HU/SB 1.9.26
26. VERS
- puruṣa-sva-bhāva-vihitān
- yathā-varṇaṁ yathāśramam
- vairāgya-rāgopādhibhyām
- āmnātobhaya-lakṣaṇān
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
puruṣa—az emberi lény; sva-bhāva—szerzett tulajdonságai által; vihitān—előírt; yathā—szerint; varṇam—a kasztok osztályzása; yathā—szerint; āśramam—az életrendek; vairāgya—lemondás; rāga—ragaszkodás; upādhibhyām—az ilyen megjelölések miatt; āmnāta—rendszerezve; ubhaya—mindkettő; lakṣaṇān—jelek.
FORDÍTÁS
Yudhiṣṭhira Mahārāja kérdésére válaszolva Bhīṣmadeva először meghatározta a kasztok és az életrendek egyéni képességek szerinti osztályozását. Azután kétféle felosztásban rendszerezve beszélt a lemondásból származó közömbösítésről és a ragaszkodásból eredő kölcsönhatásokról.
MAGYARÁZAT
A négy kaszt és négy életrend elmélete — ahogyan azt Maga az Úr tervezte meg (BG 4.13) — arra szolgál, hogy előmozdítsa az egyén transzcendentális tulajdonságainak kialakulását annak érdekében, hogy ezáltal fokozatosan megvalósíthassa lelki azonosságát és az alapján cselekedjen, s így megszabaduljon az anyagi kötelékektől, a feltételekhez kötött élettől. Erről a témáról majdnem minden Purāṇa ugyanebben a szellemben ír, s a Mahābhāratában — a Śānti-parvában, a hatvanadik fejezettől kezdve — Bhīṣmadeva még részletesebben beszél róla.
A varṇāśrama-dharmát a szentírások azért rendelik el a civilizált emberi lény számára, hogy felkészítsék őt az emberi élet sikeres befejezésére. Az önmegvalósítás különbözik az alacsonyabb rendű állatok életétől, akik csupán az evéssel, az alvással, a védekezéssel és a párzással törődnek. Bhīṣmadeva kilenc tulajdonság elsajátítását javasolja minden emberi lénynek:
- ne legyen dühös,
- ne hazudjon,
- egyenlően ossza szét tulajdonát,
- legyen megbocsátó,
- csak saját törvényes feleségével nemzzen gyermekeket,
- legyen tiszta elmében és testben egyaránt,
- ne legyen ellenséges senkivel szemben sem,
- legyen egyszerű és
- támogassa a szolgákat vagy a hátrányosabb helyzetűeket.
Senkit sem lehet civilizált embernek nevezni, amíg szert nem tett a fent említett alapvető tulajdonságokra. Emellett a brāhmaṇáknak, (az intelligens embereknek), a vezetőknek, a kereskedők társadalmának és a śūdráknak meg kell szerezniük azokat a dharmájuk szerinti tulajdonságokat, amelyeket minden Védikus Írás megemlít. A jó intelligenciával rendelkező ember számára az érzékek szabályozása a leglényegesebb tulajdonság. Ez jelenti az erkölcs alapját. Még a törvényes feleséggel fenntartott szexuális kapcsolatot is szabályoznia kell, s ebből automatikusan következik majd a családtervezés. Ha egy okos ember nem követi a védikus életutat, nagyszerű képességei mind kárba vesznek. Komolyan tanulmányoznia kell a Védikus Irodalmat, különösen a Śrīmad-Bhāgavatamot és a Bhagavad-gītāt, s a védikus tudomány tanulmányozása céljából olyan embert kell felkeresnie, aki tökéletesen elmélyed az odaadó szolgálatban. Nem szabad olyat tennie, amit a śāstrák tiltanak. Nem lehet valaki tanár, ha iszik vagy dohányzik. Napjaink oktatási rendszerében egy tanárnak csupán akadémikus végzettségét veszik figyelembe, erkölcsi élete értékelése nélkül. Az ilyen oktatás eredménye az, hogy a ragyogó intelligencia számtalan módon kárba vész.
Egy kṣatriyának, az irányító osztály tagjának legfőképpen azt tanácsolják, hogy adakozzon, de semmilyen körülmények között ne fogadjon el adományt. Manapság a vezetők gyakran gyűjtenek adományt politikai célokra, de sohasem adakoznak az állampolgárok javára semmilyen állami szervezetben. Ez tökéletesen ellenkezik a śāstrák utasításaival. A vezetőknek ismerniük kell a szentírásokat, de nem szabad tanítaniuk. Sohasem szabad tettetniük az erőszak-nélküliséget, mert azzal a pokolba kerülnek. Amikor Arjuna az erőszakmentességre hivatkozva gyáva tettet akart elkövetni a kurukṣetrai csatamezőn, az Úr Kṛṣṇa szigorúan megfeddte, s civilizálatlan emberhez hasonlította, amiért nyíltan elfogadta az erőszaknélküliség eszméjét. Minden vezetőnek képzettnek kell lennie a hadtudományban; nem szabad csupán a szavazatok száma alapján gyávákat ültetni az elnöki székbe. Az uralkodók hajdanán mind hősök voltak, ezért monarchiát csak akkor szabad fenntartani, ha az uralkodó kellőképpen felkészült a király kötelességeit illetően. Egy csatából egy király vagy egy államfő sohasem térhet haza ellenség ejtette sebek nélkül. Napjaink úgynevezett királyai sohasem mennek a csatatérre, ám rendkívül értenek ahhoz, hogyan bátorítsák harcosaikat egy hamis nemzeti tekintély reményében. Amint a kṣatriyákból kereskedők és munkások lesznek, a kormány egész gépezete beszennyeződik.
A vaiśyáknak, a kereskedők közössége tagjainak főként azt tanácsolják, hogy védelmezzék a teheneket. A tehénvédelem a tejtermékek, a vaj és a túró előállításának növelését jelenti. A mezőgazdaság és az élelmiszerek szétosztása jelenti az elsődleges kötelességet a kereskedő közösség számára, akik jól ismerik a védikus tudományt, és akiket adományozásra neveltek. Ahogy a kṣatriyák feladata az állampolgárok oltalmazása, a vaiśyáké az állatok védelme. Az állatokat sohasem szabad megölni. Az állatok elpusztítása egy barbár társadalom jellemző tünete. Az ember számára a mezőgazdasági termékek, a gyümölcs és a tej elegendő és megfelelő táplálékot jelent. Az emberi társadalomnak nagyobb figyelmet kell fordítania az állatvédelemre. A dolgozó ember termelő energiája csak kárba vész, amikor helytelenül az ipari vállalkozásokba fektetik. Az ipar különféle ágazatai nem képesek gondoskodni az ember legalapvetőbb szükségleteiről, vagyis a rizsről, a búzáról, a többi gabonaféléről, a tejről, a gyümölcsökről és a zöldségekről. A gépek és szerszámok gyártása egyre természetellenesebbé teszi a tőkésosztály életformáját, miközben emberek ezrei éheznek és aggodalmaskodnak. Ez nem lehet a civilizáció mércéje.
A śūdrák a csekélyebb intelligenciával megáldott emberek, akik nem lehetnek függetlenek. Feladatuk az, hogy hűségesen szolgálják a társadalom három magasabb kasztját. Egy śūdra tökéletes kényelemre tehet szert életében csupán a felsőbb rendek szolgálatával. Különösen fontos utasítás, hogy sohasem szabad pénzzel foglalkoznia. Amint egy śūdra vagyont halmoz fel, nyomban bűnös élvezetekre, borra, nőkre és szerencsejátékra költi pénzét. A bor, a nők és a szerencsejáték élvezete mutatja, hogy a népesség jelenleg a śūdra szintnél is alacsonyabb szinten áll. A felsőbb kasztoknak ügyelniük kell a śūdrák létfenntartására, és el kell látniuk őket használt, régi ruhákkal is. Egy śūdrának nem szabad elhagynia urát, ha az megöregszik és magatehetetlen lesz; annak pedig gondoskodnia kell róla, hogy szolgái mindennel elégedettek legyenek. Minden áldozat végrehajtása előtt először a śūdrákat kell elégedetté tenni bőséges élelemmel és ruhákkal. Ebben a korban számtalan dologra költenek el milliókat, de a szegény munkásokat nem látják el megfelelő élelemmel, nem adnak nekik adományt, ruhákat stb. A munkások éppen ezért örökké elégedetlenek, és csupán zavargást szítanak.
A varṇák — mondhatjuk így — a különféle foglalkozások szerinti csoportok, míg az āśrama-dharma az önmegvalósítás útjának fokozatos fejlődése. A kettő kapcsolódik egymáshoz, s mindkettő függ a másiktól. Az āśrama-dharma fő célja az, hogy felébressze bennünk a tudást és a lemondást. A brahmacārī-āśrama a leendő jelölteket készíti fel. Ebben az āśramában azt tanítják, hogy az anyagi világ nem az élőlények valódi otthona. A feltételekhez kötött lelkek az anyagi rabságban az anyag rabjai, ezért az élet végső célja az önmegvalósítás. Az āśrama-dharma egész rendszere a lemondást szolgálja. Ha valaki nem tudja magáévá tenni a lemondás e szellemét, az családi életbe kezdhet, szintén a lemondás szellemében. Aki pedig eljutott a lemondásig, az rögtön a negyedik, a lemondott rendbe léphet. Ebben a rendben csak adományokon él, s nem azért, hogy vagyont gyűjtsön. Célja csupán a test életben tartása a végső megvalósítás érdekében. A családos élet annak való, aki ragaszkodik az anyagi élethez, a vānaprastha és a sannyāsa életrend pedig annak, aki lemondott az anyagi életről. A brahmacārī-āśrama a ragaszkodók és a lemondottak képzését egyaránt szolgálja.