HU/SB 2.1.16
16. VERS
- gṛhāt pravrajito dhīraḥ
- puṇya-tīrtha-jalāplutaḥ
- śucau vivikta āsīno
- vidhivat kalpitāsane
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
gṛhāt—otthonát; pravrajitaḥ—elhagyva; dhīraḥ—önfegyelmezett; puṇya—jámbor; tīrtha—szent hely; jala-āplutaḥ—teljesen megmosott; śucau—megtisztított; vivikte—magányos; āsīnaḥ—leült; vidhivat—a szabályok szerint; kalpita—megtette; āsane—egy ülőhelyen.
FORDÍTÁS
Az embernek el kell hagynia az otthonát, s gyakorolnia kell az önuralmat. Rendszeresen meg kell fürödnie egy szent helyen, s egy elhagyatott, kellően megszentelt helyen le kell ülnie.
MAGYARÁZAT
Ahhoz, hogy az ember egy jobb eljövendő életet készítsen elő magának, el kell hagynia azt a helyet, melyet otthonnak nevezett. A varṇāśrama-dharma vagy sanātana-dharma rendszere előírja, hogy amint az ember elmúlt ötvenéves, azonnal vonuljon vissza a családi kötelezettségtől. A modern civilizáció a család jólétén, a legmagasabb színvonalú kényelmen alapszik, ezért mindenki abban reménykedik, hogy nyugdíjazása után a legnagyobb kényelemben élhet majd egy szépen berendezett lakásban, amelyet kedves hölgyek és gyerekek tesznek még szebbé, s nem vágyik majd arra, hogy kiszabaduljon ebből a kényelmes otthonból. A magas rangú kormányhivatalnokok és miniszterek halálukig ragaszkodnak előkelő rangjukhoz, s nem is álmodnak arról, nem is vágynak arra, hogy elhagyják az otthon kényelmét. Ez a képzelődés megkötözi a materialista embereket, akik egyre-másra tervezgetnek a még kényelmesebb élet érdekében, ám a könyörtelen és kegyetlen halál hirtelen betoppan, s akarata ellenére elviszi a nagy tervezgetőt, arra kényszerítve, hogy feladja jelenlegi testét és egy újabbra cserélje. A tervezgető addigi tetteinek gyümölcse szerint kénytelen egy másik testet elfogadni a nyolcmillió-négyszázezer faj egyikében. Akik túlságosan ragaszkodnak a családos élet kényelméhez, következő életükben általában alacsonyabb rendű fajban születnek meg vétkeik miatt, amelyeket hosszan tartó bűnös életük során követtek el, elvesztegetve az emberi élet teljes energiáját. Hogy ne tegye ki magát a veszélynek, hogy elvesztegeti az emberi életformát, s hogy nem létező dolgokhoz ragaszkodik, az embernek ötvenévesen — vagy még korábban — komolyan kell vennie a halál figyelmeztetését. Az elv az, hogy biztosan tudnunk kell: a halál már azelőtt jelt ad, hogy elérnénk az ötven évet, s ezért életünk minden pillanatában arra kell törekednünk, hogy következő életünk jobb legyen. A sanātana-dharma intézményrendszere úgy neveli követőjét, hogy következő életében egy jobb helyzetet érhessen el, s kizárja annak a lehetőségét, hogy az emberi élet kárba vesszen. Szerte a világban találhatók szent helyek, hogy akik visszavonultak és egy jobb elkövetkezendő életre készülnek, ott élhessenek. Minden intelligens embernek oda kell mennie élete végén, és ötvenéves kora után újult erővel kell lelki életet élnie annak érdekében, hogy megszabaduljon a ragaszkodástól, amely a családi élethez fűzi, s amelyet az anyagi élet bilincsének tartanak. Az otthont elhagyni azért ajánlatos, hogy az ember véget vethessen anyagi ragaszkodásának, mert aki a halálig ragaszkodik a családi élethez, az nem tud megszabadulni az anyagi ragaszkodástól, és amíg az embernek anyagi ragaszkodása van, nem tudja megérteni a lelki szabadságot. Nem szabad megelégednünk azzal, hogy csupán elhagyjuk az otthonunkat, vagy, hogy másik otthont teremtünk egy szent helyen, akár a szabályokkal összhangban, akár azok ellenére. Sokan hagyják el otthonukat és mennek el a szent helyekre, de a rossz társulásnak köszönhetően a másik nemmel folytatott kapcsolat miatt újra családot alapítanak. Az anyag illuzórikus energiája olyan erős, hogy az ember az élet bármelyik szakaszában könnyen a hatása alá kerül, még az édes otthon feladása után is. Ezért nagyon fontos, hogy a cölibátus segítségével gyakoroljuk az önuralmat, a szexuális kapcsolat utáni legkisebb vágy nélkül. Annak, aki arra vágyik, hogy tökéletesítse életét, a szexuális kapcsolat felér egy öngyilkossággal, sőt még annál is rosszabb. Ezért ha távol maradunk a családi élettől, az azt jelenti, hogy uralkodunk magunkon minden érzéki vágy, különösképpen pedig a szexuális vágyak terén. A folyamat a következő: szükség van egy kellőképpen megszentelt ülőhelyre, amelyet szalmából, szarvasbőrből, szőnyegből alakítanak ki. Erre leülve az Úr szent nevét kell énekelni, sértések nélkül, ahogyan azt korábban elmondtuk. Az egész folyamat arra szolgál, hogy elvonja az elme figyelmét az anyagi tevékenységtől, s az Úr lótuszlábaira irányítsa. Egyedül ez az egyszerű folyamat segít abban, hogy elérjük a legnagyobb lelki sikert.