HU/SB 1.9.27
27. VERS
- dāna-dharmān rāja-dharmān
- mokṣa-dharmān vibhāgaśaḥ
- strī-dharmān bhagavad-dharmān
- samāsa-vyāsa-yogataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
dāna-dharmān—az adományozás tettei; rāja-dharmān—a királyok uralkodói feladatai; mokṣa-dharmān—a felszabadulás érdekében végrehajtott tettek; vibhāgaśaḥ—felosztások szerint; strī-dharmān—a nők kötelességei; bhagavat-dharmān—a bhakták tevékenysége; samāsa—általában; vyāsa—pontosan; yogataḥ—eszközökkel.
FORDÍTÁS
Ezután a felosztásokat figyelembe véve beszélt az adományozásról, a király uralkodói feladatairól és a felszabadulás érdekében végrehajtott tettekről, aztán — tömören és részletesen egyaránt — leírta a nők és a bhakták kötelességeit.
MAGYARÁZAT
Az adományozás egyike a családosok legfőbb feladatainak. Egy családfőnek készen kell állnia arra, hogy fáradságos munkával megkeresett pénzének legalább felét elajándékozza. A brahmacārīnak — tanulónak — áldozatokat kell végrehajtania, a gṛhasthának adományoznia kell, a visszavonult vagy a lemondott rendben élőknek pedig lemondást és vezeklést kell gyakorolniuk. Ezek az āśramák — az életrendek — általános feladatai az önmegvalósítás útján. A brahmacārī élet során a tanítványok elegendő képzésben részesülnek ahhoz, hogy megértsék: a világ, mint tulajdon a Legfelsőbb Úrhoz, az Istenség Személyiségéhez tartozik, ezért ebben a világban senki sem állíthatja, hogy tulajdonosa valaminek. A gṛhastha életben, amely egyfajta engedély a szexuális élvezetre, az embernek adományoznia kell, az Úr szolgálatát segítve. Mindenki az Úr energiaforrásából kapja, kölcsönzi energiáját, ezért bármit teszünk ennek az energiának a segítségével, azt az Úrnak kell felajánlani a Neki végzett transzcendentális szerető szolgálat formájában. Ahogyan a folyók a tengerből kapják vizüket a felhőkön keresztül, majd újra a tengerbe ömlenek, hasonlóan mi is a legfelsőbb forrásból, az Úr energiájából kölcsönözzük energiánkat, amelyet vissza kell adnunk Neki. Ez energiánk tökéletessége. Az Úr ezért a Bhagavad-gītāban (BG 9.27) azt mondja, hogy bármit, amit teszünk, bármilyen vezeklést végzünk, bármit, amit feláldozunk, bármit, amit eszünk, vagy amit adományba adunk, fel kell ajánlanunk Neki. Ez a módja kölcsönzött energiánk hasznosításának. Amikor energiánkat így használjuk, megszabadul az anyagi mámortól, mi pedig alkalmasak leszünk arra, hogy eredeti, természetes életünket éljük, az Úr szolgálatában.
A rāja-dharma nagyszerű tudomány, nem úgy, mint a modern diplomácia, amely a politikai felsőbbrendűségre törekszik. A királyok hajdanán alapos nevelést kaptak annak érdekében, hogy legyenek bőkezűek, s ne váljanak puszta adóbehajtókká. Azt is megtanulták, hogy alattvalóik jóléte érdekében különböző áldozatokat kell végrehajtaniuk. A királyra nagy feladat hárult azzal, hogy a prajākat a felszabadulás elérése felé vezesse. Az apának, a lelki tanítómesternek és a királynak nem szabad felelőtlennek lennie azt a kötelességét illetően, hogy a rábízottakat a születéstől, a haláltól, a betegségtől és az öregkortól megmentve a végső felszabadulás útjára terelje. Ha a király rendben végrehajtja alapvető kötelességeit, nincs szükség népi kormányra, amelyet az emberek jelölnek ki. A csalással szerzett szavazatok révén manapság a hatalom a köznép kezében van, noha a király legfőbb kötelességeire sohasem tanították meg őket — s ez nem is lehetséges mindenki számára. Ezek a hozzá nem értő vezetők csupán pusztítani tudnak, amikor az állampolgárokat minden tekintetben boldoggá akarják tenni. Lassanként rablókká és tolvajokká züllenek, s csak az adókat emelik, hogy e feje tetejére állt közigazgatást támogassák, amelynek semmi haszna. Valójában egyedül a képzett brāhmaṇák hivatottak arra, hogy a szentírások — például a Manu-saṁhitā és Parāśara Dharma-śāstrái — alapján tanácsaikkal lássák el a királyokat, hogy jól uralkodjanak. A jó király általában a közemberek példaképe, s ha jámbor, vallásos, erkölcsös és bőkezű, akkor alattvalói rendszerint követik őt. Az ilyen király nem lusta és érzéki örömökre törő ember, akit alattvalói tartanak el, hanem mindig kész arra, hogy megölje a tolvajokat és a rablókat. A jámbor királyok nem kegyelmeztek a rablóknak és a tolvajoknak, az értelmetlen ahiṁsāra (erőszaknélküliségre) hivatkozva. Példásan megbüntették őket, hogy a jövőben senki se merjen szervezett formában felfordulást okozni. Ezek a tolvajok és rablók sohasem irányíthattak, mint ahogyan az napjainkban szokássá vált.
Az adózási törvény egyszerű volt. Nem volt erőszak, túlkapás. A királynak joga volt, hogy elvegye alattvalója termésének egynegyedét, s joga volt ahhoz is, hogy az összegyűjtött vagyon egynegyedét követelje. Emiatt senki sem neheztelt rá, hiszen a jámbor királynak és a vallási harmóniának köszönhetően elegendő természeti kincs — gabona, gyümölcs, selyem, gyapjú, tej, drágakő, ásványkincs — állt az emberek rendelkezésére, s ezért anyagi szempontból nem volt boldogtalan ember. Virágzó mezőgazdaságuk és állattartásuk volt, ezért bőven volt gabona, gyümölcs és tej, s nem volt szükségük természetellenes szappanokra és kozmetikumokra, mozikra és bárokra.
A királynak ügyelnie kellett arra, hogy az emberiség energiatartalékait megfelelően használják. Az emberi energiát nem az állati hajlamok kielégítésére, hanem az önmegvalósításra kell fordítani. Az egész államvezetést e cél elérése érdekében alakították ki. A királynak gondosan kellett megválogatnia a kormány minisztereit, de nem szavazás útján. A minisztereket, a katonai hadvezéreket, sőt a közönséges katonákat is alkalmasságuk alapján választották ki, s a királynak alaposan meg kellett vizsgálnia őket, mielőtt kijelölt posztjukat elfoglalhatták volna. A király különösen arra vigyázott éberen, hogy a tapasvīkkal szemben, akik mindent feláldoznak a lelki tudás terjesztése érdekében, soha, senki ne legyen tiszteletlen. A király jól tudta, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége sohasem tűri el, ha tiszta bhaktáit zaklatják. Ezek a tapasvīk még a rablóknak és tolvajoknak is a vezetőik voltak, akik mindig engedelmeskedtek a tapasvīk utasításainak, s megbíztak bennük. A király különleges védelmet nyújtott országában az írástudatlanoknak, a védteleneknek és az özvegyeknek. A védelmi erőket csak az ellenség támadása előtt állították fel. Az adózás rendszere egyszerű volt, s nem arra szolgált, hogy a befolyt pénzt elherdálják, hanem hogy az ország tartalékait növeljék vele. A katonákat a világ minden részéről toborozták, s különleges feladatok végrehajtására képezték ki őket.
Ami a felszabadulást illeti, az embernek le kell győznie a kéjt, a dühöt, a törvénytelen vágyakat, a kapzsiságot és a zavarodottságot. Hogy megszabaduljon a dühtől, meg kell tanulnia, hogyan bocsásson meg. Hogy megszabaduljon a törvénytelen vágyaktól, meg kell tanulnia, hogy ne készítsen terveket. A lelki kultúra segítségével az ember képes legyőzni az alvást, és csupán türelemmel győzheti le a vágyakat és a kapzsiságot. A különböző betegségeket a szabályozott étkezéssel lehet elkerülni. Az önfegyelmezéssel az ember megszabadulhat a hamis reményektől, a nemkívánatos társaság elkerülésével pedig pénzt takaríthat meg. A yoga gyakorlásával felülkerekedhet az éhségen, az anyagi szemléletet pedig az átmeneti dolgok tudományának tanulmányozásával győzheti le. A kábultságot le lehet győzni a felkeléssel, a hamis vitákat pedig valós állításokkal. A bőbeszédűséget komolysággal és hallgatással lehet elkerülni, bátorsággal pedig az ember elkerülheti a félelmet. A tökéletes tudáshoz önműveléssel juthat az ember. Meg kell szabadulnunk a kéjtől, a kapzsiságtól, a dühtől, az álmodozástól, hogy valóban a felszabadulás útjára léphessünk.
Ami a nőket illeti, őket a férfiak ösztönző erejeként tartják számon, s emiatt a nők erősebbek, mint a férfiak. Még a hatalmas Julius Caesar mögött is egy Cleopatra állt. Ezeket az erős asszonyokat a szemérmesség vezérli. A szemérmesség tehát fontos a nők számára. Amint ez a szabályozó szelep meglazul, a nők zavart teremtenek a társadalomban a házasságtöréssel. A házasságtörés a varṇa-saṅkara, a nemkívánatos gyermekek születését jelenti, akik az egész világban zavart okoznak.
Az utolsó dolog, amelyről Bhīṣmadeva beszélt, az volt, hogyan kell az Urat elégedetté tenni. Mindannyian az Úr örök szolgái vagyunk, ám amikor elfelejtjük természetünknek e legfontosabb részét, az élet anyagi feltételei közé kerülünk. Az Úr elégedettségét kivívni egy egyszerű folyamattal lehet (amely különösen a családosok számára ajánlott): az Úr mūrtiját kell csupán otthonukban felállítanunk. Figyelmét a mūrtira összpontosítva az ember mindennapi munkájában is sikeres lehet. A mūrti imádata otthon, a bhakták szolgálata, a Śrīmad-Bhāgavatam hallgatása, a szent helyen tartózkodás, az Úr szent nevének éneklése olyan semmit sem igénylő folyamatok, amelyekkel az ember elégedetté teheti az Urat. Ekképpen beszélt tehát a nagyatya az unokáinak.