HU/SB 1.2: Isteni természet és isteni szolgálat
1.2.1. vers: Ugraśravāt, Romaharṣaṇa fiát [Sūta Gosvāmīt] teljesen elégedetté tették a brāhmaṇák tökéletes kérdései. Megköszönte nekik, s megpróbált választ adni rájuk.
1.2.2. vers: Śrīla Sūta Gosvāmī így szólt: Hadd ajánljam fel tiszteletteljes hódolatomat a nagy bölcsnek [Śukadeva Gosvāmīnak], aki képes behatolni mindenki szívébe. Amikor elindult, hogy elfogadja a lemondott életrendet [sannyāsát], otthonát anélkül hagyta el, hogy keresztülment volna a szent zsinór általi megújhodás ceremóniáján vagy azokon a szertartásokon, amelyeket az előkelő kasztok tagjai végeznek el. Apja, Vyāsadeva az elválástól félve felkiáltott: „Ó, fiam!” De választ csak a fák, amelyek a távollét ugyanazon érzésében merültek el, visszhangoztak a szomorú atyának.
1.2.3. vers: Hadd ajánljam tiszteletteljes hódolatomat neki [Śukának], minden bölcs lelki tanítómesterének, Vyāsadeva fiának, aki az anyagi lét legsötétebb régiói átszeléséért küzdő, rendkívül materialista felfogású emberek iránti mélységes együttérzéséből elbeszélte a védikus tudás legjavának e bensőséges kiegészítését, miután tapasztalati úton ő maga is elsajátította.
1.2.4. vers: Mielőtt bárki elbeszélné e Śrīmad-Bhāgavatamot, mely a győzelem legjobb eszköze, ajánlja fel tiszteletteljes hódolatát az Istenség Személyiségének, Nārāyaṇának, Nara-nārāyaṇa Ṛṣinek, a legkiválóbb emberi lénynek, Sarasvatī anyának, a tudás istennőjének és Śrīla Vyāsadevának, a szerzőnek.
1.2.5. vers: Ó, bölcsek, helyesen kérdeztetek! Kérdéseitek értékesek, mert az Úr Kṛṣṇára vonatkoznak, s lényegesek, mert a világ érdekét szolgálják. Csakis az ilyen kérdések tudják elégedetté tenni az önvalót.
1.2.6. vers: Az emberiség legmagasabb rendű hivatása [dharmája] az, amely által az ember eljuthat a transzcendentális Úrnak végzett szeretetteljes odaadó szolgálatig. Ennek az odaadó szolgálatnak töretlennek kell lennie, valamint mentesnek minden indítéktól, hogy teljes elégedettséget nyújtson az önvalónak.
1.2.7. vers: Az Istenség Személyiségének, Śrī Kṛṣṇának végzett odaadó szolgálat által az ember azonnal indokolatlan tudásra tesz szert, s eltávolodik a világtól.
1.2.8. vers: A kötelesség, melyet az ember saját helyzetének megfelelően hajt végre, csupán tengernyi haszontalan munka, ha nem ébreszt vonzódást az Istenség Személyiségének üzenete iránt.
1.2.9. vers: A dharma minden fajtája a végső felszabadulást szolgálja, és sohasem szabad anyagi haszon érdekében végezni. A bölcsek szerint annak, aki alapvető kötelessége szerint végez szolgálatot, sohasem szabad az anyagi nyereséget érzékkielégítésre használnia.
1.2.10. vers: Az élet során felmerülő vágyak soha ne irányuljanak az érzékkielégítésre. Az embernek csupán egészséges életre, önmaga fenntartására kell vágynia, mert feladata az, hogy tudakozódjon az Abszolút Igazságról. Ne legyen semmi más célja munkájának.
1.2.11. vers: A bölcs transzcendentalisták, akik ismerik az Abszolút Igazságot, e kettősségtől mentes szubsztanciát Brahmannak, Paramātmānak vagy Bhagavānnak hívják.
1.2.12. vers: A komolyan érdeklődő tanítvány vagy bölcs, kellő tudással és lemondással felvértezve, odaadó szolgálata által ismerheti fel az Abszolút Igazságot úgy, ahogyan azt a Vedānta-śrutiból hallotta.
1.2.13. vers: Ó, kétszer születettek legkiválóbbjai! A végkövetkeztetés ezért az, hogy a tökéletesség legmagasabb szintje, amelyet az ember az életrendek és kasztok szerinti felosztás alapján saját dharmájának előírt kötelességét végezve érhet el, nem más, mint örömet okozni az Istenség Személyiségének.
1.2.14. vers: Ezért az embernek tántoríthatatlan figyelemmel állandóan hallania kell az Istenség Személyiségéről, emlékeznie kell Rá, valamint dicsőítenie és imádnia kell Őt, aki a bhakták védelmezője.
1.2.15. vers: Az intelligens emberek karddal a kezükben, az Istenség Személyiségére emlékezve vágják át a visszahatást eredményező tettek [a karma] csomóit. Ki ne figyelne hát az Ő üzenetére?
1.2.16. vers: Ó, kétszer született bölcsek! Ha valaki olyan bhaktákat szolgál, akik teljesen mentesek minden bűntől, nagy szolgálatot végez. Az ilyen szolgálat által az emberben vonzódás ébred Vāsudeva üzenetének hallgatása iránt.
1.2.17. vers: Śrī Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége, aki Paramātmā [a Felsőlélek] mindenki szívében, s aki az őszinte bhakta jótevője, megtisztítja az anyagi élvezet utáni vágytól annak a bhaktának a szívét, akiben felébredt a vágy arra, hogy hallja az Ő üzenetét, melynek megfelelő hallgatása és elmondása már önmagában jámbor tett.
1.2.18. vers: A Bhāgavatamról szóló előadások rendszeres látogatásával és a tiszta bhakták szolgálatával minden, ami a szívben bajt okoz, szinte teljesen elpusztul, s a transzcendentális dalokkal dicsőített Istenség Személyiségének végzett szerető szolgálat visszavonhatatlan tényként szilárdul meg.
1.2.19. vers: Amint a szerető szolgálat visszavonhatatlanul megszilárdul a szívben, a természet kötőerői, a szenvedély és a tudatlanság okozta kéj, vágy és sóvárgás eltűnnek a szívből. Ekkor a bhakta a jóság minőségében állapodik meg, s tökéletes boldogságot ér el.
1.2.20. vers: A tiszta jóság kötőerejében ekképpen megszilárdult ember, akinek elméje az Úrnak végzett odaadó szolgálattal kapcsolatba kerülve újjáéledt, az anyagi társulástól megszabadulva alapos, tudományos megértésre tesz szert az Istenség Személyiségét illetően.
1.2.21. vers: Ezzel a szívben lévő csomót keresztülvágja, s minden kétsége nyomtalanul szertefoszlik. A gyümölcsöző cselekedetek láncolata megszűnik, amint az ember az önvalót tekinti a mesternek.
1.2.22. vers: Ezért időtlen idők óta minden transzcendentalista nagy örömmel végez odaadó szolgálatot az Úr Kṛṣṇának, az Istenség Személyiségének, mert az ilyen odaadó szolgálat felderíti az önvalót.
1.2.23. vers: A transzcendentális Istenség Személyisége közvetve kapcsolatban áll az anyagi természet három kötőerejével, a szenvedéllyel, a jósággal és a tudatlansággal. Az anyagi világ megteremtése, fenntartása és elpusztítása érdekében elfogadja a három minőség-formát: Brahmāét, Viṣṇuét és Śiváét. Hármójuk közül Viṣṇu, a jóság minőségének alakja az, akitől az emberek a végső áldást kaphatják meg.
1.2.24. vers: A tűzifa átalakult föld, de a füst jobb a nyers fánál, a tűz pedig még ennél is jobb, mert a tűz révén elnyerhetjük a felsőbbrendű tudás áldásait [a védikus áldozatokon keresztül]. Éppen így a szenvedély [rajas] jobb a tudatlanságnál [tamas], de a jóság [sattva] a legjobb, mert a jósággal az ember eljuthat az Abszolút Igazság felismeréséig.
1.2.25. vers: Korábban minden nagy szent szolgálta az Istenség Személyiségét (Bhagavānt), mert Ő az anyagi természet három kötőereje fölött áll. Azért imádták, hogy megszabaduljanak az anyagi feltételektől, s így a végső áldásban részesüljenek. Bárki, aki követi e nagy szenteket, szintén képessé válik arra, hogy megszabaduljon az anyagi világtól.
1.2.26. vers: Azok, akik komolyan törekszenek a felszabadulásra, kétségkívül mentesek az irigységtől, s tisztelnek mindenkit. Mégis elutasítják a félistenek szörnyű, irtózatos formáit, és csak az Úr Viṣṇu teljes részeit és tökéletes boldogsággal teli formáit imádják.
1.2.27. vers: Azok, akikre a szenvedély és a tudatlanság kötőerői hatnak, az ősatyákat, más élőlényeket és a világmindenségben végbemenő tevékenységekért felelős félisteneket imádják, mert az a vágy ösztönzi őket, hogy nőkkel, vagyonnal, hatalommal és utódokkal járó anyagi áldásban részesüljenek.
1.2.28-29. vers: A kinyilatkoztatott írásokban a tudás végső célja Śrī Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége. Az áldozat bemutatásának az Ő elégedettségét kell szolgálnia, a yoga célja az Ő felismerése, s végső soron minden gyümölcsöző cselekedetet egyedül Ő jutalmaz. Ő a legmagasabb rendű tudás, és a szigorú lemondásokat az Ő megismerése érdekében hajtják végre. A vallás [dharma] nem más, mint a Neki végzett szerető szolgálat. Ő az élet legfőbb célja.
1.2.30. vers: Az anyagi teremtés kezdetén az Abszolút Istenség Személyisége [Vāsudeva] transzcendentális helyzetében, saját belső energiája által megteremtette az ok és okozat energiáit.
1.2.31. vers: Az anyagi szubsztancia megteremtése után az Úr [Vāsudeva] kiterjeszti Magát és belehatol, s habár Ő a természet anyagi kötőerőin belül helyezkedik el, és úgy tűnik, mintha egyike lenne a teremtett lényeknek, transzcendentális helyzetében mégis örökké, teljes mértékben megvilágosodott.
1.2.32. vers: Az Úr Felsőlélekként mindent áthat, ahogyan a tűz járja át a fát, ezért sokfélének tűnik, noha Ő az abszolút, az egyetlen.
1.2.33. vers: A Felsőlélek behatol a teremtett lények testébe, akik az anyagi természet kötőerőinek hatása alatt állnak, s akik így az Ő akaratából élvezik e kötőerők hatásait a finom fizikai elmével.
1.2.34. vers: Így tartja fenn az univerzumok Ura a félistenek, emberek és alacsonyabb rendű állatok lakta megannyi bolygót. Inkarnációk szerepét Magára öltve élvezi kedvteléseit, hogy visszahívja azokat, akik a tiszta jóság kötőerejében vannak.