HU/SB 10.11.37
37. VERS
- evaṁ vrajaukasāṁ prītiṁ
- yacchantau bāla-ceṣṭitaiḥ
- kala-vākyaiḥ sva-kālena
- vatsa-pālau babhūvatuḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—ily módon; vraja-okasām—Vraja minden lakójának; prītim—örömöt; yacchantau—adva; bāla-ceṣṭitaiḥ—a gyermekkori cselekedetekkel és kedvtelésekkel; kala-vākyaiḥ—és végtelenül kedves gagyogással; sva-kālena—amikor eljött az ideje; vatsa-pālau—hogy gondoskodjanak a borjakról; babhūvatuḥ—felnőttek.
FORDÍTÁS
Kṛṣṇa és Balarāma kisfiúkként viselkedtek, s ezzel, valamint gyermeki beszédükkel transzcendentális örömet okoztak Vraja népének. Idővel aztán mindketten olyan nagyra nőttek, hogy már a borjakról is gondoskodni tudtak.
MAGYARÁZAT
Amint Kṛṣṇa és Balarāma egy kicsit nagyobbak lettek, Rájuk bízták a borjakat. Noha rendkívül jómódú családban születtek, mégis gondoskodniuk kellett a borjakról. Ez volt az oktatási rendszer. Akik nem brāhmaṇa családban születtek, azok nem részesültek elméleti képzésben. A brāhmaṇákat irodalmi, akadémiai műveltségre oktatták, a kṣatriyákat arra képezték, hogy gondoskodjanak az államról, a vaiśyák pedig megtanulták, hogyan műveljék a földet, hogyan gondozzák a teheneket és a borjakat. Nem kellett azzal vesztegetniük az idejüket, hogy úgymond „műveltté” váljanak, s később csak szaporítsák a munkanélküliek számát. Kṛṣṇa és Balarāma személyes viselkedésével tanít bennünket. Kṛṣṇa a tehenekről gondoskodott, és a fuvoláját fújta, Balarāma pedig ekével a kezében a földművelésre ügyelt.