HU/SB 2.5.30
30. VERS
- vaikārikān mano jajñe
- devā vaikārikā daśa
- dig-vātārka-praceto ’śvi-
- vahnīndropendra-mitra-kāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vaikārikāt—a jóság kötőerejéből; manaḥ—az elme; jajñe—létrejött; devāḥ—a félistenek; vaikārikāḥ—a jóság kötőerejében; daśa—tíz; dik—az irányok szabályozója; vāta—a levegő irányítója; arka—a nap; pracetaḥ—Varuṇa; aśvi—az Aśvinī-kumārák; vahni—a tűzisten; indra—a mennyek királya; upendra—a mennyek istensége; mitra—a tizenkét Āditya egyike; kāḥ—Prajāpati Brahmā.
FORDÍTÁS
A jóság kötőerejéből létrejön és megnyilvánul az elme, valamint a tíz félisten, akik a test mozgásait irányítják. Az irányok szabályozójaként, a levegő szabályozójaként, a napistenként, Prajāpati Dakṣa apjaként, az Aśvinī-kumārákként, a tűzistenként, a mennyek királyaként, a mennyek imádandó istenségeként, az Ādityák vezetőjeként és Brahmājīként, a Prajāpatiként ismerik e félisteneket. Mindegyikük életre kel.
MAGYARÁZAT
Vaikārika a teremtés semleges állapota, tejas a teremtés beindítója, míg tamas az anyagi teremtés teljes folyamata a tudatlanság sötétségének hatása alatt. A „létszükségletek” gyárakban és műhelyekben történő ipari előállítása, amely különlegesen uralkodó a Kali-korszakban (a gépek korában), a sötétség kötőerejének tetőfoka. Az emberi társadalom e gyári vállalkozásai a sötétség kötőerejében vannak, mert valójában semmi szükség az így létrehozott árucikkekre. Az emberi társadalomnak elsődlegesen ételre van szüksége a fennmaradás érdekében, menedékre az alváshoz, védelemre, valamint sok más dologra az érzékkielégítés érdekében. Az érzékek az élet gyakorlati jelei, ahogy azt a következő vers majd elmagyarázza. Az emberi civilizáció célja az érzékek megtisztítása, ezért az érzékkielégítés tárgyait csak annyira szabad igénybe venni, amennyire feltétlenül szükség van rá, s nem azért, hogy ez mesterségesen megnövelje az érzékek szükségleteit. Az élelemre, a menedékre, a védelemre és az érzékkielégítésre az anyagi lét során van szükség, egyébként eredeti, tiszta, szennyeződés nélküli létének állapotában az élőlénynek nincsenek ilyen szükségletei. E szükségletek tehát mesterségesek, és az élet tiszta állapotában nem léteznek. Ily módon a mesterséges szükségletek növelése — ami az anyagi civilizáció vagy az emberi társadalom gazdasági fejlődésének alapja — sötétségben, tudás nélkül végzett tevékenység. Az efféle tevékenységgel elvesztegetjük az emberi energiát, hiszen az elsődlegesen arra szolgál, hogy megtisztítsuk az érzékeket, annak érdekében, hogy aztán a Legfelsőbb Úr érzékeinek kielégítésében használhassuk őket. A Legfelsőbb Úr az érzékek ura, Hṛṣīkeśa, mert Ő a lelki érzékek legfelsőbb tulajdonosa. Hṛṣīka érzékeket jelent, īśa pedig mestert. Az Úr nem szolgája az érzékeknek, Őt nem irányítják az érzékek, de a feltételekhez kötött lelkek, azaz az egyéni élőlények valóban az érzékek szolgái. Őket az érzékek irányítják, és ezért az anyagi civilizáció egyfajta érzékkielégítés csupán. Az emberi civilizáció mérvadó vonása az kell, hogy legyen, hogy meggyógyítja az érzékkielégítés betegségét. Ezt azonnal megtehetjük, ha az Úr lelki érzékeinek kielégítésében vállalunk szerepet. Az érzékeket sohasem kell visszatartanunk tevékenységüktől, csupán meg kell tisztítanunk őket úgy, hogy az érzékek mestere érzékkielégítésének tiszta szolgálatába állítjuk őket. Ez az egész Bhagavad-gītā tanítása. Arjuna mindenekelőtt a saját érzékeit akarta kielégíteni azzal a döntésével, hogy nem harcol rokonai és barátai ellen, de az Úr Śrī Kṛṣṇa megtanította neki a Bhagavad-gītāt, hogy megtisztítsa Arjuna érzékkielégítést szolgáló döntését. Ezért Arjuna beleegyezett, hogy inkább az Úr érzékeit teszi elégedetté, s így az Úr kívánságára megvívta a kurukṣetrai csatát.
A Védák arra tanítanak bennünket, hogy szabaduljunk ki a sötétség létéből és haladjunk a fény útján (tamasi mā jyotir gama). A fény útja az, hogy elégedetté tesszük az Úr érzékeit. A félrevezetett vagy csekély értelmű emberek úgy követik az önmegvalósítás folyamatát, hogy nem próbálják meg az Úr transzcendentális érzékeit elégedetté tenni, s nem követik az Arjuna és az Úr más bhaktái által mutatott utat. Ellenkezőleg: mesterségesen megpróbálják leállítani az érzékek működését (yoga-rendszer), vagy tagadják az Úr transzcendentális érzékeinek létét (jñāna-rendszer). A tiszta bhakták azonban a yogīk és jñānīk felett állnak, mert nem tagadják meg az Úr érzékeit, hanem ki akarják elégíteni azokat. A yogīk és a jñānīk csupán a tudatlanság sötétségének hatására tagadják meg az Úr érzékeit és próbálják meg mesterségesen irányítani a beteg érzékek működését. Az érzékek kóros állapotukban túl sokat törődnek azzal, hogyan növelhetnék az anyagi szükségleteket. Amikor az ember meglátja, milyen hátránnyal jár az érzéki tevékenységek szaporítása, akkor jñānīnak hívják, amikor megpróbálja a yoga elveinek gyakorlásával megállítani az érzékek működését, akkor yogīnak hívják, de amikor teljesen tudatában van, hogy az Úr transzcendentális érzékekkel rendelkezik, s megpróbálja az Ő érzékeit elégedetté tenni, akkor az Úr bhaktájának nevezik. Az Úr bhaktái nem tagadják meg az Úr érzékeit, és az érzékek működését sem állítják le mesterségesen, hanem a megtisztult érzékeket önként az érzékek urának szolgálatába állítják, mint Arjuna, s ezáltal könnyedén elérik a tökéletesség végső célját: tökéletesen elégedetté teszik az Urat.