HU/SB 3.21.27
27. VERS
- ātmajām asitāpāṅgīṁ
- vayaḥ-śīla-guṇānvitām
- mṛgayantīṁ patiṁ dāsyaty
- anurūpāya te prabho
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ātma-jām—saját leánya; asita—fekete; apāṅgīm—szemek; vayaḥ—felnőtt; śīla—jellemmel; guṇa—jó tulajdonságokkal; anvitām—megáldott; mṛgayantīm—keresve; patim—egy férjet; dāsyati—adni fog; anurūpāya—aki alkalmas vagy; te—neked; prabho—kedves uram.
FORDÍTÁS
Van egy fekete szemű, felnőtt, eladósorban lévő leánya, aki kiváló jellemmel rendelkezik, s minden jó tulajdonság jelen van benne. Éppen egy megfelelő férjet keres. Kedves uram! Szülei eljönnek majd hozzád, aki éppen illesz leányukhoz, hogy kezét odaadják neked.
MAGYARÁZAT
Az, hogy jó férjet válasszanak jó leányuknak, mindig is a szülők feladata volt. Ebből a versből egyértelműen kiderül, hogy Manu és felesége ellátogattak Kardama Munihoz, hogy felajánlják neki leányuk kezét, hiszen a leány csupa jó tulajdonságokkal rendelkezett, s a szülők egy hasonlóan jó tulajdonságok jellemezte férfit kerestek számára. Ez a szülők kötelessége. A lányokat sohasem küldik az utcára, hogy férjet keressenek, mert amikor a lányok felnőnek, s egy fiút keresnek, elfelejtkeznek arról, hogy megnézzék, vajon a fiú, akit választanak, valóban illik-e hozzájuk. A nemi vágy ösztönzésére egy lány bárkit elfogad, de ha a férjet a szülők választják, ők meggondolják, kit válasszanak és kit ne. A védikus szokások szerint ezért a leányt a szülők adják át egy megfelelő ifjúnak. A leány sohasem választhat önállóan férjet.