HU/SB 1.13.23
23. VERS
- aho mahīyasī jantor
- jīvitāśā yathā bhavān
- bhīmāpavarjitaṁ piṇḍam
- ādatte gṛha-pālavat
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aho—ó, jaj; mahīyasī—hatalmas; jantoḥ—az élőlényeké; jīvita-āśā—remény az életre; yathā—amennyire; bhavān—te vagy; bhīma—Bhīmasenáé (Yudhiṣṭhira testvéréé); apavarjitam—maradékok; piṇḍam—étel; ādatte—megette; gṛha-pāla-vat—mint egy házőrző kutya.
FORDÍTÁS
Ó, jaj, mily erős remény él az élőlényben, hogy folytathassa életét! Úgy élsz éppen, akár egy házőrző kutya, és Bhīma ételmaradékait eszed!
MAGYARÁZAT
Egy sādhu sohase hízelegjen királyoknak vagy gazdag embereknek, hogy eltartsák őt s gondtalanul élhessen. A sādhu feladata az, hogy tárja a családfenntartók elé az élet meztelen igazságát, hogy azok felocsúdjanak a bizonytalan anyagi létezésből. Dhṛtarāṣṭra jellemző példa a ragaszkodó, családos öregemberre. A szó szoros értelmében koldus lett belőle, mégis gondtalanul akart élni a Pāṇḍavák házában, akik közül Bhīmát Vidura különösen kiemelte, mert ő volt az, aki Dhṛtarāṣṭra két legfőbb fiát, Duryodhanát és Duḥśāsanát megölte. Hírhedt, gonosz tettei miatt mindkettő rendkívül kedves volt Dhṛtarāṣṭrának, s Bhīma nevét azért hangsúlyozza ki Vidura, mert ő ölte meg e két kedvenc fiút. Miért élt Dhṛtarāṣṭra a Pāṇḍavák házában? Mert élete hátralévő részét kényelmesen akarta eltölteni, vállalva még a megaláztatást is. Vidurát megdöbbentette, milyen erős az emberben az életösztön. Az élni akarás ösztöne az emberben azt jelzi, hogy az élőlény örök, s nem akarja megváltoztatni lakhelyét, a testet. Az ostoba ember nem tudja, hogy a testi létet egy meghatározott időre azért kapja, hogy letöltse a rá kiszabott börtönbüntetést, az emberi testet pedig számtalan születés és számtalan halál után kapja, hogy lehetősége nyíljon az önmegvalósításra, hogy hazatérhessen, vissza Istenhez. Az olyan emberek viszont, mint Dhṛtarāṣṭra, azt tervezgetik, hogyan élhetnének kényelmesen, haszonra, kamatokra szert téve, hiszen nem úgy látják a dolgokat, ahogyan azok a valóságban vannak. Dhṛtarāṣṭra vak, ám még mindig abban reménykedik, hogy az élet sorscsapásai közepette is gondtalanul élhet tovább. A sādhuknak, mint amilyen Vidura is volt, az a dolguk, hogy felébresszék a vakokat, és segítsenek nekik visszatérni Istenhez, ahol az élet örök. Aki egyszer eljutott oda, az soha többé nem akar már visszatérni e gyötrelmekkel teli anyagi világba. Gondoljunk csak bele, milyen felelősségteljes feladat hárul egy olyan sādhura, mint Mahātmā Vidura.