HU/SB 3.22.6
6. VERS
- diṣṭyā me bhagavān dṛṣṭo
- durdarśo yo ’kṛtātmanām
- diṣṭyā pāda-rajaḥ spṛṣṭaṁ
- śīrṣṇā me bhagavataḥ śivam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
diṣṭyā—szerencsére; me—enyém; bhagavān—mindenható; dṛṣṭaḥ—látható; durdarśaḥ—nem könnyű látni; yaḥ—aki; akṛta-ātmanām—azoknak, akik nem uralkodtak az elmén és az érzékeken; diṣṭyā—szerencsémre; pāda-rajaḥ—a lábak pora; spṛṣṭam—megérintett; śīrṣṇā—a fejével; me—enyém; bhavataḥ—tiéd; śivam—teljes áldást hozva.
FORDÍTÁS
Nagy szerencsém, hogy láthattalak, hiszen akik nem győzik le elméjüket, és nem uralkodnak érzékeiken, nem pillanthatnak meg könnyűszerrel téged, s a legszerencsésebb vagyok, hogy fejemmel megérintettem lábaid áldott porát.
MAGYARÁZAT
Az ember elérheti a transzcendentális élet tökéletességét pusztán azzal, hogy megérinti egy szent ember lótuszlábának szent porát. A Bhāgavatamban (SB 5.12.12) olvashatjuk: mahat-pāda-rajo-’bhiṣekam. Ez azt jelenti, hogy „aki egy mahat, egy nagy bhakta lótuszlábának szent pora áldásában részesül”. A Bhagavad-gītāban (BG 9.13) az áll — mahātmānas tu —, hogy a nagy lelkek a lelki energia hatása alatt állnak, s jellemzőjük az, hogy teljesen elmerülnek a Kṛṣṇa-tudatban, az Úr szolgálatában. Emiatt nevezik őket mahatnak. Ha valaki nem olyan szerencsés, hogy fejére szórhatná egy mahātmā lótuszlábának porát, nincsen lehetősége a tökéletesség elérésére a lelki életben.
A tanítványi láncolat, a paramparā rendszere nagyon fontos a lelki siker eléréséhez. Az ember mahat lelki tanítómestere kegyéből válik mahattá. Ha valaki egy nagy lélek lótuszlábánál keres menedéket, minden esélye megvan arra, hogy ő is nagy lélekké váljon. Amikor Rahūgaṇa Mahārāja, Jaḍa Bharatát kérdezte csodálatos lelki sikeréről, azt a választ kapta, hogy lelki sikert nem lehet elérni csupán azáltal, hogy az ember elvégzi a vallásos szertartásokat, sannyāsī lesz, vagy áldozatokat mutat be, ahogyan azt a szentírások előírják. Ezek a folyamatok kétségtelenül segítik a lelki megvalósítást, de a valódi eredményt a mahātmā kegye biztosítja. Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura a lelki tanítómesternek szóló nyolc versszakos imájában érthetően kijelenti, hogy az ember szert tehet a legnagyobb sikerre az életben, ha elégedetté teszi lelki tanítómesterét, ha pedig nem tudja elégedetté tenni őt, akkor bármilyen rituális szertartást elvégezhet, nem érheti el a lelki tökéletességet. Nagyon fontos ebben a versben az akṛtātmanām szó. Az ātmā jelentése „test”, „lélek” vagy „elme”, az akṛtātmā szó pedig a közönséges emberre utal, aki nem tud uralkodni érzékein vagy az elméjén. Mivel a közönséges ember képtelen arra, hogy uralkodjon az érzékein és az elméjén, kötelessége, hogy menedéket keressen egy nagy léleknél, az Úr egy nagy bhaktájánál, s megpróbáljon a kedvében járni. Ez tökéletessé teszi majd az életét. Egy hétköznapi ember nem tud a lelki tökéletesség legmagasabb szintjére emelkedni pusztán azáltal, hogy elvégzi a szertartásokat és betartja a vallásos elveket. Egy hiteles lelki tanítómesternél kell menedéket keresnie, s az ő irányítását követve kell cselekednie, hűségesen és őszintén. Ekkor kétségtelenül tökéletessé válik.