HU/SB 10.13.53


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


53. VERS

kāla-svabhāva-saṁskāra-
kāma-karma-guṇādibhiḥ
sva-mahi-dhvasta-mahibhir
mūrtimadbhir upāsitāḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

kāla—az időtényező által; svabhāva—saját természet; saṁskāra—megújulás; kāma—vágy; karma—gyümölcsöző tett; guṇa—az anyagi természet három kötőereje; ādibhiḥ—és mások által; sva-mahi-dhvasta-mahibhiḥ—akiknek saját függetlensége alá volt vetve az Úr energiájának; mūrti-madbhiḥ—formával rendelkező; upāsitāḥ—imádták őket.


FORDÍTÁS

Ekkor az Úr Brahmā látta, hogy a kāla (az időtényező), a svabhāva (az ember saját természete, amely a társulásból ered), a saṁskāra (a megújhodás), a kāma (a vágy), a karma (a gyümölcsöző tett) és a guṇák (az anyagi természet három kötőereje) saját függetlenségüket teljesen az Úr energiája alá rendelve mindannyian testet öltöttek, és szintén ezeket a viṣṇu-mūrtikat imádják.


MAGYARÁZAT

Viṣṇu az egyetlen, aki független. Ha tudatunkba véssük ezt a tényt, akkor valóban Kṛṣṇa-tudatosak vagyunk. Mindig emlékeznünk kell arra, hogy Kṛṣṇa az egyetlen Legfelsőbb Úr, s hogy mindenki más az Ő szolgája (ekale īśvara kṛṣṇa, āra saba bhṛtya). Legyen valaki akár Nārāyaṇa, akár az Úr Śiva, mindenki Kṛṣṇa alárendeltje (śiva-viriñcinutam). Még Baladeva is Kṛṣṇa alárendeltje    —    ez tény.

ekale īśvara kṛṣṇa, āra saba bhṛtya
yāre yaiche nācāya, se taiche kare nṛtya
(Cc. Ādi 5.142)

Meg kell értenünk, hogy senki sem független, mert minden Kṛṣṇa szerves része, és minden az Ő legfelsőbb vágya szerint működik és mozdul. Ez a megértés, ez a tudat a Kṛṣṇa-tudat.

yas tu nārāyaṇaṁ devaṁ
brahma-rudrādi-daivataiḥ
samatvenaiva vīkṣeta
sa pāṣaṇḍī bhaved dhruvam

„Azt, aki a Brahmāhoz és Śivához hasonló félisteneket egyenrangúnak véli Nārāyaṇával, kétségtelenül bűnösnek kell tekintenünk.” Senki sem hasonlítható Nārāyaṇához, Kṛṣṇához. Kṛṣṇa Nārāyaṇa, és Nārāyaṇa Kṛṣṇa, mert Kṛṣṇa az eredeti Nārāyaṇa. Maga Brahmā így szólítja meg Kṛṣṇát: nārāyaṇas tvaṁ na hi sarva-dehinām. „Te vagy Nārāyaṇa is, sőt valójában Te vagy az eredeti Nārāyaṇa.” (SB 10.14.14)

A kālának, az időtényezőnek számos segéde van, köztük a svabhāva, a saṁskāra, a kāma, a karma és a guṇa. A svabhāva, az ember saját természete az anyagi kötőerőkkel való kapcsolata szerint alakul ki. Kāraṇaṁ guṇa-saṅgo ’sya sad-asad-yoni-janmasu (BG 13.22). A sat és az asat svabhāva    —    az ember magasabb és alacsonyabb rendű természete    —    a különböző kötőerőkkel, a sattva-guṇával, a rajo-guṇával és a tamo-guṇával való társulás következtében alakul ki. Ahhoz, hogy elkerülhessük a két alacsonyabb rendű guṇát, fokozatosan a sattva-guṇa szintjére kell emelkednünk. Ezt akkor érhetjük el, ha rendszeresen beszélünk a Śrīmad-Bhāgavatamról és hallunk Kṛṣṇa cselekedeteiről. Naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā (SB 1.2.18). Kṛṣṇának azok a cselekedetei, amelyekről a Śrīmad-Bhāgavatam beszámol, egészen a Pūtanāról szóló kedvtelésektől kezdve mind transzcendentálisak. Ezért a Śrīmad-Bhāgavatam hallgatásával és azzal, hogy beszélünk róla, legyőzhetjük a rajo-guṇát és a tamo-guṇát, és egyedül a sattva-guṇa marad. Ekkor a rajo-guṇa és a tamo-guṇa nem tud többé bennünk kárt tenni.

A varṇāśrama-dharma tehát elengedhetetlen, mert az embereket elvezeti a sattva-guṇához. Tadā rajas-tamo-bhāvāḥ kāma-lobhādayaś ca ye (SB 1.2.19). A tamo-guṇa és a rajo-guṇa erősíti a kéjt és a mohóságot, amelyek oly módon hatnak az élőlényre, hogy számtalan testben kell tovább léteznie ebben az anyagi világban. Ez rendkívül veszélyes. A varṇāśrama-dharma megalapításával tehát el kell érkeznünk a sattva-guṇához, és szert kell tennünk a brahminikus tulajdonságokra: nagyon rendesnek és tisztának kell lennünk, korán reggel kell felkelnünk, részt kell vennünk a maṅgala-ārātrikán stb. Ily módon mindig a sattva-guṇában kell maradnunk, s akkor a tamo-guṇa és a rajo-guṇa nem lehet ránk hatással.

tadā rajas-tamo-bhāvāḥ
kāma-lobhādayaś ca ye
ceta etair anāviddhaṁ
sthitaṁ sattve prasīdati
(SB 1.2.19)

Ez a lehetőség, hogy megtisztulhatunk, egyedül az emberi életre jellemző; más fajokban ez nem lehetséges. A rādhā-kṛṣṇa-bhajanával, a Rādhānak és Kṛṣṇának végzett odaadó szolgálattal rendkívül könnyen megtisztulhatunk, ezért Narottama dāsa Ṭhākura így énekel: hari hari viphale janama goṅāinu. Ezzel arra utal, hogy ha valaki nem imádja Rādhāt és Kṛṣṇát, akkor elvesztegeti az emberi létformát. Vāsudeve bhagavati bhakti-yogaḥ prayojitaḥ  / janayaty āśu vairāgyam (SB 1.2.7). Vāsudeva szolgálatába mélyedve az ember nagyon hamar lemond az anyagi életről. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom tagjai például a vāsudeva-bhaktit gyakorolva nagyon gyorsan a jó vaiṣṇavák szintjére emelkednek, olyannyira, hogy az emberek csodálkoznak, hogyan érhették el ezt a szintet mlecchák és yavanák. Ezt teszi lehetővé a vāsudeva-bhakti. Ha azonban nem emelkedünk a sattva-guṇa síkjára ebben az emberi életben, akkor    —    ahogy Narottama dāsa Ṭhākura énekli, hari hari viphale janama goṅāinu    —    semmi haszna, hogy elnyertük ezt az emberi létformát.

Śrī Vīrarāghava Ācārya megjegyzi, hogy a vers első felében említett dolgok mind az anyagi kötöttség okai. A kāla, az időtényező működésbe hozza az anyagi természet kötőerőit, a svabhāva pedig az ezekkel a kötőerőkkel való kapcsolat eredménye. Narottama dāsa Ṭhākura ezért azt mondja: bhakta-sane vāsa. Ha valaki bhakták társaságában él, svabhāvája, természete meg fog változni. Kṛṣṇa-tudatú mozgalmunk célja az, hogy jó társasággal ajándékozza meg az embereket, hogy végbemehessen ez a változás, és valóban azt látjuk, hogy e folyamat követésével az emberek szerte a világon lassanként bhaktákká válnak.

Ami a saṁskārát, a megújulást illeti, ez a jó társulás következtében lehetséges, mert a jó társulás révén az ember jó szokásokat alakít ki, a szokás pedig a második természetévé válik. Ezért bhakta-sane vāsa: adjuk meg az embereknek a lehetőséget arra, hogy bhaktákkal éljenek, s így szokásaik meg fognak változni. Az emberi létformában az ember megkapja ezt a lehetőséget, de ahogy Narottama dāsa Ṭhākura énekel, hari hari viphale janama goṅāinu: aki nem használja ezt ki, az csak elvesztegeti emberi életét. Ezért mi igyekszünk megmenteni az emberi társadalmat a degradálódástól, és megpróbáljuk tagjait valóban a magasabb rendű természet síkjára emelni.

A kāmával és a karmával    —    a vágyakkal és a cselekedetekkel    —    kapcsolatban elmondhatjuk, hogy aki odaadó szolgálatot végez, másféle természetre tesz szert, mint az, aki az érzékkielégítés tetteibe merül, és természetesen az eredmény is más. Az ember a különböző természetekkel való kapcsolata alapján kap egy bizonyos fajta testet. Kāraṇaṁ guṇa-saṅgo ’sya sad-asad-yoni-janmasu (BG 13.22). Ezért hát mindig a jó társulást, a bhakták társaságát kell keresnünk, s így az életünk sikeres lesz. Egy embert arról lehet megítélni, hogy milyen társaságban mozog. Ha valakinek lehetősége nyílik arra, hogy a bhakták jó társaságában éljen, akkor tudásra tehet szert, és jelleme vagy természete természetes módon meg fog változni, ami örök áldására válik.