HU/SB 3.18.9
9. VERS
- parānuṣaktaṁ tapanīyopakalpaṁ
- mahā-gadaṁ kāñcana-citra-daṁśam
- marmāṇy abhīkṣṇaṁ pratudantaṁ duruktaiḥ
- pracaṇḍa-manyuḥ prahasaṁs taṁ babhāṣe
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
parā—hátulról; anuṣaktam—aki a nyomában volt; tapanīya-upakalpam—akinek tengernyi aranyékszere volt; mahā-gadam—egy hatalmas buzogánnyal; kāñcana—arany; citra—gyönyörű; daṁśam—fegyverzet; marmāṇi—a szív mélyén; abhīkṣṇam—állandóan; pratudantam—szúrva; duruktaiḥ—goromba szavakkal; pracaṇḍa—rettentő; manyuḥ—düh; prahasan—nevetve; tam—neki; babhāṣe—mondta.
FORDÍTÁS
A démon, akinek testét gazdagon borították az ékszerek, a karkötők és a gyönyörű aranyfegyverek, egy hatalmas buzogánnyal vette üldözőbe az Urat. Az Úr eltűrte éles, goromba szavait, de hogy ne hagyja válasz nélkül, kimutatta rettentő dühét.
MAGYARÁZAT
Az Úr azonnal elláthatta volna a baját a démonnak, amikor az goromba szavakkal gúnyolódott, mégis elviselte őt, hogy örömet szerezzen a félisteneknek, s megmutassa nekik, hogy nem kell félniük a démonoktól, amikor kötelességüket végzik. Legfőképpen tehát azért volt türelmes, hogy eloszlassa a félistenek aggodalmát, akiknek tudniuk kell, hogy az Úr mindig jelen van, hogy megvédelmezze őket. A démon gúnyolódása az Úron olyan volt, mint a kutyaugatás. Az Úr nem törődött vele, hiszen saját feladatával volt elfoglalva: ki kellett emelnie a Földet a víz mélyéből. A materialista démonoknak rengeteg aranyuk van, a legkülönfélébb formákban, s azt gondolják, hogy a sok arany, a testi erő és a népszerűség megmentheti őket az Istenség Legfelsőbb Személyisége dühétől.