HU/SB 3.27.1
1. VERS
- śrī-bhagavān uvāca
- prakṛti-stho ’pi puruṣo
- nājyate prākṛtair guṇaiḥ
- avikārād akartṛtvān
- nirguṇatvāj jalārkavat
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-bhagavān uvāca—az Istenség Személyisége így szólt; prakṛti-sthaḥ—az anyagi testben lakozó; api—bár; puruṣaḥ—az élőlény; na—nem; ajyate—hatással van rá; prākṛtaiḥ—az anyagi természetnek; guṇaiḥ—a kötőerők által; avikārāt—változástól mentesen; akartṛtvāt—birtoklásérzettől mentesen; nirguṇatvāt—az anyagi természet kötőerői nem hatnak rá; jala—a vízen; arkavat—mint a nap.
FORDÍTÁS
Az Istenség Személyisége, Kapila folytatta: Amikor az élőlényre nincsenek hatással az anyagi természet kötőerői, akkor amiatt, hogy változatlan és nem tekint semmit a tulajdonának, távol marad a kötőerők kölcsönhatásától, annak ellenére, hogy anyagi testben van, ahogyan a nap is különálló marad a vízen megjelenő visszatükröződésétől.
MAGYARÁZAT
Az előző fejezetben az Úr Kapiladeva azt a végkövetkeztetést vonta le, hogy pusztán az odaadó szolgálat elkezdésével az ember szert tehet az elkülönülésre és a transzcendentális tudásra, amely által megértheti Isten tudományát. Ez a vers ugyanezt az elvet erősíti meg. Aki távol tartja magát az anyagi természet kötőerőitől, az olyan marad, mint a vízen visszatükröződő nap. Amikor a nap tükröződik a vízen, a víz mozgása, hűvössége vagy hullámzása nincs hatással rá. Vāsudeve bhagavati bhakti-yogaḥ prayojitaḥ (SB. 1.2.7): amikor az ember teljesen elmerül az odaadó szolgálat cselekedeteiben, a bhakti-yogában, olyan lesz, mint a vízen tükröződő nap. Noha a bhakta látszólag az anyagi világban van, valójában a transzcendentális világban él. Ahogy a nap tükörképe megjelenik a vízen, ám sok millió mérföldre van a víztől, ugyanúgy aki a bhakti-yoga folyamatába merül, az nirguṇa, azaz nincsenek rá hatással az anyagi természet kötőerői.
Avikāra azt jelenti: „változatlan”. A Bhagavad-gītā megerősíti, hogy minden élőlény a Legfelsőbb Úr szerves része, és így örök helyzete az, hogy együttműködik a Legfelsőbb Úrral, s összekapcsolja Vele energiáját. Ez az élőlény változatlan helyzete. Amint energiáját az érzékkielégítésre használja, s annak érdekében cselekszik, helyzetének megváltozását vikārának nevezik. Ha azonban odaadó szolgálatot végez a lelki tanítómester irányításával, akkor még ebben az anyagi testben visszakerül helyzetébe, ami változatlan, mert ez természetes kötelessége. Ahogyan azt a Śrīmad-Bhāgavatam elmondja, a felszabadulás azt jelenti, hogy az ember visszakerül eredeti helyzetébe. Az élőlény eredeti helyzete az, hogy az Urat szolgálja (bhakti-yogena, bhaktyā). Amikor távol tartja magát az anyagi vonzerőktől, és teljesen elmerül az odaadó szolgálatban, az változástól mentes helyzet. Akartṛtvāt arra utal, aki semmit sem tesz az érzékkielégítés érdekében. Ha valaki saját felelősségére cselekszik, akkor jelen van benne a birtoklásérzet, s ennek bizonyos visszahatása van, ha azonban mindent Kṛṣṇáért tesz, nem érzi cselekedetei tulajdonosának magát. Ha az ember változatlan, s nem tekinti sajátjának a cselekedeteket, azonnal transzcendentális helyzetbe kerül, amelynek során az anyagi természet kötőerői nem lesznek rá hatással, ahogy a nap tükörképére sincs hatással a víz.