HU/SB 3.26.31
31. VERS
- taijasānīndriyāṇy eva
- kriyā-jñāna-vibhāgaśaḥ
- prāṇasya hi kriyā-śaktir
- buddher vijñāna-śaktitā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
taijasāni—a szenvedély kötőerejében lévő egoizmusból létrejött; indriyāṇi—az érzékek; eva—bizonyára; kriyā—tett; jñāna—tudás; vibhāgaśaḥ—szerint; prāṇasya—az élő energiának; hi—valóban; kriyā-śaktiḥ—a cselekvő érzékek; buddheḥ—az intelligenciának; vijñāna-śaktitā—a tudásszerző érzékek.
FORDÍTÁS
A szenvedély minőségében gyökerező egoizmus kétféle érzéket hoz létre, a tudásszerző érzékeket és a cselekvő érzékeket. A cselekvő érzékek az élő energiától, a tudásszerző érzékek pedig az intelligenciától függnek.
MAGYARÁZAT
A korábbi versek elmagyarázták, hogy az elme a jóság kötőerejének hatása alatt álló ego terméke, s hogy az elme funkciója a vágy szerinti elfogadás és elutasítás. Itt azonban azt olvashatjuk, hogy az intelligencia a szenvedélyben lévő ego terméke. Ez a különbség az elme és az intelligencia között; az elme a jóságban lévő egoizmus terméke, az intelligencia pedig a szenvedélyben lévő egoizmus terméke. A vágy valaminek az elfogadására és valaminek az elutasítására az elme egyik nagyon fontos funkciója. Mivel az elme a jóság kötőerejének terméke, ha azt az elme Urára, Aniruddhára rögzítjük, Kṛṣṇa-tudatúvá tehetjük. Narottama dāsa Ṭhākura azt mondja, hogy mindig vannak vágyaink. A vágyakat nem lehet megszüntetni. Ám ha megváltoztatjuk őket, s arra vágyunk, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének okozzunk örömet, ez az élet tökéletessége. Amint a vágy arra irányul, hogy uralkodjunk az anyagi természet fölött, az anyag beszennyezi a vágyat. Meg kell tehát tisztítanunk. Kezdetben ezt a tisztító folyamatot a lelki tanítómester utasítása alapján kell végezni, mert a lelki tanítómester tudja, hogyan lehet a tanítvány vágyait Kṛṣṇa-tudatúvá tenni. Az intelligenciáról ez a vers egyértelműen kijelenti, hogy a szenvedélyben lévő egoizmus terméke. Gyakorlással az ember eljuthat a jóság minőségének szintjére, s ha elméjével meghódol, vagyis elméjét az Istenség Legfelsőbb Személyiségére rögzíti, kiváló személyiséggé, mahātmāvá válik. A Bhagavad-gītā (BG 7.19) világosan kijelenti: sa mahātmā sudurlabhaḥ. „Az ilyen nagy lélek nagyon ritka.”
Ebből a versből kiderül, hogy az érzékek mindkét fajtája, a tudásszerző és a cselekvő érzékek, egyaránt a szenvedély kötőerejében lévő egoizmus termékei. És mivel a cselekvő és tudásszerző érzékszerveknek energiára van szükségük, az élő energia, az életenergia szintén létrejön a szenvedély minőségében gyökerező egoizmus révén. A mindennapi élet során láthatjuk, hogy akik nagyon szenvedélyesek, azok nagyon hamar tesznek szert anyagi vagyonra. A védikus írások azt javasolják, hogy ha valaki bátorítani akar valakit az anyagi vagyongyűjtésre, akkor bátorítsa őt a szexuális életben is. Általában azt látjuk, hogy akik ragaszkodnak a szexuális élethez, azok az anyagi gyarapodás terén is eredményesek, hiszen a szexuális élet, a szenvedélyes élet az, ami ösztönző erőként hat a civilizáció anyagi fejlődése során. Akik lelki fejlődést akarnak elérni, azok számára a szenvedély kötőereje szinte nem is létezik, egyedül a jóság kötőereje az uralkodó. Megfigyelhetjük, hogy akik a Kṛṣṇa-tudatot gyakorolják, szegények, de akinek van szeme, láthatja, hogy ki a kiválóbb. Noha az, aki Kṛṣṇa-tudatú, szegénynek tűnik, valójában nem az, ám aki nem vonzódik a Kṛṣṇa-tudathoz, s nagyon boldognak látszik vagyonával, az igazán szegény. Akiket elvakít az anyagi tudat, azok rendkívül intelligensek abban, hogyan találjanak ki újabb és újabb dolgokat az anyagi kényelem érdekében, ám a lelket és a lelki életet képtelenek megérteni. Ezért annak, aki a lelki életben akar fejlődni, vissza kell térnie a megtisztult vágy, az odaadó szolgálatra irányuló megtisztult vágy síkjára. Ahogy a Nārada-pañcarātra kijelenti, amikor a Kṛṣṇa-tudatban megtisztult érzékekkel az Úr szolgálatát végezzük, azt tiszta odaadásnak nevezik.