a civilizációban, azt jelenti, hogy egyszerűen mesterséges érzéki élvezetet hozunk létre. Ez minden. Ezt nevezik anyagi civilizációnak – egyszerűen csak érzéki élvezet, semmi több. Tehát muszáj. . .

Természetesen nem kárhoztatjuk a modern civilizációt, viszont megvan annak a megfelelő rendeltetése. Pont úgy, ahogy mi is itt villanylámpát, mikrofont és magnót használunk. Ez a modern tudomány ajándéka. Szóval, ahelyett, hogy becsmérelnéd azokat, alkalmazd a Kṛṣṇa-tudat megértésében. Akkor minden megfelelően hasznosítható. Nem léphetünk visszafelé. Nem mehetünk visszafelé a modern civilizáció fejlődésének kérdésében. Viszont itt van egy pont, a Kṛṣṇa-tudat. Nirbandhaḥ kṛṣṇa-sambandhe (Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.255). Mindent felhasználhatunk a Kṛṣṇa-tudat megértésének kérdésével kapcsolatban. Mindent megfelelően lehet hasznosítani. Yuktaṁ vairāgyam ucyate. Nem kell lemondanunk róluk.

A mi gosvāmījaink, elődeink, ācāryáink, nem ajánlják, hogy bármit is gyártanak jelenleg, mondjunk le azokról: "Ó, ez mind anyagi. Nem akarjuk azokat." Nem. Még ha anyagi is, . . . (amúgy) minden anyagi. A testem is anyagi. Tehát, ahogy az anyagi testemet lelki fejlődésre használom, úgy bármi anyagit felhasználhatok lelki fejlődésre. Ez lehetséges.

Nos, ez az irányelv adott, nirbandhaḥ kṛṣṇa-sambandhe. Csak igyekezz mindent Kṛṣṇa-tudatban alkalmazni. Akkor nem lesz . . . ez azt jelenti, hogy minden lelkivé fog átalakulni. A Kṛṣṇa-tudat által minden lelkivé válik. Mint a vasrúd, amit, ha tűzbe teszel, melegszik, melegszik, és amikor vörösen izzik, akkor már nem vasrúd, hanem tűz.

Ha ekképpen minden energiánkat folyamatosan a Kṛṣṇa-tudatban alkalmazzuk, akkor, bár a hőmérsékletet 107 fokra emeltük, az 107 fokos lelki életté alakul át. Igen. Ez a Kṛṣṇa-tudat titka. Majd megértjük ezt, amikor odaérünk a kilencedik fejezethez, ahol egyértelműen az áll, hogy su-sukhaṁ kartum avyayam (BG 9.2).

Nagy boldogság elfogadni a Kṛṣṇa-tudat ezen elvét. Szóval, ahelyett, hogy azon siránkozunk, mit hoztak létre – az hiábavaló. Felesleges siránkozni. Most mennünk kell, haladnunk kell, haladnunk kell a Kṛṣṇa-tudattal, és mindent erre a célra, a Kṛṣṇa-tudatra kell felhasználnunk. Akkor minden rendben lesz. Egyébként:

prāpañcikatayā buddhyā

hari-sambandhi-vastunaḥ

mumukṣubhiḥ parityāgo

phalgu vairāgyaṁ kathyate

(Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.255–56)

Ha egyszerűen úgy gondoljuk: "Ó, ez anyagi. Nem lelki. Hadd mondjak le róla", ám, ha közben nem tudom, miként hasznosítsam azokat a Kṛṣṇa-tudat céljaira, akkor az ilyen lemondást nem igazán értékelik a mi tanítványi láncunk Gosvāmījai. Semmit sem szabad becsmérelni. Bármit is gyártanak most, üdvözöljük. Ám hadd használjuk fel Kṛṣṇa-tudatban. Akkor minden rendben lesz.

A példa ugyanaz – ahogy Arjuna is harcos volt. Katona volt. Viszont megpróbált elvegyülni az érzékkielégítésben. Próbálta . . . nem volt hajlandó harcolni csak azért, hogy saját érzékét kielégítse. Mit tartalmaz ez az érzékkielégítés? Arra gondolt, hogy "ha megölöm a rokonaimat, a másik oldalon lévő testvéreimet, boldogtalan leszek." Szóval, a saját boldogságom és boldogtalanságom, ami ehhez a testhez kapcsolódik, az egyfajta érzékkielégítés.

Nos, amikor megértette a Bhagavad-gītāt, feladta az érzékkielégítés folyamatát. Beleegyezett a harcba, hogy kielégítse Kṛṣṇa érzékeit. Ezáltal ő ugyanaz a harcos maradt. Ugyanaz a katona maradt. Viszont az egyetlen különbség az volt, hogy kezdetben saját érzékeit akarta kielégíteni, majd a Bhagavad-gītā tanulmányozásának végén, amikor felszabadult lélekké vált, ugyanezt az energiát Kṛṣṇa érzékeinek kielégítésére fordította.

Szóval, ez a Kṛṣṇa-tudat. Semmit sem kell kárhoztatnunk. Egyszerűen meg kell változtatnunk a tudatunkat. Most mindent az érzékkielégítés érdekében teszünk; fel kell készülnünk, képeznünk kell magunkat Kṛṣṇa érzékeinek kielégítésére. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Szóval, ehhez türelemre van szükség.

Nos, már nagyon-nagyon régóta gyakoroljuk saját érzékeink kielégítését. Minden életben, akár ebben az emberi létformában, akár másikban . . . annyi létforma van, mindenki érzékkielégítéssel foglalkozik. Nos, meg kell változtatnunk a folyamatot. A saját érzékeim kielégítése helyett bele kell egyeznem Kṛṣṇa érzékeinek kielégítésébe.

Sajnos, a Legfelsőbb Urat megfosszuk érzékeitől. "Ó, Isten személytelen; nincsenek érzékei. Nincs keze. Nincs szája. Nincs lába." Akkor mi az? Szóval, képzeletbeli urat teremtünk. . . képzeletbeli Istent ezzel a módszerrel. Viszont Isten itt jelen van: Kṛṣṇa. Vannak kezei, lábai, arca és Arjunához beszél. Szóval, Isten nem érzékek nélküli.

Ha Ő érzékek nélküli, akkor semmi értelme sem volt elmondani a Bhagavad-gītāt, és olyan nagyon fontosnak nyilvánítani ezt a könyvet, hogy a világ nagyon figyelmesen olvassa. Ő nem érzékek nélküli. Ő minden érzékkel teljes. Máskülönben a Bhagavad-gītājának nincs semmi értelme. Tehát, Ő minden érzékkel teljes. Nos, a Kṛṣṇa-tudat azt jelenti, ahelyett, hogy saját érzékeinket elégítenénk ki, Kṛṣṇa érzékét kell kielégítenünk. Egyszerű folyamat. Nem túl nehéz.

kāma-krodha-vimuktānāṁ

yatīnāṁ yata-cetasām

abhito brahma-nirvāṇaṁ

vartate viditātmanām

(BG 5.26)

Kāma-krodha-vimuktānām. Nos, ez a kāma-krodha, - vágy, harag -, a negyedik fejezetben arra figyelmeztettek bennünket, hogy ezek a mi nagyon nagy ellenségeink, ezért fel kell adnunk azokat. Kāma-krodha-vimuktānām. Tehát, kāma-krodha: fel kell adnunk a vágyat, a kāmát. A kāma vágyat, a krodha pedig haragot jelent. Nos, csak figyeld. . . kāma-krodha-vimuktānām. Kāma-krodha-vimukta, hogyan lehet megszabadulni a kāma-krodhától? Kāma-krodha, hogyan lehet megszabadulni ettől?

Szóval, csak figyeld meg ugyanazt a példát, amelyben látjuk, hogy Arjuna a rokonai jólétére gondolt, miközben Kṛṣṇa azt kérte, "harcolnod kell", és ő meghátrált. Szóval, ez a fajta meghátrálás maga a kāma, a vágy a saját érzékei kielégítésére. Amint kielégíti Kṛṣṇa érzékeit, megszabadul saját kāmájától, saját vágyától. Nincs többé saját vágya. A saját vágya az volt, hogy nem akart harcolni. Viszont, amint beleegyezett Kṛṣṇa utasításába, feladta saját vágyát; megszabadult a kāma-krodhától.

Tehát, kāma-krodha, kāma-krodha, ez a harag és ez a vágy, ez lehet . . . igazából megszabadulhatunk ettől a haragtól és vágytól, ha valóban Kṛṣṇa-tudatban vagyunk. Kāma-krodha-vimuktānāṁ yatīnāṁ yata-cetasām. Yatīnām. Ezért a nagy bölcseket, azokat, akik képesek feladni a kāmát, a vágyat és a haragot, azokat nagy bölcseknek nevezik. Kṣamā-rūpa-tapasvīnām. Tapasvī, aki . . . akik bölcsek, kötelességük mindig megbocsátani.

Minden ellenségnek megbocsátanak. Csakúgy, mint ahogy ti is nagyon szép példával rendelkeztek az Úr Jézus Krisztus személyében. Keresztre feszítették, ám megbocsátott mindenkinek, aki a keresztre feszítésével foglalkozott. Így imádkozott az Úrhoz: "Ó, Uram, ezek az emberek nem tudják, mit cselekszenek." Szóval, ezek a nagy bölcsek jellemzői. Úgy értem, nem dühösek. Tehát, kāma-krodha.

Nagyon mérges . . . csak akkor tudjuk feladni a haragot, ha Kṛṣṇa-tudatosak vagyunk. Különben lehetetlen. Amíg saját érzékkielégítésünkre vágyunk, nem lehet feladni a vágyat és a haragot. Ez nem lehetséges. Egyszerűen . . . amikor te . . . amikor . . . miért tudott az Úr Jézus Krisztus megbocsátani nekik? Azért, mert Isten szolgálatában állt. Ezért volt rá képes. Szóval, ez egy ilyen dolog. Sarvair guṇais tatra samāsate surāḥ (SB 5.18.12).

Aki valóban Kṛṣṇa-tudatú, minden jó tulajdonság automatikusan megjelenik benne minden különleges erőfeszítés nélkül. Így:

kāma-krodha-vimuktānāṁ

yatīnāṁ yata-cetasām

abhito brahma-nirvāṇaṁ

vartate viditātmanām

(BG 5.26)

Tehát, aki mindig Kṛṣṇa-tudatban foglalja le magát, az automatikusan megszabadul a vágytól, a haragtól, és ez a brahma-nirvāṇam szintje. A Brahma-nirvāṇam azt jelenti, hogy megszűnik az életről alkotott anyagi felfogás, és lelki, transzcendentális helyzetben foglalja le magát. Ezt brahma-nirvāṇamnak hívják.

sparśān kṛtvā bahir bāhyāṁś

cakṣuś caivāntare bhruvoḥ

prāṇāpānau samau kṛtvā

nāsābhyantara-cāriṇau

(BG 5.27)

Nos, ez a yogafolyamat. Kṛṣṇa ezt a yogafolyamatot ajánlja. A yogafolyamat alatt azt kell érteni, hogy eljutunk a Kṛṣṇa-tudathoz. Viszont, aki közvetlenül a Kṛṣṇa-tudatba helyezkedik el, annak ezt nem kell gyakorolnia. Ám ennek ellenére itt ez a gyakorlat az ajánlott, sparśān kṛtvā bahir bāhyāṁś cakṣuś caivanntare bhruvoḥ. A szemgolyóinkat rá kell irányítanunk a . . . hogy hívják? Szemhéj?

Bhakta: Szemöldök.

Prabhupāda: Szemöldök, igen. Szemöldök. És prāṇāpānau samau kṛtvā. Ötféle levegő áramlik a testünkben: prāṇa, apāna, vyāna, udāna. . . ennek a levegőnek különböző nevei vannak. Így irányítva azokat, prāṇāpānau samau kṛtvā és nāsābhyantara-cāriṇau. És ez a légzésszabályzás. Ezek a folyamatai. Azok, akik ezt a yogafolyamatot gyakorolták, tudhatnak róla.

yatendriya-mano-buddhir

munir mokṣa-parāyaṇaḥ

vigatecchā-bhaya-krodho

yaḥ sadā mukta eva saḥ

(BG 5.28)

Nos, ez a folyamat a vágy és a harag feladására való. Viszont, ha közvetlen módon foglalkozol a Kṛṣṇa-tudattal, akkor ennek a folyamatnak a(z) (vég)eredménye nagyon könnyen elérhető. Yatendriya-mano-buddhir munir mokṣa-parāyaṇaḥ, vigatechchā. Icchā-bhaya-krodha. Az icchā azt jelenti, hogy sok mindenre vágyunk. És az anyagi életben mindig félelmek között fogunk élni. Félni fogunk. Mindenki fél. Szóval, icchā-bhaya-krodha. A harag elkerülhetetlen, mert . . . annyi mindenben csalódunk a dolgaink végézése során, hogy a harag lehetséges (megjelenhet). Amikor Kṛṣṇa-tudatos elfoglaltságaink vannak, még olyankor is efajta nehézségekbe ütközünk. . .

Örömmel értesítelek benneteket, hogy az egyik tanítványunk bizonyos nehézségek előtt áll, ám nagyon boldog, ha egyszerűen csak a Kṛṣṇa-tudatra gondol. Praktikus. Ő . . . nem túl régóta gyakorolja a Kṛṣṇa-tudatot, viszont néhány nap alatt elsajátította a művészetét. Most kaptam egy telefonhívást és elmondta, "nagyon boldog vagyok." Szóval, ez egy ilyen dolog. A Kṛṣṇa-tudat még a legnagyobb nehézségek közepette is képes eljutni. . . yasmin sthite guruṇāpi duḥkhena na vicalyate (BG 6.22). Még ha valaki nagyon komoly, veszélyes helyzetben is van, mégsem válik zavarodottá. A Kṛṣṇa-tudat egy ilyen dolog. Nem válik zavarodottá.

bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ

sarva-loka-maheśvaram

suhṛdaṁ sarva-bhūtānāṁ

jñātvā māṁ śāntim ṛcchati

(BG 5.29)

Nos, itt Kṛṣṇa összegzi: "Ha békét akarsz... békét, a béke képletét ismerned kell." Mi a képlete? Nos, bhoktāraṁ yajña-tapasām.

bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ

sarva-loka-maheśvaram

suhṛdaṁ sarva-bhūtānāṁ

jñātvā māṁ śāntim ṛcchati

(BG 5.29)

Nos, ha valaki megérti, hogy Kṛṣṇa vagyis a Legfelsőbb Úr, Ő minden tevékenység élvezője. . . szóval, bármilyen tevékenység folyik is ebben a világban, minden tevékenységnek van valamilyen eredménye, különösen a kedvező (jó) tevékenységeknek. Itt ezt yajña-tapasāmnak hívják. A yajña és a tapasya jó (kedvező). Ezek jámbor tevékenységek.

Szóval, Kṛṣṇa azt mondja, ha valaki megérti, hogy minden jámbor tevékenység eredményének Kṛṣṇa az élvezője . . . bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ sarva-loka-maheśvaram (BG 5.29). És Ő az összes bolygó tulajdonosa. Nemcsak ezé a Földé, hanem számtalan bolygó, számtalan univerzum létezik, és az Úr az összes univerzum tulajdonosa. Aztán suhṛdaṁ sarva-bhūtānām, és Ő az egyetlen barátja minden élőlénynek. Suhṛdaṁ sarva-bhūtānāṁ jñātvā māṁ śāntim ṛcchati. Ha valaki meg tudja érteni az élet azon titkát, hogy senki sem maga a birtokos. . .

Mindenki azt állítja, hogy "én vagyok ennek a háznak a tulajdonosa", "én vagyok ennek a földnek a tulajdonosa", "én vagyok ennek az országnak a tulajdonosa" vagy "én vagyok ennek a bolygónak a tulajdonosa". Folytathatod a felsorolást. Sok olyan eset van, amelyben valaki sok más bolygó tulajdonosa is lett. A történelemben, amelyet megismertem. Nem csak ezen bolygó, hanem sok más bolygó kapcsán is. Ám ez tévedés. A tulajdonos valójában a Legfelsőbb Úr. Mi csak vendégek vagyunk az Ő házában. Nem vagyunk tulajdonosok. Nekünk . . . nekünk ki kell fejlesztenünk annak az érzékét, hogy Kṛṣṇa a tulajdonos, vagyis a Legfelsőbb Úr a tulajdonos.

Nos, valójában ez a tényállás. Vendégként jövünk ide. Tegyük fel, hogy én indiai vagyok, te pedig amerikai. Néhány évre, mondjuk száz évre vagy ötven évre vendégként eljöttünk erre a földre – aztán elhagyjuk ezt a helyet. Szóval, ha én vagyok a tulajdonos, miért nem viszem magammal ezt a helyet, amikor elmegyek? Nem. Nem én vagyok a tulajdonos. Tehát, szó sincs tyāgáról, lemondásról. És szó sincs bhogáról vagy élvezetről. Mert nem te vagy a tulajdonos. Tehát, se nem élvezheti, se nem mondhat le róla.

Akár a lemondás, akár az élvezet, mindkettő törvénytelen. Lemondás . . . tegyük fel, hogy ebben a szobában ülünk. Ez a szoba a háziúré. Tegyük fel, hogy elhagyom ezt a szobát, és miközben költözöm ebből a szobából, azt mondom a gazdának: "Hát ilyen-olyan úram, most itthagyom ezt a helyet önnek." Nos, kié is ez a hely? Ez a hely az övé volt.

Hogy hagyhatjuk itt? Szóval, nevetni fog rajta: "Ó, a vendégem voltál, a bérlőm voltál. Akkor hogy hagyhatod rám? Az én tulajdonom." Hasonlóképpen, ha azt mondjuk: "Rendben. Lemondok erről ... lemondok az élet élvezetéről...." szóval, egyik sem . . . se nem tudunk lemondani róla, se nem tudjuk élvezni. Mindkettő jogtalan. Egyszerű dolog ez, amiről tudnunk kell: ahogy itt megfogalmazódik, hogy minden Istené, úgy mindent Isten szolgálatára kell fordítani. Ez az igazi tudás.

Csakúgy, mint, tegyük fel, itt egy százdolláros bankjegy, amit véletlenül valaki ittfelejtett. Nos, mi a teendő ezzel a százdolláros bankjeggyel? Ha valaki elveszi azt a százdolláros bankjegyet: "Ó, itt van egy százdolláros bankjegy. Vigyem... hadd vigyem el és élvezzem", ez jogtalan. És ha azt a százdolláros bankjegyet figyelmen kívül hagyjuk: "Jól van, maradjon itt. A tulajdonos majd megtalálja", ez szintén nem jó, mert ha nem keresem meg az illetőt és nem adom át neki azt a százdolláros bankjegyet, mivel az nem az én kötelességem, akkor mások elvehetik. Hasonlóképpen nem jó elvenni azt a százdolláros bankjegyet, ám élvezni azt a százdolláros bankjegyet ugyancsak nem jó. A legjobb, ha megtudjuk, ki a százdolláros bankjegy tulajdonosa. Kérdezz meg valakit: "Nem hagyott itt valamit, uram? Valaki?" Ha az egyik azt mondja: "Igen, hiányzik száz dollárom..." – Itt van, fogja... Ez az igazi szolgálat.

Hasonlóképpen, ha megértjük, hogy minden Istené, akkor ez az érzés arra fog ösztönözni bennünket, hogy "Nem, nem én vagyok az élvező." Szóval, az érzékkielégítésem, a haragom, a vágyam, minden véget ért. Mindennek vége egyszeriben, egy csapásra, ha megértem, hogy "Semmi sem tartozik hozzám, minden Istené." Ha élvezni akarom, az jogtalan, ha lemondok róla, az is jogtalan. Ha azt mondom: „Ó, hadd… jagan mithyā, ez a világ hamis.” Nem akarom. Hadd menjek el a Himalájába és a dzsungelbe." Ó, ez sem jó. Meg kell próbálnod az egészet Kṛṣṇa céljára felhasználni, mert minden Kṛṣṇához tartozik. Ez lesz a kötelességed. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Mivel Ő a tulajdonos.

Nos, ez a magnó az anyagi tudomány fejlődésének terméke. Úgy kell gondolkodnunk: "Ó, ez Kṛṣṇa tulajdona. Használjuk fel a Kṛṣṇa szolgálatára irányuló propagandamunkában." Ez a megfelelő felhasználás. Szóval, ez mindenre vonatkozik. Sarva-loka-maheśvaram (BG 5.29). Tegyük fel, ha . . . ha valaki azt állítja: "Én vagyok ebben a helyiségben mindennek a tulajdonosa. Tehát, neked nincs igénylésed." Szóval, tulajdonképpen nincs igénylésünk. Egyszerűen csak itt vagyunk. És az egész filozófia . . . ez maga a lelki kommunizmus.

A Bhāgavatamban látni fogod, hogy ez a mindenség, a teljes gazdagság, minden gazdagság, ami az egész világban, az egész univerzumban található, azt Isten teremtette. Tehát, szabadon használhatod. Elvihetsz, amennyit akarsz, ám ha tulajdonjogot formálsz rá, akkor hibázol, és szenvedned kell emiatt. Használhatsz mindent.

A használatából nem fog baj származni. Kṛṣṇa, Isten eleget adott nekünk. Akkor miért szenvedsz? Miért szenved a világ? Mert megpróbáljuk magunkévá tenni: "Ó, ez az én hazám." Azt mondja: "Ez az én hazám. Ó, ez az én tulajdonom. Nem jöhetsz ide. Nem élvezheted." Ez a baj. Viszont, ha úgy gondolkodunk: "Ó, ez mind Kṛṣṇa tulajdona. Élvezzük, legyünk Kṛṣṇa-tudatosak, és legyünk boldogok", akkor nem lesz háborgás. Automatikusan béke van.

Szóval, nekünk fogalmunk sincs arról, mi a béke, mi a béke képlete, de megpróbálunk békét kötni. Minden szennyes dolgot a szívünkben őrzünk, viszont azt hirdetjük, hogy békét akarunk. Hogyan lehet békességed? Íme a béke képlete. Hogy néz ki? Bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ sarva-loka-maheśvaram (BG 5.29). A Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa, Ő az élvező, Ő a tulajdonos és Ő az igazi barát. A védikus írásokban az áll, hogy Ő olyan kedves barát, hogy én egyik testből a másikba vándorlok, és Kṛṣṇa is ugyanabba a testbe vándorol a Felsőlélek személyében. Tegyük fel, hogy átvándorlok egy disznó testébe. Ó, Kṛṣṇa ott is jelen van. Ő egy ilyen barát.

Tegyük fel, hogy vannak barátaink. Szóval, ha gazdag leszek, nagyon gazdag leszek, rengeteg barátom lesz. Tegyük fel, hogy most szegény vagyok és nem jönnek hozzánk barátok. Ám Kṛṣṇa nem ilyen barát. Kṛṣṇa olyan jó barát, hogy bármilyen állapotban élsz is, Ő mindig veled van. Mindig veled van. A védikus irodalom azt írja, hogy két madár ül ugyanazon a fán. Az egyik madár eszi a fa gyümölcsét, a másik madár pedig tanúskodik. Ez a tanú madár Kṛṣṇa, az eszegető madár pedig én vagyok. Eszem, élvezem munkám gyümölcsét ebben az anyagi világban, és Kṛṣṇa egyszerűen csak megfigyel.

Akárcsak Arjuna. Arjuna annyi mindenről beszélt; Kṛṣṇa figyelte. Ám amikor Arjuna eszéhez tért, meghódolt Kṛṣṇának: śiṣyas te 'haṁ śādhi māṁ prapannam (BG 2.7). A madár, a Felsőlélek madár ehhez hasonlóan üldögél. Egyszerűen csak a lehetőségre vár, amikor azt mondod: "Ó, Kṛṣṇa, meghódolok Neked. Most védj meg. Adj utasítást." Ő vár. Szóval, ez a Kṛṣṇa-tudat képlete.

bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ

sarva-loka-maheśvaram

suhṛdaṁ sarva-bhūtānāṁ

jñātvā māṁ śāntim ṛcchati

(BG 5.29)

Ha tényleg békét akartok, akkor annak ez a képlete. Mindig tudnotok kell, hogy Kṛṣṇa mindennek az élvezője, mindennek Ő a tulajdonosa, és Ő az egyetlen őszinte barát. Suhṛdaṁ sarva-bhūtānāṁ jñātvā. Aki megérti ezt a titkot, boldog lesz – a béke neki szól.

Köszönöm szépen. Nos, ha van kérdés, feltehetitek. (vége)