HU/SB 3.16.11
11. VERS
- ye brāhmaṇān mayi dhiyā kṣipato ’rcayantas
- tuṣyad-dhṛdaḥ smita-sudhokṣita-padma-vaktrāḥ
- vāṇyānurāga-kalayātmajavad gṛṇantaḥ
- sambodhayanty aham ivāham upāhṛtas taiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ye–akik; brāhmaṇān–a brāhmaṇák; mayi–Bennem; dhiyā–intelligenciával; kṣipataḥ–éles szavakkal szólnak; arcayantaḥ–tisztelik; tuṣyat–örülnek; hṛdaḥ–szívek; smita–mosolyogva; sudhā–nektár; ukṣita–nedves; padma–lótuszhoz hasonlatos; vaktrāḥ–arcok; vāṇyā–szavakkal; anurāga-kalayā–szeretetteljes; ātmaja-vat–mint egy fiú; gṛṇantaḥ–dicsőítve; sambodhayanti–megbékít; aham–Én; iva–mint; aham–Én; upāhṛtaḥ–irányítva; taiḥ–általuk.
FORDÍTÁS
Másrészt rabul ejtik a szívemet azok, akik boldog szívvel, lótusz-arcukon ragyogó nektári mosollyal ajánlják tiszteletüket a brāhmaṇáknak, még akkor is, ha azok kíméletlenül szólnak hozzájuk. Úgy néznek a brāhmaṇákra, mintha Reám néznének, s kedves, magasztaló szavaikkal megbékítik őket, ahogyan a fiú engeszteli dühös atyját, vagy ahogyan Én békítelek titeket.
MAGYARÁZAT
A védikus szentírásokban sokszor megfigyelhetjük, hogy amikor a brāhmaṇák vagy a vaiṣṇavák mérgükben megátkoznak valakit, az, akit megátkoztak, egyáltalán nem akar ugyanígy viselkedni a brāhmaṇákkal vagy a vaiṣṇavákkal szemben. Sok példa van erre. Amikor például a nagy bölcs, Nārada megátkozta Kuvera fiait, azok nem esküdtek meg, hogy hasonló bosszút állnak Nārada szigorú tettéért, hanem meghódoltak. Történetünkben, amikor a négy Kumāra megátkozta Jayát és Vijayát, azok nem fordultak ellenségesen feléjük – ehelyett inkább meghódoltak. Ily módon kell közeledni a brāhmaṇákhoz és a vaiṣṇavákhoz. Előfordulhat, hogy valakire egy brāhmaṇa bajt hoz, ám ahelyett, hogy ugyanilyen viselkedéssel válaszolna, inkább mosolygó arccal és szelíden békítse meg. A brāhmaṇákat és a vaiṣṇavákat Nārāyaṇa földi képviselőinek kell tekintenünk. Korunkban néhány ostoba bevezette a daridra-nārāyaṇa kifejezést, arra utalva, hogy a szegény embert Nārāyaṇa képviselőjeként kell elfogadni. A védikus írások azonban nem szólnak arról, hogy a szegény emberekkel Nārāyaṇa képviselőjeként kellene bánnunk. A vers említést tesz azokról, „akik védtelenek”, de ennek a kifejezésnek a jelentését a śāstrák világossá teszik. A szegény emberről gondoskodni kell, egy brāhmaṇával azonban úgy kell bánni, mint Nārāyaṇa képviselőjével, s éppen úgy kell imádni is őt, mint Nārāyaṇát. A vers azt is kihangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy valaki kiengesztelje a brāhmaṇákat, az arcának olyannak kell lennie, mint a lótuszvirág. Az embernek akkor hasonlít lótuszhoz az arca, amikor szeretet és ragaszkodás ragyog rajta. Ezzel kapcsolatban nagyon szemléletes az a példa, ahogyan a haragos apát fia mosolyogva és kedves szavakkal próbálja megbékíteni.