HU/SB 1.4.12
12. VERS
- śivāya lokasya bhavāya bhūtaye
- ya uttama-śloka-parāyaṇā janāḥ
- jīvanti nātmārtham asau parāśrayaṁ
- mumoca nirvidya kutaḥ kalevaram
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śivāya—jólét; lokasya—minden élőlénynek; bhavāya—a virágzás érdekében; bhūtaye—a gazdasági fejlődés érdekében; ye—aki; uttama-śloka-parāyaṇāḥ—ragaszkodik az Istenség Személyiségéhez; janāḥ—emberek; jīvanti—élnek; na—de nem; ātma-artham—önző érdek; asau—az; para-āśrayam—mások menedéke; mumoca—feladta; nirvidya—megszabadulva minden ragaszkodástól; kutaḥ—mi okból; kalevaram—halandó test.
FORDÍTÁS
Akik átadják magukat az Istenség Személyiségének, azok csupán mások jólétéért, gyarapodásáért és boldogságáért élnek, s nem vezeti őket semmilyen önző érdek. Bár a király [Parīkṣit] nem ragaszkodott az anyagi tulajdonhoz, hogyan tudta mégis feladni halandó testét, amely másoknak menedéket jelentett?
MAGYARÁZAT
Parīkṣit Mahārāja az Istenség Személyiségének bhaktája lévén tökéletes király és családfő volt. Az Úr bhaktái minden jó tulajdonsággal rendelkeznek, s a király volt erre a legjobb példa. Ő maga nem ragaszkodott a tulajdonában lévő világi javakhoz, de mivel király volt, akinek az a dolga, hogy alattvalói jólétéről minden tekintetben gondoskodjon, mindig a nép boldogulásán fáradozott, nemcsak erre az életre gondolva, de a következőre is. Nem engedte a vágóhidak létrehozását, a tehenek lemészárlását. Ő nem olyan ostoba és részrehajló uralkodó volt, aki megtesz mindent az egyik élőlény védelmében, míg a másikat hagyja megölni. Mivel az Úr bhaktája volt, nagyon jól tudta, hogyan kormányozzon úgy, hogy mindenki boldog legyen: ember, állat, növény — minden élőlény. Neki nem voltak önző érdekei. Az önzés lehet énközpontú vagy másokra kiterjesztett önzés. Rá azonban egyik sem volt jellemző. Csupán azzal törődött, hogy a Legfelsőbb Igazságnak, az Istenség Személyiségének örömet szerezzen. A király a Legfelsőbb Úr képviselője, ezért érdekének egyeznie kell a Legfelsőbb Úr érdekével. A Legfelsőbb Úr azt akarja, hogy minden élőlény engedelmeskedjen Neki, s ezáltal boldog legyen. Egy király tehát arra törekszik, hogy minden alattvalóját visszavezesse Isten birodalmába, ezért úgy kell irányítania őket, hogy végül hazatérhessenek, vissza Istenhez. Az Istent képviselő király uralkodása virágzóvá teszi a birodalmat. Az embereknek nem kell állatokat enniük. A gabona, a tej, a gyümölcs és a zöldség minden mennyiségben rendelkezésükre áll, s így emberek és állatok egyaránt bőségesen ehetnek, amennyit csak akarnak. Ha minden élőlény elégedett az élelemmel és a menedékkel, s ha engedelmeskednek az előírt szabályoknak, nem lehet semmi nézeteltérés közöttük. Parīkṣit Mahārāja kiváló király volt, s ezért uralkodása idején mindenki boldogan élt.