HU/SB 3.9.17
17. VERS
- loko vikarma-nirataḥ kuśale pramattaḥ
- karmaṇy ayaṁ tvad-udite bhavad-arcane sve
- yas tāvad asya balavān iha jīvitāśāṁ
- sadyaś chinatty animiṣāya namo ’stu tasmai
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
lokaḥ–az emberek; vikarma–értelmetlen tett; nirataḥ–végez; kuśale–hasznos cselekedetben; pramattaḥ–hanyag; karmaṇi–cselekedetben; ayam–ezt; tvat–Általad; udite–kinyilvánított; bhavat–Neked; arcane–imádatban; sve–sajátjuk; yaḥ–aki; tāvat–amíg; asya–az embereknek általában; balavān–nagyon erős; iha–ez; jīvita-āśām–a létért vívott küzdelem; sadyaḥ–közvetlenül; chinatti–darabokra vágva; animiṣāya–az örök idő által; namaḥ–hódolatom; astu–hadd legyen; tasmai–Neki.
FORDÍTÁS
Az emberek mind ostoba tetteket hajtanak végre, s nem a valóban hasznos cselekedetekkel törődnek, melyeket – hogy vezesd őket – Te magad jelöltél ki számukra. Mindaddig, amíg ilyen erősen vonzódnak az ostoba tettekhez, minden tervük meghiúsul a létért folytatott küzdelemben. Hódolatomat ajánlom hát Neki, aki örök időként cselekszik!
MAGYARÁZAT
Az emberek általában mindannyian értelmetlen munkát végeznek. Rendszerint megfeledkeznek a valódi hasznos tevékenységről, amely nem más, mint az Úr odaadó szolgálata, s melyet szakkifejezéssel arcanā-szabályoknak hívnak. Az arcanā-szabályokról maga az Úr tanít a Nārada-pañcarātrában, s az intelligens emberek, akik jól tudják, hogy az élet legtökéletesebb célja elérni az Úr Viṣṇut, aki a kozmikus megnyilvánulásnak nevezett fa gyökere, szigorúan követik e szabályokat. A Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā egyaránt nagyon érthetően beszél ezekről a szabályozó cselekedetekről. Az ostoba emberek nem tudják, hogy Viṣṇu megismerése az ő érdekük. A Bhāgavatam (SB 7.5.30–32) így ír:
- matir na kṛṣṇe parataḥ svato vā
- mitho ’bhipadyeta gṛha-vratānām
- adānta-gobhir viśatāṁ tamisraṁ
- punaḥ punaś carvita-carvaṇānām
- na te viduḥ svārtha-gatiṁ hi viṣṇuṁ
- durāśayā ye bahir-artha-māninaḥ
- andhā yathāndhair upanīyamānās
- te ’pīśa-tantryām uru-dāmni baddhāḥ
- naiṣāṁ matis tāvad urukramāṅghriṁ
- spṛśaty anarthāpagamo yad-arthaḥ
- mahīyasāṁ pāda-rajo-’bhiṣekaṁ
- niṣkiñcanānāṁ na vṛṇīta yāvat
„Akik eltökélték, hogy végleg a látszólagos anyagi boldogságban akarnak rothadni, nem tudnak Kṛṣṇa-tudatúvá válni, sem a tanítók útmutatása segítségével, sem az önmegvalósítás által, sem parlamenti vitákkal. A féktelen érzékek a tudatlanság legsötétebb régióiba rántják őket, s így őrülten »rágják a megrágottat«.”
„Ostoba cselekedeteik miatt nem tudják, hogy az emberi élet végső célja nem más, mint elérni Viṣṇut, a kozmikus megnyilvánulás Urát, ezért létért vívott küzdelmük rossz irányba, a külső energia irányítása alatt álló anyagi civilizáció felé vezet. Hozzájuk hasonló ostobák irányítják őket, mint amikor vak vezet világtalant, s mindketten az árokba esnek.”
„Ezek az ostoba emberek addig nem vonzódhatnak a Leghatalmasabb cselekedeteihez, aki valójában enyhítő gyógyír ostoba tetteikre, amíg józan eszükre hallgatva el nem fogadják az anyagi ragaszkodástól teljesen mentes nagy lelkek vezetését.”
A Bhagavad-gītāban az Úr mindenkit arra kér, hagyjon fel minden más kötelességgel, és adja át magát teljesen az arcanā tevékenységének, azaz tegye elégedetté az Urat. Ám szinte senki sem vonzódik az arcanā folyamatához; az emberek leginkább az olyan tettekhez vonzódnak, amelyek a Legfelsőbb Úr elleni lázadás jelei. A jñāna és a yoga rendszere közvetve szintén lázadás az Úr ellen. Az Úr arcanāján kívül nincs egyetlen kedvező tevékenység sem. A jñānát és a yogát néha úgy tekintik, hogy az arcanā területéhez tartozik, de csakis akkor, ha végső célja Viṣṇu. A végkövetkeztetés az, hogy csakis az Úr bhaktái igazán emberi lények, akik méltóak a felszabadulásra, míg mások hiábavalóan, minden valódi haszon nélkül csupán létükért küzdenek.