HU/SB 3.31.15
15. VERS
- yan-māyayoru-guṇa-karma-nibandhane ’smin
- sāṁsārike pathi caraṁs tad-abhiśrameṇa
- naṣṭa-smṛtiḥ punar ayaṁ pravṛṇīta lokaṁ
- yuktyā kayā mahad-anugraham antareṇa
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yat—az Úrnak; māyayā—māyā által; uru-guṇa—a hatalmas kötőerőkből származó; karma—cselekedetek; nibandhane—kötelékekkel; asmin—ez; sāṁsārike—az ismétlődő születésnek és halálnak; pathi—az úton; caran—vándorolva; tat—neki; abhiśrameṇa—nagy fájdalmakkal; naṣṭa—elveszett; smṛtiḥ—emlékezet; punaḥ—újra; ayam—ez az élőlény; pravṛṇīta—megvalósíthatja; lokam—igaz természetét; yuktyā kayā—milyen eszközökkel; mahat-anugraham—az Úr kegye; antareṇa—nélkül.
FORDÍTÁS
Az emberi lélek így imádkozik tovább: Az élőlény az anyagi természet befolyása alá kerül, s fáradságos küzdelmet folytat a létért az ismétlődő születés és halál útján. Feltételekhez kötött életét annak köszönheti, hogy megfeledkezett az Istenség Legfelsőbb Személyiségével való kapcsolatáról. Hogyan állhatna hát újra az Úr transzcendentális szerető szolgálatába az Úr kegye nélkül?
MAGYARÁZAT
A māyāvādī filozófusok azt mondják, hogy pusztán a tudás fejlesztésével, elmebeli spekulációval megszabadulhatunk az anyagi kötelékektől. Ez a vers azonban azt mondja, hogy az ember nem a tudás révén szabadul fel, hanem a Legfelsőbb Úr kegyéből. Az a tudás, melyre a feltételekhez kötött lélek az elmebeli spekuláció útján tesz szert, legyen bármilyen hatalmas, sohasem lesz olyan tökéletes, hogy elérje az Abszolút Igazságot. Azt mondják, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kegye nélkül az ember nem értheti meg Őt vagy valódi formáját, tulajdonságait és nevét. Akik nem végeznek odaadó szolgálatot, évezredekig elmélkedhetnek, nem érthetik meg az Abszolút Igazság természetét.
Az Abszolút Igazságot ismerve az ember egyedül az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyéből szabadulhat fel. Ebben a versben egyértelműen azt találjuk, hogy elvesztettük emlékezőképességünket, mert jelenleg az Úr anyagi energiája fed be bennünket. Vitatkozhatunk azon, miért kerültünk az anyagi energia hatása alá az Úr legfelsőbb akaratából. Ezt a Bhagavad-gītā (BG 15.15) magyarázza el, amikor az Úr azt mondja: „Én mindenki szívében ott lakozom, s Én vagyok az ember feledékenységének és tudásának az oka.” A feltételekhez kötött lélek feledékenysége szintén a Legfelsőbb Úr irányításának köszönhető. Az élőlény visszaél parányi függetlenségével, amikor uralkodni akar az anyagi természet fölött. Függetlenségének helytelen alkalmazására — amit māyānak neveznek — mindig adódik lehetőség, másként nem lenne függetlenség. A függetlenség magában foglalja, hogy az ember helyesen vagy helytelenül használja. A függetlenség nem statikus, hanem dinamikus. A függetlenségünkkel való visszaélésünk az oka, hogy Māyā hatása alá kerülünk.
Māyā olyan erős, hogy az Úr azt mondja, befolyását az ember nagyon nehezen győzheti le. Mégis nagyon könnyen megteheti, „ha meghódol Nekem.” Mām eva ye prapadyante (BG 7.14): mindenki, aki meghódol Neki, felülkerekedhet az anyagi természet szigorú törvényeinek hatásán. Ez a vers félreérthetetlenül kijelenti, hogy az élőlény az Úr akaratából kerül māyā hatása alá, és ha valaki ki akar szabadulni ebből a börtönből, az egyedül az Úr kegyéből lehetséges.
Ez a vers a feltételekhez kötött lelkek azon cselekedeteit magyarázza el, amelyeket az anyagi természet befolyása alatt hajtanak végre. A feltételekhez kötött lelkek az anyagi természet befolyása alatt más és más tetteket végeznek. Az anyagi világban láthatjuk, hogy a feltételekhez kötött lélek olyan hatásosan cselekszik, hogy az érzékkielégítés érdekében játszva megteremti az úgynevezett „fejlett” anyagi civilizáció vívmányait. Ám valójában az eredeti helyzetében tudja, hogy ő a Legfelsőbb Úr örök szolgája. Amikor valóban tökéletes a tudása, tisztában van vele, hogy az Úr az, akit mint legfelsőbbet imádnia kell, s tudja, hogy az élőlény az Úr örök szolgája. E tudás nélkül anyagi tetteket végez, s ezt nevezik tudatlanságnak.