HU/SB 2.5.10
10. VERS
- nānṛtaṁ tava tac cāpi
- yathā māṁ prabravīṣi bhoḥ
- avijñāya paraṁ matta
- etāvat tvaṁ yato hi me
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na—nem; anṛtam—hamis; tava—a tiédnek; tat—az; ca—is; api—ahogy állítottad; yathā—kérdésében; mām—magamnak; prabravīṣi—ahogy leírod; bhoḥ—ó, fiam; avijñāya—nem ismerve; param—a Legfelsőbbet; mattaḥ—rajtam túl; etāvat—mindaz, amit elmondtál; tvam—te magad; yataḥ—azért; hi—minden bizonnyal; me—rólam.
FORDÍTÁS
Minden igaz, amit elmondtál rólam, mert amíg valaki nem tud az Istenség Személyiségéről, aki a végső igazság rajtam túl, biztos, hogy illúzióba kerül, ha rendkívüli tetteimet látja.
MAGYARÁZAT
A „béka a kútban” logika jól illusztrálja, hogy a kút határain és atmoszféráján belül élő béka nem tudja elképzelni a hatalmas óceán kiterjedését. Amikor az óceán hatalmas méreteiről hall, először el sem hiszi, hogy létezik ilyesmi, ha pedig valaki bizonygatni kezdi neki, hogy valóban létezik, akkor képzeletben megpróbálja felmérni a nagyságát: akkorára felfújja magát, amennyire csak tudja, ám ennek csak az lesz az eredménye, hogy parányi hasa szétdurran, és a szerencsétlen béka életének vége, anélkül hogy valaha is megismerhette volna az óceánt. Ugyanígy akarnak a materialista tudósok szembeszállni az Úr energiájával, amikor béka-agyukkal és tudományos eredményeikkel akarják felbecsülni Őt, ám a vége ennek is csak az, hogy a siker elérése nélkül halnak meg, akárcsak a béka.
Néha az emberek egy-egy anyagi értelemben nagy hatalmú embert Istennek vagy Isten inkarnációjának kiáltanak ki, mert mit sem tudnak a valódi Istenről. Az efféle materialista szemlélet lassanként oda vezethet, hogy az ember megkíséreli elérni a legfelsőbb határt, Brahmājīt, aki a legfőbb élőlény az univerzumban, s aki olyan hosszú ideig él, amit a materialista tudósok elképzelni sem tudnak. Ahogyan a tudás leghitelesebb könyvéből, a Bhagavad-gītāból (BG 8.17) megtudhatjuk, Brahmājī egyetlen napja és éjszakája több százezer évet jelent a mi bolygónkon. Egy „béka a kútban” talán nem hiszi el, hogy valaki ilyen hosszú ideig élhet, de akik felismerték mindazt az igazságot, amelyről a Bhagavad-gītā ír, elfogadják, hogy létezik egy hatalmas személyiség, aki a változatos univerzumot létrehozza. A kinyilatkoztatott írások alapján nyilvánvaló, hogy ennek az univerzumnak a Brahmājīja fiatalabb, mint a többi Brahmā, akik az univerzumunkon túli számtalan univerzumért felelősek, de egyikük sem lehet egyenlő az Istenség Személyiségével.
Nāradajī egyike a felszabadult lelkeknek, aki azután vált ismertté ezen a néven, hogy felszabadult; előtte csak egy egyszerű szolgálólány fia volt. Felmerülhet a kérdés, hogy Nāradajī miért nem tudott a Legfelsőbb Úrról, és miért gondolta azt tévesen, hogy Brahmājī a Legfelsőbb Úr. Egy felszabadult lelket sosem zavar meg egy efféle téves gondolat. Miért tette föl hát Nāradajī e kérdéseket, mint egy csekélyke tudással rendelkező hétköznapi ember? Arjuna is hasonlóképpen zavarba jött, annak ellenére, hogy az Úr örök társa. Arjuna és Nārada az Úr akaratából jöttek zavarba, hogy mások, a feltételekhez kötött lelkek megérthessék az Úrról a valódi igazságot és a Róla szóló valódi tudást. A Nārada elméjében felmerülő kétség Brahmājī mindenhatóságával kapcsolatban szolgáljon jó tanulságként a békáknak a kútban, hogy ne essenek abba az illúzióba, hogy bárkit az Istenség Személyiségének tekintsenek (még egy olyan személyiséget sem, mint Brahmā, nem is beszélve a közönséges emberekről, akik csalárdul Istennek vagy Isten inkarnációjának adják ki magukat). A Legfelsőbb Úr mindig a Legfelsőbb, és ahogyan azt számtalanszor megpróbáltuk már megalapozni ezekben a magyarázatokban, még Brahmā szintjén sincs olyan élőlény, aki az Úrral egyenlőnek tarthatná magát. Nem szabad, hogy félrevezessen bennünket, amikor az emberek egy nagy embert, egy nagy hőst Istenként imádnak a halála után. Sok olyan király volt, mint az Úr Rāmacandra, Ayodhyā királya, de egyikőjüket sem említik Istenként a kinyilatkoztatott írások. Hogy valaki jó király, az még nem jelenti azt, hogy ő az Úr Rāma, ám ha valaki olyan hatalmas személyiség, mint Kṛṣṇa, az kétségkívül az Istenség Személyisége. Ha megvizsgáljuk azokat a jellemeket, akik részt vettek a kurukṣetrai csatában, megfigyelhetjük, hogy Yudhiṣṭhira Mahārāja sem volt kevésbé jámbor király, mint az Úr Rāmacandra, és ha a jellemét tekintjük, Yudhiṣṭhira Mahārāja erkölcsösebb volt, mint az Úr Kṛṣṇa. Az Úr Kṛṣṇa megkérte Yudhiṣṭhira Mahārāját, hogy hazudjon, ám Yudhiṣṭhira Mahārāja tiltakozott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Yudhiṣṭhira Mahārāja egyenlő lehet az Úr Rāmacandrával vagy az Úr Kṛṣṇával. A kiváló hiteles tekintélyek Yudhiṣṭhira Mahārāját jámbor embernek tartották, de az Úr Rāmát vagy Kṛṣṇát fogadták el az Istenség Személyiségeként. Az Úr tehát minden körülmények között egy eltérő azonosság, és az antropomorfizmus semmiféle elképzelése sem érvényes az esetében. Az Úr mindig az Úr, és az egyszerű élőlény sohasem lehet egyenlő Vele.