HU/SB 1.9.39
39. VERS
- vijaya-ratha-kuṭumbha ātta-totre
- dhṛta-haya-raśmini tac-chriyekṣaṇīye
- bhagavati ratir astu me mumūrṣor
- yam iha nirīkṣya hatā gatāḥ sva-rūpam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vijaya—Arjuna; ratha—harci szekér; kuṭumbe—a mindenáron megvédelmezett; ātta-totre—ostorral a jobb kezében; dhṛta-haya—a lovakat irányítva; raśmini—kötelek; tat-śriyā—gyönyörűen állt; īkṣaṇīye—ránézve; bhagavati—az Istenség Személyiségére; ratiḥ astu—hadd vonzódjam hozzá; mumūrṣoḥ—aki meghalni készül; yam—akin; iha—ebben a világban; nirīkṣya—nézve; hatāḥ—akik meghaltak; gatāḥ—elérték; sva-rūpam—az eredeti formát.
FORDÍTÁS
Bárcsak Śrī Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége lenne végső vonzódásom a halál pillanatában! Elmémet Arjuna kocsihajtójára rögzítem, aki jobb kezében ostort, a balban gyeplőt tartva állt, s aki oly vigyázva, minden körülmények között védelmezte Arjuna harci szekerét. Mindazok, akik látták Őt a kurukṣetrai csatamezőn, haláluk után visszanyerték eredeti formájukat.
MAGYARÁZAT
Az Úr tiszta bhaktája örökké látja az Urat magában, mert a szerető szolgálat által transzcendentális kapcsolatban áll Vele. Az ilyen tiszta bhakta egyetlen pillantra sem felejti el az Urat. Ezt nevezik transznak. A misztikus (a yogī) érzékeit minden más tevékenységtől visszatartva megpróbál a Felsőlélekre koncentrálni, s így végül eljut a samādhiig. A bhakta azonban sokkal könnyebben eléri a samādhit — a transzot —, mert örökké az Úr személyes tulajdonságaira, szent nevére, dicsőségére, kedvteléseire stb. gondol. Ezért a misztikus yogī meditációja és a bhakta meditációja nem állnak ugyanazon a szinten. A misztikus yogī koncentrációja mechanikus, míg a tiszta bhaktáé természetes, melyet tiszta szeretet és őszinte ragaszkodás hat át. Bhīṣmadeva tiszta bhakta volt, és mint katonai hadvezér mindig az Úrnak arra az alakjára emlékezett, ahogyan a csatatéren, Pārtha-sārathiként, Arjuna kocsihajtójaként jelent meg. Az Úr Pārtha-sārathiként élvezett kedvtelése tehát szintén örökkévaló. Az Úr kedvtelései — attól kezdve, hogy Kaṁsa börtönében megszületett, egészen a végső mauśala-līlāig — az univerzumok mindegyikében egymás után történnek, ahogy az óramutató mozdul egyik pontról a másikra. E kedvteléseiben társai, a Pāṇḍavák és Bhīṣmadeva is állandó, örök társak. Bhīṣmadeva így sohasem felejtette el az Úr csodálatos alakját mint Pārtha-sārathi, amelyet még Arjuna sem láthatott. Arjuna a szépséges Pārtha-sārathi mögött állt, míg Bhīṣmadeva éppen szemben Vele. Ami az Úr harcos megjelenését illeti, Bhīṣmadevának nagyobb élvezetet nyújtott látványa, mint Arjunának.
A kurukṣetrai csata katonái haláluk után mind elnyerték az Úréhoz hasonló, eredeti, lelki formájukat, mert a csatatéren indokolatlan kegyéből szemtől szemben láthatták az Urat. A feltételekhez kötött lelkek az evolúció körforgásában a vízi lényektől egészen Brahma formájáig mind māyā formáját öltik magukra, azt a formát, amelyet saját cselekedeteik által megérdemelnek, s melyet az anyagi természet ró ki nekik. A feltételekhez kötött lelkek anyagi formája idegen ruha, s amikor a feltételekhez kötött lélek megszabadul az anyagi energia csapdájából, elnyeri eredeti formáját. Az imperszonalisták az Úr személytelen Brahman-sugárzását akarják elérni, ez azonban egyáltalán nem megfelelő a lelki szikrák, az Úr szerves részei számára. A személytelen filozófiát vallók ezért újra visszaesnek, és anyagi testeket kapnak, amelyek a lélek számára mind hamisak. Az Úréhoz hasonló lelki formát, legyen az kétkarú vagy négykarú, a bhakták vagy a Vaikuṇṭhákon vagy a Goloka bolygón nyerik el, a lélek eredeti természete szerint. Ez a forma, amely teljes mértékben lelki, az élőlény svarūpája. Minden élőlény, aki részt vett a kurukṣetrai csatában, bármelyik oldalon, elnyerte svarūpáját, ahogyan ezt Bhīṣmadeva is megerősíti. Az Úr Kṛṣṇa tehát nemcsak a Pāṇḍavákhoz volt kegyes, hanem a másik félhez is, hiszen mindannyiukra ugyanaz a sors várt. Bhīṣmadeva is erre a lehetőségre vágyott, s ezért imádkozott az Úrhoz, holott az Úr társaként helyzete minden körülmények között biztos volt. A végkövetkeztetés az, hogy bárki, aki úgy hal meg, hogy az Istenség Személyiségére néz — akár önmagában, akár kívül —, az elnyeri svarūpáját, s ez az élet legmagasabb rendű tökéletessége.