HU/SB 3.16.26
26. VERS
- śrī-bhagavān uvāca
- etau suretara-gatiṁ pratipadya sadyaḥ
- saṁrambha-sambhṛta-samādhy-anubaddha-yogau
- bhūyaḥ sakāśam upayāsyata āśu yo vaḥ
- śāpo mayaiva nimitas tad aveta viprāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-bhagavān uvāca–az Istenség Legfelsőbb Személyisége válaszolt; etau–ez a két ajtónálló; sura-itara–démonikus; gatim–a méh; pratipadya–elérve; sadyaḥ–gyorsan; saṁrambha–a düh által; sambhṛta–erősödött; samādhi–az elme rögzítése; anubaddha–szilárdan; yogau–Velem egyesülve; bhūyaḥ–újra; sakāśam–jelenlétemhez; upayāsyataḥ–vissza fog térni; āśu–hamarosan; yaḥ–ami; vaḥ–nektek; śāpaḥ–átok; mayā–Általam; eva–egyedül; nimitaḥ–elrendelte; tat–az; aveta–tud; viprāḥ–ó, brāhmaṇák.
FORDÍTÁS
Az Úr válaszolt: Ó, brāhmaṇák! Tudjátok meg, hogy eredetileg Én róttam ki a büntetést, melyet kiszabtatok rájuk, ezért démonok családjában fognak megszületni. Ám a düh által felfokozott szellemi koncentrációjuk révén gondolataikban szilárdan egyesülni fognak Velem, s hamarosan visszatérnek Hozzám.
MAGYARÁZAT
Az Úr elmondta, hogy Ő maga rótta ki a büntetést, melyet a bölcsek az ajtónállókra, Jayára és Vijayára kiszabtak. Semmi sem történhet az Úr jóváhagyása nélkül. Tudnunk kell, hogy nem szándék nélkül történt, hogy Vaikuṇṭhán megátkozták az Úr bhaktáit. Számtalan kiváló szaktekintély fűz magyarázatot az Úr e tervéhez. Az Úr néha harcolni vágyik. A harci szellem szintén jelen van a Legfelsőbb Úrban; különben hogyan létezne harc? Mivel az Úr mindennek a forrása, a düh és a harc szintén hozzátartozik személyiségéhez. Amikor kedve támad, hogy megküzdjön valakivel, találnia kell egy ellenséget. A Vaikuṇṭha világban azonban nincs ellensége, mert mindenki teljesen elmerül az Ő szolgálatában, ezért aztán néha alászáll az anyagi világba, mint inkarnáció, hogy harci szellemét kimutathassa.
A Bhagavad-gītā (BG 4.8) szintén elmondja, hogy az Úr csak azért jelenik meg, hogy megvédelmezze a bhaktáit és elpusztítsa az abhaktákat. Az abhakták az anyagi világban vannak, s nem a lelki világban, ezért amikor az Úr harcolni kíván, ide kell jönnie. De ki harcolna a Legfelsőbb Úrral? Erre senki sem képes! Ezért aztán amiatt, hogy az Úr kedvteléseiben az anyagi világban társain kívül senki más nem vesz részt, találnia kell egy olyan bhaktát, aki az ellenség szerepét fogja játszani. A Bhagavad-gītāban az Úr így szól Arjunához: „Kedves Arjunám! Mindketten sokszor megjelentünk már ebben az anyagi világban, ám míg te megfeledkeztél erről, Én emlékezem.” Így aztán az Úr Jayát és Vijayát választotta ki, hogy küzdjenek meg Vele az anyagi világban, s ez volt az oka annak, hogy a bölcsek látni akarták az Urat, s hogy véletlenül megátkozták az ajtónállókat. Az Úr vágya volt, hogy az anyagi világba küldje őket, ha nem is örökre, de egy időre. Ahogyan valaki néha a színpadon elvállalja azt a szerepet, hogy a színház tulajdonosának ellensége legyen, pedig nincs közöttük állandó ellenségeskedés, és a darab rövid ideig tart, a bölcsek is megátkozták a sura-janákat (a bhaktákat), hogy asura-janák, ateisták családjában szülessenek meg. Hogy egy bhaktának ateista családban kell megszületnie, az rendkívül megdöbbentő. Mindez azonban csak színjáték – színpadi harcuk után a bhakta és az Úr újra együtt lehetnek a lelki bolygókon. A vers ezt nagyon pontosan elmagyarázza. A végkövetkeztetés az, hogy senki sem esik le a lelki világból, a Vaikuṇṭha-bolygókról, mert az nem más, mint az örök lakhelyünk. Néha azonban az Úr akaratából a bhakták prédikátorként vagy ateistaként eljönnek az anyagi világba. Meg kell értenünk, hogy minden esetben az Úr tervéről van szó. Az Úr Buddha inkarnáció volt, mégis az ateizmust hirdette: „Nincs Isten.” Ám ahogyan a Bhāgavatam elmagyarázza, ez sem szándék nélkül történt.