HU/SB 3.28.39
39. VERS
- yathā putrāc ca vittāc ca
- pṛthaṅ martyaḥ pratīyate
- apy ātmatvenābhimatād
- dehādeḥ puruṣas tathā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yathā—mint; putrāt—egy fiútól; ca—és; vittāt—vagyontól; ca—szintén; pṛthak—különbözően; martyaḥ—egy halandó ember; pratīyate—köztudott; api—még; ātmatvena—természet által; abhimatāt—ami iránt az ember vonzódik; deha-ādeḥ—anyagi testéből, érzékeiből és elméjéből; puruṣaḥ—a felszabadult lélek; tathā—hasonlóan.
FORDÍTÁS
Amiatt, hogy rendkívüli mértékben vonzódik a családhoz és a vagyonhoz, az ember sajátjának tekinti fiát vagy pénzét, s az anyagi test iránt érzett vonzódásában azt gondolja, hogy a test az övé. Valójában, azonban ahogyan meg tudja érteni, hogy nem azonos a családjával és a pénzével, úgy a felszabadult lélek megérti, hogy ő és a teste nem azonosak.
MAGYARÁZAT
Ez a vers a valódi tudást határozza meg. Annyi gyerek van a világon, de néhányat közülük saját fiunknak és lányunknak tekintünk, mert ragaszkodunk hozzájuk, noha nagyon jól tudjuk, hogy ezek a gyerekek különböznek tőlünk. A pénz iránt érzett nagy ragaszkodásunk miatt ugyanígy magunkénak tekintjük azt a bizonyos összeget, melyet a bankban őrzünk, és testünket is a sajátunknak tekintjük, mert ragaszkodunk hozzá. Azt mondom, hogy az „én” testem. Aztán kiterjesztem ezt a birtokló felfogást, és azt mondom: „ez az én kezem, az én lábam”, aztán „ez az én bankszámlám, az én fiam, az én leányom”. Valójában azonban tudom, hogy a fiam és a pénzem különböznek tőlem. Ugyanígy van ez a testtel is; különbözöm a testemtől. Mindez csupán megértés kérdése, s a helyes megértést pratibuddhának nevezik. Az odaadó szolgálat, vagyis a Kṛṣṇa-tudat gyakorlása révén szerzett tudás által az ember felszabadult lélekké válhat.