HU/SB 10.8.4
4. VERS
- mahad-vicalanaṁ nṝṇāṁ
- gṛhiṇāṁ dīna-cetasām
- niḥśreyasāya bhagavan
- kalpate nānyathā kvacit
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
mahat-vicalanam—a nagy személyiségek vándorlása; nṝṇām—az egyszerű emberek házába; gṛhiṇām—különösen a családosok; dīna-cetasām—akik nagyon egyszerű emberek, mert egyedül családjuk eltartásával törődnek, semmi mással; niḥśreyasāya—egy nagy személyiségnek nincs más célja azzal, hogy ellátogat egy gṛhasthához, mint hogy áldást hozzon rá; bhagavan—ó, hatalmas bhakta; kalpate—így kell elfogadni; na anyathā—semmilyen más célból; kvacit—bármikor.
FORDÍTÁS
Ó, uram, ó, nagy bhakta! Az olyan személyiségek, mint te, nem saját érdekükben vándorolnak egyik helyről a másikra, hanem a szerencsétlen gṛhasthák [családosok] kedvéért. Nekik semmi hasznuk nem származik abból, hogy mindenhová elmenjenek.
MAGYARÁZAT
Ahogy Nanda Mahārāja az igazságnak megfelelően kijelentette, Gargamuninak nem volt szüksége semmire, hiszen bhakta volt. Éppen így Kṛṣṇának sincs szüksége semmire, amikor eljön, mert Ő pūrṇa, ātmārāma. Mégis alászáll ebbe az anyagi világba, hogy megvédje bhaktáit, és megsemmisítse a bűnösöket (paritrāṇāya sādhūnāṁ vināśāya ca duṣkṛtām (BG 4.8)). Ez az Istenség Legfelsőbb Személyisége küldetése, és a bhaktáknak ugyanez a missziójuk. Aki ezt a missziót, a para-upakārát végzi, azaz jót tesz az emberekkel, arra Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége úgy tekint, mint aki nagyon-nagyon kedves Számára (na ca tasmān manuṣyeṣu kaścin me priya-kṛttamaḥ (BG 18.69)). Caitanya Mahāprabhu szintén ezt a para-upakārát javasolta, különösen India népének:
- bhārata-bhūmite haila manuṣya-janma yāra
- janma sārthaka kari’ kara para-upakāra
„Aki emberi lényként született meg India földjén [Bhāratavarṣában], annak sikeressé kell tennie az életét, és mások javát kell szolgálnia.” (Cc. Ādi 9.41) Összegezve tehát egy tiszta vaiṣṇava bhakta kötelessége az, hogy mások jólétéért cselekedjen.
Nanda Mahārāja megértette, hogy Gargamuni ebből a célból érkezett hozzá, s hogy kötelessége most az, hogy Gargamuni tanácsát megfogadva cselekedjen. Így aztán azt mondta: „Kérlek, mondd meg, hogy mi a kötelességem!” Mindenkinek ilyen hozzáállással kell cselekednie, különösen a családosoknak. A varṇāśrama társadalom szerveződésében nyolc csoportot találunk: brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya, śūdra, brahmacarya, gṛhastha, vānaprastha és sannyāsa. Nanda Mahārāja gṛhiṇāmnak, családosnak tüntette fel magát. Egy brahmacārīnak valóban nincs szüksége semmire, a gṛhī, a családos ember azonban az érzékkielégítésbe merül. Ahogy a Bhagavad-gītā (BG 2.44) kijelenti, bhogaiśvarya-prasaktānāṁ tayāpahṛta-cetasām. Mindenki az érzékkielégítés érdekében jött ebbe az anyagi világba, s azoknak a helyzete, akik túlságosan ragaszkodnak az érzékkielégítéshez, s akik ezért a gṛhastha-āśramába lépnek, nagyon veszélyes. Mivel ebben az anyagi világban mindenki érzékkielégítést keres, a gṛhasthákat képezni kell, hogy mahattá, nagy mahātmākká váljanak. Nanda Mahārāja ezért szándékosan a mahad-vicalanam szót használta. Gargamuninak nem állt érdekében, hogy Nanda Mahārājához menjen, de Nanda Mahārāja mint gṛhastha mindig tökéletesen kész volt utasítást elfogadni egy mahātmātól, hogy az élet igazi áldását elnyerje, így aztán kész volt végrehajtani Gargamuni parancsát.