HU/SB 1.17.17
17. VERS
- dharma uvāca
- etad vaḥ pāṇḍaveyānāṁ
- yuktam ārtābhayaṁ vacaḥ
- yeṣāṁ guṇa-gaṇaiḥ kṛṣṇo
- dautyādau bhagavān kṛtaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
dharmaḥ uvāca—a vallás személyisége mondta; etat—mindezek; vaḥ—általad; pāṇḍaveyānām—akik a Pāṇḍava-dinasztiához tartoznak; yuktam—éppen illő; ārta—a szenvedő; abhayam—mentes minden félelemtől; vacaḥ—beszéd; yeṣām—azok; guṇa-gaṇaiḥ—tulajdonságai által; kṛṣṇaḥ—még az Úr Kṛṣṇa is; dautya-ādau—a hírnök feladatát és sok minden mást; bhagavān—az Istenség Személyisége; kṛtaḥ—végzett.
FORDÍTÁS
A vallás személyisége így szólt: Szavaid méltók egy olyan emberhez, aki a Pāṇḍava-dinasztiából származik. Odaadó tulajdonságaiktól lenyűgözve még az Úr Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége is hírnökként végezte kötelességét.
MAGYARÁZAT
Parīkṣit Mahārāja ígérete és kihívása nem túlzás, ha valódi hatalmát tekintjük. Kijelentette, hogy még a mennyek lakói sem menekülhetnének meg szigorú közigazgatásától, ha megszegnék a vallás szabályait. Nem alaptalanul volt büszke, hiszen az Úr bhaktája épp olyan hatalommal rendelkezik, mint az Úr, sőt az Ő kegyéből néha még nagyobbal is. Egy bhakta bármilyen ígéretet tesz, az Úr kegyéből még akkor is teljesíti, ha közönséges körülmények között az szinte lehetetlen lenne. A Pāṇḍavák tiszta odaadó szolgálatukkal és azzal, hogy tökéletesen meghódoltak az Úrnak, elérték, hogy az Úr a kocsihajtójuknak vagy néha levélhordozójuknak szegődött. Ezek a feladatok, amelyeket az Úr hajt végre bhaktái kedvéért, nagy elégedettséget okoznak Neki, mert szolgálni akarja tiszta bhaktáját, akinek az élete nem áll másból, mint hogy teljes szeretettel és odaadással szolgálja Őt. Parīkṣit Mahārāja, Arjunának, az Úr ünnepelt barátjának és szolgájának unokája az Úrnak ugyanolyan tiszta bhaktája volt, mint nagyapja, ezért az Úr örökké vele volt attól kezdve, hogy tehetetlenül feküdt anyja méhében, és Aśvatthāmā sugárzó brahmāstra fegyvere rátámadt. A bhakta mindig az Úr védelmét élvezi, ezért amikor Parīkṣit Mahārāja a védelméről biztosít valakit, az nem csupán pusztába kiáltott szó. A vallás személyisége elismerte ezt a tényt, és megköszönte a királynak, hogy emelkedett helyzetéhez méltóan cselekszik.