HU/SB 3.21.7
7. VERS
- tataḥ samādhi-yuktena
- kriyā-yogena kardamaḥ
- samprapede hariṁ bhaktyā
- prapanna-varadāśuṣam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tataḥ—akkor, a vezeklés során; samādhi-yuktena—transzban; kriyā-yogena—a bhakti-yogában végzett imádat által; kardamaḥ—a bölcs Kardama; samprapede—szolgálta; harim—az Istenség Személyiségét; bhaktyā—odaadó szolgálatban; prapanna—a meghódolt lelkeknek; varadāśuṣam—minden áldás adományozója.
FORDÍTÁS
Vezeklése során a bölcs Kardama transzban, odaadó szolgálatával imádta az Urat, s elnyerte az Istenség Személyisége kegyét, aki nagyon hamar megad minden áldást azoknak, akik Hozzá menekülnek védelemért.
MAGYARÁZAT
Ez a vers a meditáció fontosságáról beszél. Kardama Muni tízezer évig gyakorolta a misztikus yoga-meditációt, hogy elégedetté tegye az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Harit. Akár a yogát gyakorolja valaki, akár elmélkedik, akár kutatásokat végez, hogy megtalálja Istent, erőfeszítéseiben ott kell lennie az odaadásnak is. Odaadás nélkül semmi sem lehet tökéletes. A tökéletesség és a megvalósítás célja egyaránt az Istenség Legfelsőbb Személyisége. A Bhagavad-gītā Hatodik Fejezete érthetően kijelenti, hogy aki állandóan elmerül a Kṛṣṇa-tudatban, az a legkiválóbb yogī. Az Istenség Személyisége, Hari teljesíti a meghódolt bhakta vágyait. Ahhoz, hogy az ember valódi sikert érjen el, meg kell hódolnia az Istenség Személyisége, Hari, vagyis Kṛṣṇa lótuszlábainak. Az odaadó szolgálat, azaz a Kṛṣṇa-tudatban végzett tevékenység közvetlen folyamat, s minden más út közvetettnek számít, annak ellenére, hogy ajánlatos követni azokat. Ebben a korban a közvetlen folyamat sokkal inkább megvalósítható, mint a közvetett, mert az emberek rövid életűek, intelligenciájuk csekély, nyomorban élnek, és számtalan gyötrelem éri őket. Az Úr Caitanya ezért a legnagyobb áldást adta nekünk: ebben a korban pusztán Isten szent nevét kell énekelnünk ahhoz, hogy elérjük a tökéletességet a lelki életben.
A samprapede harim szavak azt jelentik, hogy Kardama Muni számtalan módon tette elégedetté az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Harit odaadó szolgálatával. A kriyā-yogena szó szintén az odaadó szolgálatra utal. Kardama Muni nem csupán meditált, de odaadó szolgálatot is végzett. Ahhoz, hogy az ember tökéletességet érjen el a yogában vagy a meditációban, odaadó szolgálatot kell végeznie a hallgatás, az éneklés, az emlékezés és a többi folyamat segítségével. Az emlékezés szintén meditáció. De kire kell emlékeznünk? Az Istenség Legfelsőbb Személyiségére. S nemcsak emlékeznünk kell Rá; hallanunk kell cselekedeteiről, és énekelnünk kell dicsőségéről. Erről tanítanak a hiteles szentírások. Miután tízezer évig oly sokféle odaadó szolgálatot végzett, Kardama Muni elérte a meditáció tökéletességét. Ebben a Kali-korban azonban, amikor ritkaságszámba megy, ha valaki száz évig él, ez nem lehetséges. Ki az, aki napjainkban sikeresen be tudná tartani a yoga számtalan szigorú szabályát? Ezenkívül tökéletességet csak azok a lelkek érnek el, akik meghódolnak. Ha nem beszélnek az Istenség Személyiségéről, hol van ott a meghódolás? S ahol nem az Istenség Személyiségén meditálnak, hol van ott a yoga gyakorlása? Sajnos korunkban az emberek — különösképpen azok, akik démonikus természettel rendelkeznek — arra vágynak, hogy becsapják őket. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége ezért elküldi hozzájuk a nagy csalókat, akik yoga címszó alatt félrevezetik őket, életüket hiábavalóvá teszik, s halálra ítélik őket. A Bhagavad-gītā tizenhatodik fejezetének tizenhetedik versében ezért világosan az áll, hogy a magukat hiteles, felhatalmazott tekintélynek kikiáltó gazemberek, akik büszkék jogtalanul felhalmozott vagyonukra, a hiteles írások követése nélkül gyakorolják a yogát. Ezek az emberek arra a pénzre büszkék olyan nagyon, melyet ártatlan emberektől loptak el, akik arra vágytak, hogy becsapják őket.