HU/SB 3.28.30


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


30. VERS

yac chrī-niketam alibhiḥ parisevyamānaṁ
bhūtyā svayā kuṭila-kuntala-vṛnda-juṣṭam
mīna-dvayāśrayam adhikṣipad abja-netraṁ
dhyāyen manomayam atandrita ullasad-bhru


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

yat—ami (az Úr arca); śrī-niketam—egy lótusz; alibhiḥ—méhek által; parisevyamānam—körülvett; bhūtyā—kecsességével; svayā—az övé; kuṭila—göndör; kuntala—hajnak; vṛnda—sokasággal; juṣṭam—díszített; mīna—halnak; dvaya—egy pár; āśrayam—lakni; adhikṣipat—megszégyenítve; abja—egy lótusz; netram—szemekkel; dhyāyet—az ember meditáljon rajta; manaḥ-mayam—az elmében megformálva; atandritaḥ—figyelmes; ullasat—táncoló; bhru—szemöldökökkel.


FORDÍTÁS

Ezután a yogī az Úr gyönyörű arcán meditáljon, melyet göndör haj ékesít, s melyet lótuszhoz hasonló szemek és táncoló szemöldökök díszítenek. Arcának kecsessége megszégyenítené a rajzó méhek körültáncolta lótuszvirágot és a párban úszó halakat.


MAGYARÁZAT

A dhyāyen manomayam egy nagyon fontos kijelentés ebben a versben. Manomayam nem képzelődést jelent. Az imperszonalisták azt gondolják, hogy a yogī elképzelhet bármilyen formát, de itt arról olvashatunk, hogy a yogīnak az Úr egy olyan formáján kell meditálnia, amelyet a bhakták tapasztalatból ismernek. A bhakták sohasem találnak ki egy formát az Úrról; őket semmiféle képzeletbeli dolog nem teszi elégedetté. Az Úrnak különféle örökké létező formái vannak. Minden bhakta egy bizonyos formához vonzódik, és azt a formát imádva szolgálja az Urat. Az Úr formáját a szentírások alapján sokféleképpen ábrázolják. Ahogyan már megvitattuk, az Úr eredeti formájának nyolcféle reprezentációja lehet, melyek készülhetnek agyagból, kőből, fából, festéssel, homokból és így tovább, a bhakta lehetőségei szerint.

Manomayam az Úr elmében létező kifaragott formáját jelenti. Ez az egyike az Úr nyolc faragott formájának, s nem puszta elképzelés. Számtalan módon lehet az Úr valódi formáján meditálni, de az embernek nem szabad arra a következtetésre jutnia, hogy el kell képzelnie egy formát. E vers két hasonlattal él: az Úr arcát először egy lótuszhoz hasonlítja, majd fekete haját a lótusz körül zümmögő méhek rajához, két szemét pedig két úszó halhoz. A lótuszvirág a vízen nagyon gyönyörű, amikor zümmögő méhek és halak veszik körül. Az Úr arca önmagában elégedett és teljes, szépsége pedig felülmúlja a lótusz természetes szépségét.