HU/SB 3.21.32
32. VERS
- sahāhaṁ svāṁśa-kalayā
- tvad-vīryeṇa mahā-mune
- tava kṣetre devahūtyāṁ
- praṇeṣye tattva-saṁhitām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saha—vele; aham—Én; sva-aṁśa-kalayā—saját teljes részem; tvat-vīryeṇa—magod által; mahā-mune—ó, nagy bölcs; tava kṣetre—feleségedben; devahūtyām—Devahūtiban; praṇeṣye—tanítani fogom; tattva—a végső elveknek; saṁhitām—a tanát.
FORDÍTÁS
Ó, nagy bölcs! Feleségeden, Devahūtin keresztül fogok megjelenni teljes részemként kilenc leányod mellett, s tanítani fogom Devahūtinak azt a filozófiai rendszert, amely a végső elvekkel, illetve kategóriákkal foglalkozik.
MAGYARÁZAT
A svāṁśa-kalayā szó arra utal, hogy az Úr Devahūti és Kardama Muni fiaként, Kapiladevaként, a versben tattva-saṁhitānak nevezett sāṅkhya filozófia első hirdetőjeként fog megjelenni. Az Úr megjósolta Kardama Muninak, hogy meg fog jelenni Kapiladeva inkarnációjában, s a sāṅkhya filozófiát fogja tanítani. Azt a sāṅkhya filozófiát, amelyet egy másik Kapiladeva hirdetett, nagyon jól ismerik a világon, ez azonban különbözik attól, amit Maga az Úr terjesztett. Kétféle sāṅkhya filozófia van: az egyik tagadja Istent, a másik pedig hisz Benne. Az a sāṅkhya, melyet Kapiladeva, Devahūti fia hirdetett, istenhívő filozófia.
Az Úrnak számtalan különböző megnyilvánulása van. Ő egy, de sokká lett. Kétféle kiterjedésre osztja Magát. Az egyiket kalānak, a másikat vibhinnāṁśának nevezik. A közönséges élőlényeket vibhinnāṁśa kiterjedéseknek hívják, a viṣṇu-tattvák korlátlan kiterjedéseit, mint például Vāmanát, Govindát, Nārāyaṇát, Pradyumnát, Vāsudevát és Anantát pedig svāṁśa-kalā kiterjedéseknek. A svāṁśa közvetlen kiterjedésre utal, kalā pedig az eredeti Úr kiterjedésének kiterjedésére. Baladeva Kṛṣṇa egyik kiterjedése, a Baladevától származó következő kiterjedés pedig Saṅkarṣaṇa, így Saṅkarṣaṇa kalā, Baladeva pedig svāṁśa. Különbség azonban nincs közöttük. A Bramha-saṁhitāban (5.46) erre nagyon szép magyarázatot találunk: dīpārcir eva hi daśāntaram abhyupetya. Egy gyertyával meggyújthatunk egy második gyertyát, a másodikkal egy harmadikat, aztán egy negyediket és így tovább, és ily módon ezer és ezer gyertyát gyújthatunk meg. Annak alapján azonban, hogy milyen fényt ad, egyik gyertya sem alacsonyabb rendű a másiknál. Minden gyertya teljes mértékben rendelkezik a gyertya energiájával, mégis ott van az a különbség, hogy az egyik gyertya az első, egy másik pedig a második, aztán egy következő a harmadik és megint egy másik a negyedik. Éppen így az Úr közvetlen és másodlagos kiterjedései között sincsen különbség, s az Úr neveivel is ugyanez a helyzet; mivel az Úr abszolút, neve, formája, kedvtelései, a Hozzá tartozó dolgok és természete mind egyforma erővel rendelkeznek. Az abszolút világban a Kṛṣṇa név az Úr képviselője, transzcendentális hang formájában. Természete, neve, formája stb. között nincs potenciális eltérés. Amikor az Úr nevét, a Hare Kṛṣṇát énekeljük, az épp olyan erővel bír, mint Maga az Úr. Nincs potenciális különbség az Úr azon formája között, amit imádunk, s aközött, amelyet a templomban látunk. Nem szabad azt gondolnunk, hogy egy bábut imádunk, az Úr szobrát, még akkor sem, ha mások annak tekintik. Mivel nincs potenciális különbség, az ember az Úr szobrának vagy Magának az Úrnak az imádatával ugyanazt az eredményt éri el. Ez a Kṛṣṇa-tudat tudománya.