HU/SB 1.4.1


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


1. VERS

vyāsa uvāca
iti bruvāṇaṁ saṁstūya
munīnāṁ dīrgha-satriṇām
vṛddhaḥ kula-patiḥ sūtaṁ
bahvṛcaḥ śaunako ’bravīt


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

vyāsaḥ—Vyāsadeva; uvāca—mondta; iti—így; bruvāṇam—beszélt; saṁstūya—dicsőítette; munīnām—a nagy szenteket; dīrgha—hosszú; satriṇām—azoké, akik áldozatot mutattak be; vṛddhaḥ—idősebb; kula-patiḥ—a gyülekezet vezetője; sūtam—Sūta Gosvāmīnak; bahu-ṛcaḥ—tanult; śaunakaḥ—Śaunaka nevű; abravīt—megszólította.


FORDÍTÁS

Śaunaka Muni, a hosszú áldozati szertartásban résztvevő ṛṣik rangidős, bölcs vezetője végighallgatta Sūta Gosvāmī szavait, majd dicsőítve őt így szólt hozzá:


MAGYARÁZAT

Amikor a bölcsek gyülekezetében a szónok magasztalására kerül sor, a beszélőnek az alábbi követelményeknek kell eleget tennie: ő legyen a rangidős vezető, s hatalmas tudás birtokában legyen. Śrī Śaunaka Ṛṣi megfelelt e kívánalmaknak, s így felállt, hogy köszöntse Śrī Sūta Gosvāmīt, aki arra várt, hogy előadhassa a Śrīmad-Bhāgavatamot pontosan úgy, ahogyan azt Śukadeva Gosvāmītól hallotta, s ahogyan ő maga is megvalósította. A személyes megvalósítás nem azt jelenti, hogy az ember hiúságból tudását fitogtatva arra törekszik, hogy felülmúlja az őt megelőző ācāryát. Szilárd hitének kell lennie az előző ācāryában, s ezzel egy időben olyan megvalósítással is rendelkeznie kell a témában, hogy adott körülmények között megfelelő módon tudja azt előadni. A szöveg eredeti célját nem szabad szem elől téveszteni. Semmilyen homályos jelentést nem szabad belemagyarázni, s mégis érdekesen kell előadni, úgy, hogy a hallgatóság megértse. Ezt nevezik megvalósításnak. Śaunaka, a gyülekezet vezetője már abból felismerte a beszélő, Śrī Sūta Gosvāmī kiválóságát, hogy az kimondta a yathādhītam és a yathā-mati szavakat, s ezért boldogan, túláradó örömmel köszöntötte őt. Egy művelt embernek nem szabad arra vágynia, hogy olyasvalakit hallgasson, aki nem az eredeti ācāryát képviseli. Ezen a találkozón, ahol a Bhāgavatamot immáron másodszor beszélték el, mind az elbeszélő, mind a hallgatóság megfelelő volt. A Bhāgavatam elmondásakor ez a követelmény annak érdekében, hogy akadály nélkül a valódi célt szolgálja. Ha ennek a feltételnek nem teszünk eleget, a Bhāgavatam más szándékból történő elbeszélése hiábavaló erőfeszítés mind az elbeszélő, mind a hallgatóság részéről.