HU/SB 2.5.24
24. VERS
- so ’haṅkāra iti prokto
- vikurvan samabhūt tridhā
- vaikārikas taijasaś ca
- tāmasaś ceti yad-bhidā
- dravya-śaktiḥ kriyā-śaktir
- jñāna-śaktir iti prabho
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—ugyanaz a dolog; ahaṅkāraḥ—ego; iti—így; proktaḥ—mondta; vikurvan—átalakítva; samabhūt—megnyilvánult; tridhā—három aspektusban; vaikārikaḥ—a jóság kötőerejében; taijasaḥ—a szenvedély kötőerejében; ca—és; tāmasaḥ—a tudatlanság kötőerejében; ca—is; iti—így; yat—ami; bhidā—felosztva; dravya-śaktiḥ—erők, amelyek kialakítják az anyagot; kriyā-śaktiḥ—a kezdet, ami teremt; jñāna-śaktiḥ—az intelligencia, ami irányít; iti—így; prabho—ó, mester.
FORDÍTÁS
Az énközpontú anyagi ego így három aspektusra válik — a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerőire —, amelynek három megnyilvánulása van: az erők, amelyek kialakítják az anyagot, az anyagi teremtés ismerete, valamint az intelligencia, amely az anyagi tetteket irányítja. Ó, Nārada, te képes vagy arra, hogy megértsd ezt!
MAGYARÁZAT
Az anyagi ego, vagyis az anyaggal való azonosítás érzése erősen önközpontú, s nélkülözi az Isten létéről szóló tiszta tudást. A materialista élőlényeket önközpontú egoizmusuk miatt az anyagi összetevők feltételekhez kötik, és emiatt folytatják megkötözött anyagi létüket. A Bhagavad-gītā a hetedik fejezetben (BG 7.24-27 vers) nagyon szépen elmagyarázza ezt az önközpontú egoizmust. Az önközpontú imperszonalista anélkül, hogy világosan megértené az Istenség Személyiségét, saját módszerével arra a végkövetkeztetésre jut, hogy az Istenség Személyisége egy bizonyos küldetés érdekében személytelen lelki létéből felvesz egy anyagi formát. Az önközpontú imperszonalistának ez a félrevezető felfogása a Legfelsőbb Úrról nem változik még akkor sem, ha látszólag nagyon érdeklődik a védikus írások, például a Brahma-sūtrák és más, rendkívül emelkedett intellektuális forrásmunkák iránt. Annak, hogy nem tud az Úr személyes aspektusáról, a különféle kötőerők keveredéséből eredő tudatlanság az oka. Így aztán nem tudja felfogni az Úr örök lelki formáját, amely örök tudással, gyönyörrel és örökléttel teljes. Ennek az az oka, hogy az Úr fenntartja Magának azt a jogot, hogy nem nyilvánítja ki Magát az abhaktának, aki önfejűsége miatt még azután is imperszonalista marad, hogy behatóan tanulmányozott egy olyan írást, mint a Bhagavad-gītā. Ez az önfejűség yogamāyā, az Úr személyes energiája működésének köszönhető, aki az Úr szárnysegédjeként cselekszik, s eltakarja az önfejű imperszonalista látását. Az ilyen megzavart emberi lényt mūḍhának, vagyis nagyon tudatlannak hívják, mert képtelen megérteni, hogy az Úr transzcendentális formája születetlen és változatlan. Ha az Úr alakot, anyagi formát öltene eredeti személytelen aspektusából, az azt jelentené, hogy megszületik, és személytelenből személyessé válik. Ő azonban nem változik, és nem is születik meg újra, mint egy feltételekhez kötött lélek, aki feltételekhez kötött anyagi léte következtében életről életre formát ölt. Az imperszonalisták azonban mélységes tudatlanságuk és önközpontú egoizmusuk miatt az Urat maguk közül valónak tekintik még azután is, hogy úgymond „alapos” ismeretre tettek szert a Vedāntáról. Az Úr, mivel minden egyéni élőlény szívében benne lakozik, nagyon jól tudja, milyen hajlamokkal rendelkezett a feltételekhez kötött lélek a múltban, milyen hajlamokkal rendelkezik most, s milyenekkel rendelkezik majd a jövőben, ám a megzavart feltételekhez kötött lélek aligha ismeri örök formájában Őt. Az Úr akaratából tehát az imperszonalista még az Úr Brahman és Paramātmā aspektusának megismerése után sem tud semmit örök, személyes aspektusáról mindig létező Nārāyaṇaként, aki fölötte áll minden anyagi teremtésnek.
E rendkívüli tudatlanságnak az az oka, hogy a materialista ember egyedül azzal törődik, hogyan szaporítsa természetellenes módon az anyagi szükségleteket. Ahhoz, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségét megvalósítsa, az embernek odaadó szolgálattal meg kell tisztítania anyagi érzékeit. A jóság kötőereje, vagyis a brahminikus kultúra, amit a védikus irodalom javasol, segít e lelki megvalósításban, s így a feltételekhez kötött lélek jñāna-śakti állapota a másik két szinthez, vagyis a dravya-śaktihoz és a kriyā-śaktihoz viszonyítva magasabb szintet jelent. Az egész anyagi civilizáció anyagok óriási halmaza csupán, más szóval az ipari felhasználásra szolgáló nyersanyagok és az ipari vállalkozások (kriyā-śakti) a lelki élet terén megmutatkozó rendkívül tudatlanságnak köszönhetők. Ahhoz, hogy helyre lehessen igazítani ezt a súlyos hibát az anyagi civilizációban, amely a dravya-śakti és a kriyā-śakti elvein alapszik, el kell fogadnunk az Úrnak végzett odaadó szolgálat folyamatát, magunkévá téve a karma-yoga elveit, amelyekről a Bhagavad-gītā a következőképpen ír (BG 9.27):
- yat karoṣi yad aśnāsi
- yaj juhoṣi dadāsi yat
- yat tapasyasi kaunteya
- tat kuruṣva mad-arpaṇam
„Ó, Kuntī fia, ajánld fel nekem mindazt, amit cselekszel, eszel, elajándékozol, valamennyi vezekléseddel együtt!”