HU/SB 3.26.33
33. VERS
- arthāśrayatvaṁ śabdasya
- draṣṭur liṅgatvam eva ca
- tan-mātratvaṁ ca nabhaso
- lakṣaṇaṁ kavayo viduḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
artha-āśrayatvam—ami egy tárgy jelentését hordozza; śabdasya—a hangnak; draṣṭuḥ—a beszélőnek; liṅgatvam—ami a jelenlétet jelzi; eva—szintén; ca—és; tat-mātratvam—a finom elem; ca—és; nabhasaḥ—az éternek; lakṣaṇam—meghatározás; kavayaḥ—bölcsek; viduḥ—ismerik.
FORDÍTÁS
A tanult, valódi tudással rendelkező bölcsek meghatározása szerint a hang az, ami egy dolog fogalmát hordozza, jelzi a beszélő jelenlétét, aki nincs szemünk előtt, s az éter finom formáját alkotja.
MAGYARÁZAT
Ebből a versből érthetővé válik, hogy amint a hallásról beszélünk, kell lennie egy beszélőnek; beszélő nélkül nem lehet szó hallásról. Ezért a védikus tudást, amelyet śrutiként ismernek — ami azt jelenti, hogy a halláson keresztül lehet rá szert tenni —, apauruṣának is nevezik. Apauruṣa azt jelenti, hogy „nem olyan személy mondja el, aki anyagi úton jött a világra”. A Śrīmad-Bhāgavatam elején olvashatjuk: tene brahma hṛdā (SB 1.1.1). A Brahman hangja, vagyis a Véda először Brahmā, az eredeti bölcs (ādi-kavaye) szívébe hatolt be. Hogyan tett szert Brahmā a tudására? Ha tanulásról beszélünk, lennie kell egy beszélőnek, s jelen kell lennie a hallás folyamatának. Brahmā azonban az első teremtett lény volt. Ki beszélt neki? Mivel nem volt ott senki, ki volt hát a lelki tanítómester, aki átadta a tudást? Ő volt az egyetlen élő teremtmény; így aztán a védikus tudást a mindenkiben Paramātmāként jelen lévő Istenség Legfelsőbb Személyisége oltotta a szívébe. Köztudott, hogy a védikus tudást a Legfelsőbb Úr beszélte el, s ezért az mentes az anyagi felfogás hibáitól. Az anyagi felfogás hibákkal teli. Ha valamit egy feltételekhez kötött lélektől hallunk, az teli van tévedéssel. Minden anyagi és világi információt befed az illúzió, a hiba, a csalás és az érzékek tökéletlensége. A védikus tudás tökéletes, mert a Legfelsőbb Úrtól származik, aki transzcendentális az anyagi teremtéshez képest. Ha ezt a védikus tudást Brahmātól sajátítjuk el a tanítványi láncolatban, tökéletes tudásra teszünk szert.
Minden szó mögött egy jelentés húzódik. Amint halljuk a „víz” szót, a szó mögött egy szubsztancia – víz – van. Éppen így amikor az „Isten” szót halljuk, annak is van jelentése. Ha Magától Istentől tudjuk meg az „Isten” szó jelentését és magyarázatát, az tökéletes. Ha azonban a saját kitalációinkra hagyatkozunk az „Isten” szó jelentésével kapcsolatban, akkor az tökéletlen. A Bhagavad-gītāt, Isten tudományát Maga az Istenség Személyisége beszélte el. Ez a tökéletes tudás. Az elméjükben spekulálók vagy az úgynevezett filozófusok, akik Isten mibenléte után kutatnak, sosem fogják megérteni Isten természetét. Isten tudományát azon a tanítványi láncolaton keresztül kell megértenünk, amely Brahmātól száll alá, akit Isten tudományáról először Maga Isten tanított. Isten tudományát úgy érthetjük meg, ha olyasvalakitől hallgatjuk a Bhagavad-gītāt, aki hiteles képviselője a tanítványi láncolatnak.
Ha látásról beszélünk, lennie kell formának. Érzékfelfogásunk során a kezdeti tapasztalat az éter. Az éter a forma kezdete, s az éterből árad ki a többi forma. A tudás területei és az érzékfelfogás ezért az éterből származnak.