HU/SB 3.27.26
26. VERS
- evaṁ vidita-tattvasya
- prakṛtir mayi mānasam
- yuñjato nāpakuruta
- ātmārāmasya karhicit
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—így; vidita-tattvasya—annak, aki ismeri az Abszolút Igazságot; prakṛtiḥ—az anyagi természet; mayi—Rajtam; mānasam—az elme; yuñjataḥ—rögzítve; na—nem; apakurute—bántani tud; ātma-ārāmasya—annak, aki az önvalóban leli örömét; karhicit—bármikor.
FORDÍTÁS
Az anyagi természet nem árthat a megvilágosodott léleknek, annak ellenére sem, hogy anyagi cselekedeteket végez, mert ismeri az Abszolútról szóló igazságot, s elméjét az Istenség Legfelsőbb Személyiségére rögzítette.
MAGYARÁZAT
Az Úr Kapila azt mondja, hogy azt a bhaktát, aki elméjét mindig az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábára rögzíti — mayi mānasam — ātmārāmának vagy vidita-tattvának nevezik. Ātmārāma azt jelenti, „aki az önvalóban leli örömét”, illetve „aki a lelki atmoszférában találja meg a boldogságát”. Az ātmā anyagi értelemben a testet vagy az elmét jelenti, de amikor arra vonatkozik, aki elméjét a Legfelsőbb Úr lótuszlábára rögzítette, akkor ātmārāma azt jelenti, „aki rendíthetetlenül végzi a Legfelsőbb Lélekkel kapcsolatos lelki tetteket”. A Legfelsőbb Lélek az Istenség Személyisége, az egyéni lélek pedig az élőlény. Amikor a szolgálat és az áldás kölcsönös kapcsolata áll fenn közöttük, azt mondjuk, hogy az élőlény ātmārāma helyzetben van. Ezt az ātmārāma helyzetet az érheti el, aki az igazságot teljes valójában ismeri. Az igazság nem más, mint hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége az élvező, az élőlények feladata pedig az, hogy Őt s élvezetét szolgálják. Aki ismeri ezt az igazságot, s megpróbál mindent az Úr szolgálatában használni, az megmenekül minden anyagi visszahatástól és az anyagi természet kötőerőinek minden befolyásától.
Ezzel kapcsolatban megemlíthetünk egy példát. Ahogyan a materialista felépít egy nagy felhőkarcolót, a bhakta Viṣṇunak épít nagy templomot. A felhőkarcoló és a templom építője látszólag ugyanazon a szinten állnak, hiszen mindketten fát, követ, vasat és egyéb építőanyagokat használnak. De aki a felhőkarcolót építi, materialista, míg az, aki Viṣṇunak emel templomot, ātmārāma. A materialista saját maga, saját testi élvezetére vágyik, amikor felhőkarcolót épít, ellenben egy bhakta a Legfelsőbb Önvalót, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét akarja elégedetté tenni azzal, hogy templomot épít. Noha mindkettőjük tevékenysége anyagi cselekedetekkel áll kapcsolatban, a bhakta felszabadult lélek, míg a materialista feltételekhez kötött. Ennek oka az, hogy a bhakta, aki templomot épít, elméjét az Istenség Legfelsőbb Személyiségére rögzítette, ezzel szemben az abhakta, aki a felhőkarcolót építi, elméjét az érzékkielégítésre összpontosítja. Bármit tesz az ember, még az anyagi lét során is, ha elméjét az Istenség Személyisége lótuszlábára rögzíti, anyagi tettei nem kötik le, vagy kötik feltételekhez. Aki teljes Kṛṣṇa-tudatban odaadó szolgálatot végez, az mindig független az anyagi természet befolyásától.