HU/SB 3.32.42
42. VERS
- bahir-jāta-virāgāya
- śānta-cittāya dīyatām
- nirmatsarāya śucaye
- yasyāhaṁ preyasāṁ priyaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
bahiḥ—ahhoz, ami kívül van; jāta-virāgāya—neki, akiben kifejlődött az elkülönülés képessége; śānta-cittāya—akinek elméje békés; dīyatām—tanítsuk ezt; nirmatsarāya—mentes az irigységtől; śucaye—tökéletesen megtisztult; yasya—akinek; aham—Én; preyasām—mindannak, ami nagyon kedves; priyaḥ—a legkedvesebb.
FORDÍTÁS
Ezt a tanítást a lelki tanítómester azoknak adja át, akik az Istenség Legfelsőbb Személyiségét mindennél kedvesebbnek tekintik, nem irigyek senkire, teljesen megtisztultak, s lemondtak mindenről, ami kívül esik a Kṛṣṇa-tudat határain.
MAGYARÁZAT
Senki sem emelkedhet azonnal az odaadó szolgálat legmagasabb szintjére. A bhakta szó itt arra utal, aki habozás nélkül elfogadja azt a személyiségformáló folyamatot, amely bhaktává változtatja őt. Ahhoz, hogy az Úr bhaktájává válhassunk, el kell fogadnunk egy lelki tanítómestert, s kérdeznünk kell tőle arról, hogyan fejlődhetünk az odaadó szolgálatban. Az odaadó szolgálatban tett fejlődést elősegítő hatvannégy odaadó cselekedet közül a legelsők a következők: szolgálni egy bhaktát, énekelni a szent nevet egy adott módon számolva, imádni a mūrtit, hallani a Śrīmad-Bhāgavatamot vagy a Bhagavad-gītāt egy megvalósított személytől, valamint olyan szent helyen élni, ahol az odaadó szolgálatot semmi nem zavarja meg. Azt, aki elfogadta ezt az öt fő tevékenységet, bhaktának nevezik.
Készen kell állnunk arra, hogy kellő tiszteletben és megbecsülésben részesítsük a lelki tanítómestert. Nem szabad szükségtelenül irigykednünk istentestvéreinkre. Kiváltképp, ha egy istentestvérünk nálunk jobban megvilágosodott vagy fejlettebb a Kṛṣṇa-tudatban, akkor tekintsük őt szinte a lelki tanítómesterrel egyenlőnek, s örüljünk, amikor az ilyen istentestvéreinket fejlődni látjuk a Kṛṣṇa-tudatban. Egy bhaktának mindig nagyon kegyesnek kell lennie az emberekhez, s a Kṛṣṇa-tudatot kell tanítania nekik, mert csak így szabadulhatnak ki māyā karmai közül. Ez a valódi emberbaráti tett, hiszen ily módon kegyesek lehetünk azokkal, akiknek nagyon nagy szükségük van rá. A śuśrūṣābhiratāya szó arra utal, aki hűségesen szolgálja lelki tanítómesterét. Az embernek személyesen kell szolgálnia lelki tanítómesterét, s minden szempontból gondoskodnia kell kényelméről. Az a bhakta, aki így cselekszik, szintén igaz jelölt az ilyen utasítások elfogadására. A bahir-jāta-virāgāya szó olyan személyre utal, aki eltávolodott a külső és belső anyagi vonzódástól. Nemcsak azoktól a cselekedetektől vált meg, amelyek nem állnak kapcsolatban a Kṛṣṇa-tudattal, de belül is idegenkedik az anyagi életmódtól. Az ilyen embernek mentesnek kell lennie az irigységtől, s minden élőlény jólétére gondolnia kell — nemcsak az emberi lényekére, de más élőlényekére is. A śucaye szó azt az embert jelenti, aki kívül és belül egyaránt megtisztult. Ahhoz, hogy az ember valóban kívül-belül megtisztuljon, állandóan énekelnie kell az Úr szent nevét, a Hare Kṛṣṇát vagy Viṣṇu nevét.
A dīyatām szó azt jelenti, hogy a Kṛṣṇa-tudat tudományát a lelki tanítómesternek kell átadnia a tanítványnak. A lelki tanítómesternek nem szabad olyan tanítványt elfogadnia, aki nem rendelkezik a kellő tulajdonságokkal. Nem szabad hivatásos lelki tanítómesternek lennie, s pénzbeli haszonszerzés céljából sem szabad tanítványokat elfogadnia. A hiteles lelki tanítómesternek látnia kell az őszinte tulajdonságokat abban, akit fel fog avatni. Egy arra méltatlan embert nem szabad felavatnia. Úgy kell nevelnie tanítványát, hogy életének legdrágább kincse, célja a jövőben csak az Istenség Személyisége legyen.
Ez a két vers kimerítően elmagyarázza a bhakta tulajdonságait. Aki kifejlesztette az e versekben felsorolt valamennyi tulajdonságot, az már a bhakta szintjére emelkedett. Ha valakiben e tulajdonságok még nem alakultak ki, annak még teljesítenie kell ezeket a feltételeket ahhoz, hogy tökéletes bhaktává váljon.