HU/SB 3.28.22
22. VERS
- yac-chauca-niḥsṛta-sarit-pravarodakena
- tīrthena mūrdhny adhikṛtena śivaḥ śivo ’bhūt
- dhyātur manaḥ-śamala-śaila-nisṛṣṭa-vajraṁ
- dhyāyec ciraṁ bhagavataś caraṇāravindam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yat—az Úr lótuszlába; śauca—mosva; niḥsṛta—előre ment; sarit-pravara—a Gangesznak; udakena—a víz által; tīrthena—szent; mūrdhni—a fején; adhikṛtena—tartotta; śivaḥ—az Úr Śiva; śivaḥ—kedvező; abhūt—vált; dhyātuḥ—a meditálónak; manaḥ—az elmében; śamala-śaila—a bűn-hegy; nisṛṣṭa—dobott; vajram—villám; dhyāyet—meditáljon; ciram—hosszú ideig; bhagavataḥ—az Úrnak; caraṇa-aravindam—a lótuszlábon.
FORDÍTÁS
Az áldott Úr Śiva még áldottabbá válik attól, hogy fején tartja a Gangesz szent vizét, melynek forrása az a víz, amely az Úr lótuszlábát mosta. Az Úr lába olyan, akár a villámcsapás, amely szétzúzza a meditáló bhakta elméjében hegyként tornyosuló bűnt. Ezért az embernek hosszan az Úr lótuszlábain kell meditálnia.
MAGYARÁZAT
Ez a vers az Úr Śiva helyzetét emeli ki. Az imperszonalisták azt állítják, hogy az Abszolút Igazságnak nincsen formája, s hogy az ember ezért elképzelhet egy formát akár Viṣṇuról, akár az Úr Śiváról, akár Durgā istennőről, akár fiukról, Gaṇeśáról. Valójában azonban az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfelsőbb ura mindenkinek. A Caitanya-caritāmṛta (Ādi 5.142) kijelenti: ekale īśvara kṛṣṇa, āra saba bhṛtya, a Legfelsőbb Úr Kṛṣṇa, s mindenki más Kṛṣṇa szolgája, beleértve az Úr Śivát és az Úr Brahmāt is, a többi félistenről nem is beszélve. Ez a vers ugyanezt az elvet támasztja alá. Az Úr Śiva fontos személyiség, mert fején tartja a szent Gangesz vizét, ami az Úr Viṣṇu lábait mosta. Sanātana Gosvāmī a Hari-bhakti-vilāsában azt írja, hogy aki a Legfelsőbb Urat és a félisteneket — akár még az Úr Śivát és az Úr Brahmāt is — azonos szintre helyezi, abból azonnal pāṣaṇḍī, ateista válik. Sohasem szabad a Legfelsőbb Urat, Viṣṇut a félistenekkel azonos szinten állónak tekinteni.
A vers másik jelentős gondolata az, hogy a feltételekhez kötött lélek elméjében amiatt, hogy időtlen idők óta kapcsolatban áll az anyagi energiával, halmokban tornyosul a szenny, az anyagi természet fölötti uralkodásra irányuló vágyak formájában. Ez a szenny olyan, akár egy hegy, a hegyet azonban a villámcsapás darabokra zúzhatja. Ha a yogī az Úr lótuszlábain meditál, az villámcsapásként hat az elméjében tornyosuló szennyre. Ha a yogī szét akarja zúzni e szennyhegyet, az Úr lótuszlábára kell koncentrálnia, s nem a semmit vagy a személytelent kell elképzelnie. A szennyeződésekből olyan masszív hegy halmozódott fel, hogy az embernek nagyon hosszú ideig kell meditálnia az Úr lótuszlábain. Annak az esetében azonban, aki állandóan az Úr lótuszlábaira gondol, más a helyzet. A bhakták olyan rendíthetetlenül összpontosítják gondolataikat az Úr lótuszlábára, hogy nem is gondolnak másra. Azoknak, akik a yoga folyamatát követik, a szabályozó elveket betartva és ezáltal érzékeik fölött uralkodva hosszú ideig kell meditálniuk az Úr lótuszlábán.
A vers kihangsúlyozza: bhagavataś caraṇāravindam, az embernek az Úr lótuszlábára kell gondolnia. A māyāvādīk azt képzelik, hogy gondolhatunk az Úr Śiva, az Úr Brahmā vagy Durgā istennő lótuszlábára is ahhoz, hogy felszabaduljunk, ez azonban nem így van. A vers a bhagavataḥ szót használja. Bhagavataḥ azt jelenti, hogy „az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇuéra” és senki máséra. Egy másik fontos kifejezés a śivaḥ śivo ’bhūt. Az Úr Śiva eredeti helyzetéből adódóan mindig kiváló és áldott, de mivel beleegyezett, hogy a Gangesz vizét, ami az Úr lótuszlábánál ered, a fején tartsa, még áldottabbá és fontosabbá vált. A hangsúly az Úr lótuszlábán van. Az Úr lótuszlábával kapcsolatba kerülve még az Úr Śiva fontossága is megnőhet, más közönséges élőlényekről nem is beszélve.