HU/SB 3.25.35
35. VERS
- paśyanti te me rucirāṇy amba santaḥ
- prasanna-vaktrāruṇa-locanāni
- rūpāṇi divyāni vara-pradāni
- sākaṁ vācaṁ spṛhaṇīyāṁ vadanti
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
paśyanti—látják; te—ők; me—Enyém; rucirāṇi—gyönyörű; amba—ó, anyám; santaḥ—bhakták; prasanna—mosolygó; vaktra—arc; aruṇa—mint a reggeli nap; locanāni—szemek; rūpāṇi—formák; divyāni—transzcendentális; vara-pradāni—jóakaró; sākam—Velem; vācam—szavak; spṛhaṇīyām—kedvező; vadanti—beszélnek.
FORDÍTÁS
Ó, anyám! Bhaktáim mindig látják formám mosolygó arcát, azokkal a szemekkel, melyek olyanok, mint a kelő nap. Szeretik látni különféle transzcendentális formáimat, melyek mind jóakaróik, s kedvesen beszélgetnek Velem.
MAGYARÁZAT
A māyāvādīk és az ateisták úgy tekintenek a mūrti-formákra az Úr templomában, mint bálványokra, de a bhakták nem bálványokat imádnak. Közvetlenül az Istenség Személyiségét imádják arcā inkarnációjában. Arcā az a forma, amit jelenlegi körülményeink között imádhatunk. Valójában jelen feltételeink között nem láthatjuk Istent lelki formájában, mert anyagi szemeink és érzékeink nem képesek érzékelni a lelki formát. Még az egyéni lélek lelki formáját sem látjuk. Ha egy ember meghal, nem látjuk, hogy a lelki forma hogyan hagyja el a testet. Ez anyagi érzékeink hibája. Hogy láthassuk Őt anyagi érzékeinkkel, az Istenség Legfelsőbb Személyisége felvesz egy kedvező formát, melyet arcā-vigrahának neveznek. Ez az arcā-vigraha, amit néha arcā inkarnációnak is neveznek, nem különbözik Magától az Úrtól. Ahogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége különféle inkarnációkat fogad el, felvesz anyagból — agyagból, fából, fémből és drágakőből — álló formákat is.
A śāstrában számos utasítást találunk arra vonatkozóan, hogyan kell kifaragni az Úr formáit. Ezek a formák nem anyagiak. Ha Isten mindent átható, akkor benne van az anyagi elemekben is — efelől nincs kétség. De az ateisták másként gondolkoznak. Arról prédikálnak, hogy minden Isten, de ha elmennek a templomba és meglátják az Úr formáját, akkor tagadják, hogy Ő Isten. Elméletük szerint minden Isten. Akkor a mūrti miért nem Isten? Valójában elképzelésük sincs Istenről. A bhakták szemlélete azonban nem ilyen; az ő szemüket az Isten iránti szeretet fedi be. Amint meglátják az Urat különféle formáiban, elárasztja őket a szeretet, mert az ateistáktól eltérően, ők nem látnak különbséget az Úr és az Ő templomi formája között. A mūrti mosolygó arcát a templomban a bhakták transzcendentálisnak és lelkinek látják, s nagy becsben tartják az Úr felékesített testét. A lelki tanítómesternek kötelessége, hogy megtanítsa, hogyan kell feldíszíteni a templomi mūrtit, hogyan kell imádni Őt, s hogyan kell tisztán tartani a templomot. Viṣṇu templomaiban számtalan folyamatot és szabályt követnek. A bhakták ellátogatnak a templomokba, s megnézik a mūrtit, a vigrahát, s mivel a mūrtik mind jóakaróik, látványuk transzcendentális élvezetet jelent számukra. A bhakták feltárják szívüket a mūrti előtt, és sok esetben a mūrti válaszol is. Ahhoz azonban, hogy valaki beszélgetni tudjon a Legfelsőbb Úrral, nagyon emelkedett bhaktának kell lennie. Néha az Úr a bhakta álmában jelenik meg s beszél hozzá. Az ateisták nem érthetik meg ezt a kölcsönös érzelmi kapcsolatot a mūrti és a bhakta között, ám a bhaktának ez a kapcsolat valóban örömet okoz. Kapila Muni arról beszél, hogyan látják a bhakták a mūrti felékesített testét és arcát, s hogyan beszélnek Vele odaadóan szolgálva Őt.