HU/SB 1.13.47
47. VERS
- ahastāni sahastānām
- apadāni catuṣ-padām
- phalgūni tatra mahatāṁ
- jīvo jīvasya jīvanam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ahastāni—akiknek nincs kezük; sa-hastānām—azoknak, akiknek van kezük; apadāni—akiknek nincs lábuk; catuḥ-padām—azoknak, akiknek négy lábuk van; phalgūni—akik gyengék; tatra—ott; mahatām—a hatalmasaknak; jīvaḥ—az élőlény; jīvasya—az élőlénynek; jīvanam—fennmaradás.
FORDÍTÁS
Akiknek nincs kezük, zsákmányul esnek azoknak, akiknek van; akiknek nincs lábuk, a négylábúak prédái lesznek. Az erős a gyöngébben él, és általános törvény, hogy minden élőlény egy másiknak a tápláléka.
MAGYARÁZAT
A létért folytatott küzdelemben a legfelsőbb akaratból a létfenntartás következetes törvénye uralkodik, s ettől senki sem menekülhet, bárhogyan is szeretné. Az élőlények, akik a Legfelsőbb Lény akarata ellenére jöttek az anyagi világba, māyā-śaktinak, az Úr felhatalmazott ügynökének legfőbb hatalma alatt állnak. E daivi-māyā feladata az, hogy a háromféle szenvedés formájában ostorozza a feltételekhez kötött lelket. E háromféle szenvedés egyikéről beszél ez a vers: a gyöngébb az erős tápláléka. Senki sem elég erős ahhoz, hogy megvédje magát az erősebb támadásától. Az Úr akaratából gyenge, erősebb és legerősebb következetes kategóriák vannak. Nincs értelme sajnálkoznunk azon, ha egy tigris felfal egy gyengébb állatot, akár az embert is, hiszen ez a Legfelsőbb Úr törvénye. Bár a törvény szerint az emberi lénynek egy másik élőlény szolgál táplálékul, a józan ész törvényének ott kell lennie, mert az embernek engedelmeskednie kell az Írások törvényeinek. Az állatok esetében ez lehetetlen. Az emberi lénynek az önmegvalósítást kell céljának tekintenie, éppen ezért nem ehet meg semmit, amit előtte nem ajánlottak föl az Úrnak. Az Úr a bhaktájától minden ételt elfogad, amit zöldségekből, gyümölcsből, levelekből és gabonából készített Számára. A gyümölcsök, a zöldségek és a tej számtalan változatát lehet az Úrnak felajánlani, és miután az Úr elfogadja az ételt, a bhakta részesülhet a prasādából, s ezáltal a létért folytatott küzdelem szenvedése számára lassanként megszűnik. Ezt a Bhagavad-gītā szintén megerősíti (BG 9.26). Még azok is ajánlhatnak fel ételeket, akik húst esznek: nem közvetlenül az Úrnak, hanem valamelyik képviselőjének, a vallásos szertartások bizonyos feltételeinek betartásával. Az írások parancsai nem arra szolgálnak, hogy bátorítsák a húsevőket, hanem hogy e szabályokkal korlátozzák őket.
Az élőlény az életben maradás forrása más, erősebb élőlények számára. Az embernek semmilyen körülmények között nem kell különösebben aggódnia létéért, mert mindenhol vannak élőlények, és nincs olyan hely, ahol táplálék hiányában éheznének. Nārada azt tanácsolja Yudhiṣṭhira Mahārājának, hogy ne aggódjon azért, hogy nagybátyjai éhségtől szenvednek, hiszen a dzsungel növényein, mint a Legfelsőbb Úr prasādáján élhetnek, és így feltárulhat előttük a felszabadulás útja.
A létezés természetes törvénye, hogy az erősebb kihasználja a gyengébb élőlényt. Az élőlények különféle társadalmaiban mindenhol megfigyelhető, hogy a gyengét felfalják. Anyagi feltételek között semmiféle mesterséges módszerrel nem lehet gátat vetni ennek a tendenciának. Csakis azzal szüntethető meg, hogy a lelki szabályok betartásával felébresztjük az emberi lény lelki érzékét. A lelki szabályozó elvek azonban nem engedik, hogy az egyik oldalon az ember leölje a gyengébb állatokat, a másik oldalon pedig békés együttélésre tanítson. Ha az ember nem engedi az állatoknak a békés együttélést, akkor hogyan várhatja el azt az emberi társadalomban? A vak vezetőknek ezért meg kell érteniük a Legfelsőbb Lényt, aztán pedig meg kell próbálniuk, hogy létrehozzák Isten birodalmát. Isten birodalmát, azaz a Rāma-rājyát lehetetlen létrehozni, ameddig a világon az emberek elméjében fel nem ébred az Isten-tudat.