HU/SB 1.18.49
49. VERS
- iti putra-kṛtāghena
- so ’nutapto mahā-muniḥ
- svayaṁ viprakṛto rājñā
- naivāghaṁ tad acintayat
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
iti—így; putra—fia; kṛta—megtett; aghena—a bűn által; saḥ—ő (a muni); anutaptaḥ—megbánva; mahā-muniḥ—a bölcs; svayam—személyesen; viprakṛtaḥ—így megsértve; rājñā—a király által; na—nem; eva—bizonyára; agham—a bűnt; tat—az; acintayat—gondolta róla.
FORDÍTÁS
A bölcs fájlalta fia bűnét. A sértést, amit a király elkövetett, ő nem tekintette nagyon súlyosnak.
MAGYARÁZAT
Most világossá válik számunkra az egész történet. Parīkṣit Mahārāja egyáltalán nem követett el komoly bűnt azzal, hogy a kígyó tetemét a bölcs nyakába akasztotta, azonban hogy Śṛṅgi megátkozta őt, az súlyos sértésnek számított. Ám mivel csak egy ostoba gyerek volt, megérdemelte, hogy a Legfelsőbb Úr megbocsásson neki, noha bűnének visszahatásától egyébként nem szabadulhatott volna. Parīkṣit Mahārāját sem zavarta meg az átok, amellyel az ostoba brāhmaṇa sújtotta. Ellenkezőleg, kihasználta a megpróbáltatás kínálta lehetőséget, és az Úr nagyszerű akaratából, valamint Śrīla Śukadeva Gosvāmī kegyéből elérte az élet legtökéletesebb szintjét. Valójában mindez az Úr vágya volt, Parīkṣit Mahārāja, Śamīka Ṛṣi és fia, Śṛṅgi pedig csupán eszközök voltak az Úr vágyának beteljesítésében. Egyikőjüket sem fenyegette tehát veszedelem, mert minden a Legfelsőbb Személlyel kapcsolatban történt.