HU/SB 3.28.36
36. VERS
- so ’py etayā caramayā manaso nivṛttyā
- tasmin mahimny avasitaḥ sukha-duḥkha-bāhye
- hetutvam apy asati kartari duḥkhayor yat
- svātman vidhatta upalabdha-parātma-kāṣṭhaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—a yogī; api—azon kívül; etayā—ezáltal; caramayā—végső; manasaḥ—az elmének; nivṛttyā—az anyagi visszahatások megszűnésével; tasmin—az övében; mahimni—a végső dicsőség; avasitaḥ—megállapodott; sukha-duḥkha-bāhye—a boldogságon és szenvedésen kívül; hetutvam—az ok; api—valóban; asati—a tudatlanság eredménye; kartari—a hamis egóban; duḥkhayoḥ—örömnek és fájdalomnak; yat—ami; sva-ātman—saját magának; vidhatte—felruház; upalabdha—megvalósított; para-ātma—az Istenség Személyiségének; kāṣṭhaḥ—a legfőbb igazság.
FORDÍTÁS
Ily módon megszilárdulva a transzcendens legfelső szintjén, az elme megszabadul minden anyagi visszahatástól, és saját dicsőségében állapodik meg, ami transzcendentálisan fölötte áll minden anyagi boldogságnak és szenvedésnek. Ekkor a yogī felismeri az igazságot az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez fűződő kapcsolatáról. Felfedezi, hogy az öröm és a fájdalom, valamint azok kölcsönhatásai, melyeket mind saját magára vonatkoztatott, valójában a hamis egónak köszönhetőek, ami a tudatlanság terméke.
MAGYARÁZAT
Az Istenség Legfelsőbb Személyiségével való kapcsolatunk elfelejtése a tudatlanság következménye. A yoga gyakorlásával az ember képes eloszlatni ezt a tudatlanságot, amelynek hatására a Legfelsőbb Úrtól függetlennek tekinti magát. Valódi kapcsolatunk az Úrral a szeretet kapcsolata. Az élőlény létének az a célja, hogy transzcendentális szerető szolgálatot végezzen az Úrnak. Amikor valaki megfeledkezik erről az édes kapcsolatról, azt tudatlanságnak nevezik, tudatlanságában pedig az embert a természet három anyagi kötőereje arra készteti, hogy úgy gondolja, ő az élvező. Amikor a bhakta elméje megtisztul, s megérti, hogy elméjét az Istenség Legfelsőbb Személyiségének vágyaival kell összekapcsolnia, akkor elérte a tökéletes, transzcendentális szintet, amely fölötte áll az anyagi szenvedés és boldogság érzékelésének.
Mindaddig, amíg az ember a saját felelősségére cselekszik, teljes mértékben ki van téve az úgynevezett boldogság és szenvedés anyagi érzékelésének. A boldogság valójában nem létezik. Ahogyan egy őrült tettei sem eredményezhetnek semmilyen boldogságot, ugyanúgy az anyagi cselekedetek során az elmében elképzelt boldogság vagy szenvedés is hamis. Valójában minden szenvedés.
Amikor valaki az elméjét arra hangolja, hogy az Úr vágyának megfelelően cselekedjen, akkor elérte a transzcendentális szintet. A tudatlanság oka az a vágy, hogy uralkodni akarunk az anyagi természet fölött. Amikor ezt a vágyat teljesen kioltjuk, s a vágyainkat a Legfelsőbb Úr vágyaival hangoljuk össze, elérjük a tökéletesség szintjét. Upalabdha-parātma-kāṣṭhaḥ. Az upalabdha szó megvalósítást jelent. A megvalósítás szükségszerűen utal arra, hogy van egyéniség. A tökéletes, felszabadult állapotban valódi megvalósításról beszélünk. Nivṛttyā azt jelenti, hogy az élőlény megtartja egyéniségét; az egység pedig azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Úr boldogságában ismeri fel a boldogságot. A Legfelsőbb Úrban nincs más, mint boldogság. Ānandamayo ’bhyāsāt: az Úr természete a teljes transzcendentális boldogság. A felszabadult szinten, a Legfelsőbb Úrral való egység azt jelenti, hogy az ember nem tapasztal mást, mint boldogságot. Az egyén azonban még mindig létezik, másként nem használta volna a vers az upalabdha szót, ami a transzcendentális boldogság egyéni megvalósítására utal.