HU/SB 3.28.44
44. VERS
- tasmād imāṁ svāṁ prakṛtiṁ
- daivīṁ sad-asad-ātmikām
- durvibhāvyāṁ parābhāvya
- svarūpeṇāvatiṣṭhate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tasmāt—így; imām—ez; svām—saját; prakṛtim—anyagi energia; daivīm—isteni; sat-asat-ātmikām—okból és okozatból álló; durvibhāvyām—nehéz megérteni; parābhāvya—legyőzése után; sva-rūpeṇa—az önmegvalósítás helyzetében; avatiṣṭhate—maradt.
FORDÍTÁS
Miután legyőzte māyā áthatolhatatlan varázsát — māyāét, aki az anyagi megnyilvánulás okaként és okozataként mutatkozik meg, s ezért nagyon nehéz megérteni — , a yogī megállapodhat az önmegvalósítás szintjén.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītā elmondja, hogy māyā varázsa, amely befedi az élőlény tudását, áthatolhatatlan. Aki azonban meghódol Kṛṣṇának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, az képes fölébe kerülni māyā látszólag legyőzhetetlen varázsának. Ez a vers kijelenti, hogy a daivī prakṛti, a Legfelsőbb Úr külső energiája durvibhāvyā, ami azt jelenti, hogy rendkívül nehéz megérteni, s rendkívül nehéz legyőzni is. Az embernek azonban felül kell emelkednie māyā legyőzhetetlen bűvöletén. Ez az Úr kegyéből válhat valóra, amikor Isten feltárja Magát a meghódolt lélek előtt. Svarūpeṇāvatiṣṭhate, mondja ezenkívül a vers. Svarūpa azt jelenti, hogy az embernek tudnia kell, hogy ő nem a Legfelsőbb Lélek, hanem a Legfelsőbb Lélek szerves része; ez az önmegvalósítás. A svarūpa nem az, amikor tévesen úgy véljük, hogy mi vagyunk a Legfelsőbb Lélek, s hogy mindent áthatóak vagyunk. Ez nem valódi helyzetünk felismerése. Valódi helyzetünk az, hogy szerves részek vagyunk. Ez a vers azt javasolja, hogy maradjunk a tényleges önmegvalósítás helyzetében. A Bhagavad-gītā ezt a megértést Brahman-megvalósításként határozza meg.
A Brahman-megvalósítás után az ember a Brahman cselekedeteit végezheti. Amíg nem tesz szert az önmegvalósításra, addig tetteinek alapja nem más, mint hogy tévesen a testtel azonosítja magát. Amikor felismeri valódi énjét, elkezdődnek a Brahman-megvalósítás cselekedetei. A māyāvādī filozófusok azt mondják, hogy a Brahman-megvalósítás után minden cselekedet megszűnik, ez azonban nem így van. Ha a lélek természetellenes helyzetében, az anyaggal befedve ilyen aktív, hogyan mondhatja bárki, hogy szabad állapotban nem cselekszik? A következő példa jól szemlélteti ezt. Ha egy ember betegen nagyon aktív, hogyan gondolhatjuk, hogy amikor kigyógyul a betegségből, tétlen lesz? A végkövetkeztetés magától értetődően az, hogy amikor az ember mentes minden betegségtől, akkor a cselekedetei tiszták. Mondhatjuk, hogy a Brahman-megvalósítás cselekedetei különböznek a feltételekhez kötött élet cselekedeteitől, de ez nem jelenti azt, hogy a cselekedetek megszűnnek. Erre utal a Bhagavad-gītā (BG 18.54): miután az ember felismeri, hogy ő Brahman, megkezdődik az odaadó szolgálat. Mad-bhaktiṁ labhate parām: a Brahman-megvalósítás után az ember végezheti az Úr odaadó szolgálatát. Ezért az Úr odaadó szolgálata a Brahman-megvalósítás szintjén végzett cselekedet.
Azok számára, akik odaadó szolgálatot végeznek, māyā varázsa nem létezik, s a helyzetük teljes mértékben tökéletes. Az egész szerves részeként az élőlénynek kötelessége, hogy odaadó szolgálatot végezzen az egésznek. Ez az élet végső tökéletessége.
Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad-Bhāgavatam Harmadik Énekének huszonnyolcadik fejezetéhez, melynek címe: „Kapila tanítása az odaadó szolgálat végzéséről”.