HU/SB 1.2.23
23. VERS
- sattvaṁ rajas tama iti prakṛter guṇās tair
- yuktaḥ paraḥ puruṣa eka ihāsya dhatte
- sthity-ādaye hari-viriñci-hareti saṁjñāḥ
- śreyāṁsi tatra khalu sattva-tanor nṛṇāṁ syuḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sattvam—jóság; rajaḥ—szenvedély; tamaḥ—a tudatlanság sötétsége; iti—így; prakṛteḥ—az anyagi természet; guṇāḥ—kötőerői; taiḥ—általuk; yuktaḥ—társult vele; paraḥ—transzcendentális; puruṣaḥ—a személyiség; ekaḥ—egy; iha asya—ennek az anyagi világnak; dhatte—elfogad; sthiti-ādaye—a teremtés, fenntartás, pusztítás stb. érdekében; hari—Viṣṇu, az Istenség Személyisége; viriñci—Brahmā; hara—az Úr Śiva; iti—így; saṁjñāḥ—különböző vonások; śreyāṁsi—végső java; tatra—itt; khalu—természetesen; sattva—jóság; tanoḥ—forma; nṛṇām—az emberi lényé; syuḥ—nyer.
FORDÍTÁS
A transzcendentális Istenség Személyisége közvetve kapcsolatban áll az anyagi természet három kötőerejével, a szenvedéllyel, a jósággal és a tudatlansággal. Az anyagi világ megteremtése, fenntartása és elpusztítása érdekében elfogadja a három minőség-formát: Brahmāét, Viṣṇuét és Śiváét. Hármójuk közül Viṣṇu, a jóság minőségének alakja az, akitől az emberek a végső áldást kaphatják meg.
MAGYARÁZAT
Ez az állítás megerősíti a fentiekben elmagyarázottakat, miszerint az Úr Śrī Kṛṣṇa szerves részeinek odaadó szolgálatot kell végezniük az Úrnak. Az Úr Śrī Kṛṣṇa és minden teljes része viṣṇu-tattva, Maga az Úr. A Śrī Kṛṣṇa után következő megnyilvánulás Baladeva. Baladevából Saṅkarṣaṇa, Saṅkarṣaṇából Nārāyaṇa, Nārāyaṇából a második Saṅkarṣaṇa, ebből a Saṅkarṣaṇából pedig Viṣṇu puruṣa-avatārái nyilvánulnak meg. Viṣṇu, a jóság minőségének Istensége a Kṣīrodakaśāyī Viṣṇuként vagy Paramātmāként ismert puruṣa-avatāra ebben az anyagi világban. Brahmā a rajas (szenvedély) istensége, Śiva pedig a tudatlanságé. Ők hárman az anyagi világ három kötőerejének urai. A teremtést Viṣṇu jósága teszi lehetővé, s amikor elpusztítására van szükség, az Úr Śiva teszi azt a tāṇḍava-nṛtyával. A materialisták és az ostoba emberek Brahmāt illetve Śivát imádják, míg a tiszta transzcendentalisták a jóság alakját, Viṣṇut imádják különböző megjelenéseiben. Viṣṇu millió és millió teljes illetve különálló formája által nyilvánul meg. A teljes értékű megnyilvánulásokat Istenségnek hívják, a különálló részeket pedig élőlényeknek, azaz jīváknak nevezik. Mind a jīvák, mind Isten rendelkezik eredeti lelki formával. A jīvák néha az anyagi energia irányítása alá kerülnek, a Viṣṇu megnyilvánulások pedig örökké ennek az energiának az irányítói. Amikor Viṣṇu, az Istenség Személyisége megjelenik az anyagi világban, azért jön, hogy felszabadítsa a feltételekhez kötött élőlényeket, akik az anyagi energia uralma alatt állnak. Ezek az élőlények az uralkodás szándékával jelennek meg az anyagi világban, és így a természet három kötőerejének csapdájába esnek. Az élőlények emiatt örökké változtatják anyagi burkaikat, hogy hosszabb-rövidebb ideig ezek börtönében sínylődjenek. Az anyagi világ börtönét Brahmā teremtette az Istenség Személyiségének utasításai alapján, Śiva pedig a kalpa végén az egészet elpusztítja. A börtön fenntartása azonban Viṣṇu kezében van, mint ahogy az állami börtönt az állam tartja fent. Ezért annak, aki ki akar kerülni az anyagi lét börtönéből, amely nyomorúsággal, a születés, halál, betegség és öregség ismétlődésével terhes, elégedetté kell tennie az Urat az efféle felszabadulás érdekében. Az Úr Viṣṇut csak az odaadó szolgálattal lehet imádni, s ha valakinek továbbra is börtönbüntetését kell töltenie az anyagi világban, viszonylagos enyhítésért, ideiglenes könnyítésért a különféle félistenekhez, Śivához, Brahmāhoz, Indrához, Varuṇához fordulhat. Egyetlen félisten sem tudja azonban kiszabadítani a bebörtönzött élőlényt az anyagi lét feltételekhez kötött állapotából — ezt csak Viṣṇu teheti meg. Ezért a végső áldás Viṣṇutól, az Istenség Személyiségétől származik.